Ha az apám engem életemben nem vett soha emberszámba akkor a halála meg kéne hogy rázzon?

Azt mi nem mondhatjuk meg, hogy neked hogy kéne érezned.Ha nem érzed veszteségnek, akkor számodra bizonyára nem is az, amit mondjuk, a viselkedése végett meg is értek.

A veszteség az, hogy lehetett volna máshogyan is.De ezen kár lenne rágódnod, hisze ehhez két ember kell, neki is változnia kellett volna, de nem valószínű, hogy kijavította volna a hibáit.

Természetes, hogy nem ráz meg. Aki folyamatosan rosszat tesz nekünk, aki miatt szenvedünk, azt nem szeretjük, és nem érzünk miatta gyászt sem.

Az nem jelent semmit, hogy biológiailag az apád volt. ettől még nem kötődsz hozzá érzelmileg, és ez a fentiek miatt érthető is.

A... A... A... NYUSZI... :'( Bocsánat, de nagy szerelmeim a nyuszik, valószínűleg vérfürdőt rendeztem volna, ha velem csinálta volna meg ezt apukám...

Hogy érdemi választ adjak, valóban nem volt valami szép dolog, amiket tett, gyanítom, nem állt anno készen arra, hogy legyen egy gyereke, vagy egyszerűen csak túl hirtelen jött minden az életébe akkor. Sok szülő ilyen, hirtelen azt sem tudja, mit kellene tenni, eleve nehéz az élet neki és akkor ott egy másik élet is... Engem anyukám akart kicsiként otthagyni, gondolhatod, mennyire nem kellemes érezni, hogy fölösleges vagy. Néha most is érzem ezt a ridegséget, hogy nem volt teljesen rám szükség, de neki köszönhetem, hogy vagyok, hogy ilyen vagyok, vagy bármit. Még ha elrettentő is volt néha, amit tettek, tanultam belőle és úgy érzem, meg van ennek a maga helye az életemben. Ki tudja, mi lett volna, ha mindent megadnak és minden tökéletes. Mindegy is.

Érthető, ha nem szeretted, még az is, ha nem visel meg mindez. Valószínűleg én sem lennék képes sírni hónapokon keresztül miatta(ha olyan apukám lenne, mint a tied volt), de valamilyen szinten megadnám neki azt a tiszteletet, amit minden halott ember megérdemel, akármit is tett életében. Szóval ha (most túlozni fogok) egy kegyetlen szörnyetegről is lenne szó, akit soha életemben nem tudtam kicsit sem szeretni, áldoznék rá időt, hogy emlékezzek rá és a halála utáni pár hétben legalább a többi hozzátartozó előtt megadjam neki azt a békét, amire ilyenkor szükség van. Nem is annyira érzelemből, mint illemből, íratlan szabályból, vagy a többiek iránti tapintatosságból.

Nem tudja senki biztosra, hogy mi van, ha valaki meghal, marad-e valami, vagy hasonlók, de én hiszek abban, hogy az embereknek van lelke. Nem kísértetekről vagy hasonlókról van szó, hanem arról, hogy nem hiszem, hogy minden véget ér az illető számára onnantól, hogy már nem ver a szíve. Épp ezért én törekednék arra, hogy akármilyen is volt velem, sőt, akár ismertem, akár nem, meg legyen neki bocsátva, amit tett, ne maradjon semmi befejezetlenül és megnyugodhasson végül. Nem baj, ha nem visel meg túlságosan, hiszen az érzelmeket nem nagyon lehet befolyásolni, de ha mást nem is, hagyd, hogy érezni lehessen: valaki végleg elment és hagyott maga után valami ürességet. Szerintem ezt mindenképp meg kell hagyni neki, még ha magadban hamar túl is sikerült lépni rajta.

Hasonló apa mellett nőttem fel, 20-as éveim elején szakadt meg vele a kapcsolatom (természetesen ő soha nem keresne magától, én meg feladtam, hogy valaha is jóban legyünk).

Ettől függetlenül ha meghalna, biztosan nagyon kiborulnék, de én mindig is vágytam rá, hogy szeressen, és nem könnyű gyerekként feldolgozni, hogy nem kellesz a saját szülődnek :(

26/N

Miért kellene? Annak a halála rázza meg az embert, akihez pozitívan kötődik.

Mivel az apád volt és mivel nagyon fitala vagy, nem kellene, hogy megrázzon, de íyg sem lesz könnyű: a negatívum (hogy nem szeretett, nem tisztelt stb.), a sok rossz emlék éppenúgy fáj - talán még mélyebben is - , mintha egy szerető édesapa lett volna.

Így is, úgy is meg kell gyászolnod - és ezt tényleg kell -, különben egy életen át cieplsz olyn súlyokat, amik előbb-utóbb összetörnek. Az apa elleni harag, az apagyűlölet antiszociálissá és munkaképtelenné teszi az embert. Többek között.

Részvétem és sok erőt a gyászhoz! Én is az apámat gyászolom, és nem volt sem jó apa, sem jó ember. De akkor is meg kell gyászolni.