Az apám feltétlen tiszteletet és szeretet érdemelne tőlem csak azért mert megcsinált engem annak idején?

banyek 18 vagy, felnőtt, azt csinálsz amit akarsz.

Nem kell tisztelned, szeretned az apád, Sőt, a pénzét sem kell elfogadnod, nem kell elviselned hogy eltartson.

Ha ezekután nem lépsz le otthonról, egy kurv4nagy tróger csicska vagy. 18 éve leteszi a fater a jattot, hogy ne halj éhen, te meg ilyeneket írsz. én páros lábbal rúgnálak ki otthonról, kizárnálak végrendeletből, minden. ha neked az semmi, hogy 18 éven át eltart valaki, akkor gondok vannak a gondolkodásoddal.

Mert lehet akármilyen köcsög az apád, a kötelességét teljesíti, eltart. Még egy ilyen kis hálátlan fattyút is, mint amilyen te vagy.

Ne oltogassátok! Egy szülőnek szeretnie a gyerekét. Biztosan nem ok nélkül nem tudja szeretni, tisztelni az apját. Ha egy szülő szereti a gyerekét, és mindent megtesz érte, akkor ez a fiú biztosan nem érezne így. Ő szeretne felnézni az apjára, büszke lenni rá. Ezt onnan gondolom, h a sportoló múlttal rendelkező tornatanárát is többre tartja.

(Egyébként az milyen ember, aki kirúgná otthonról a gyerekét, vagy kizárná a végrendeletből... érzelmi intelligencia egyenlő a nullával... a saját gyerek az nem "csak" egy másik ember...)

Ezek szerint a szülő kötelessége abban merül ki, hogy eltartson, kaját, és fedélt biztosítson a gyermekei számára, és ha ez megvan a gyerektől elvárható a feltétlen szeretet? Ez komoly?

Ha az apám egy tróger, alkoholista, aki veri a családját, de azért ad kaját, meg lakhatok a házában, akkor mire föl pattog a gyerek?

Ti hallottátok már azt a szót, hogy harmonikus családi élet, kölcsönös elfogadás, családi béke ?

Nézzük a dolog morális oldalát:

A szülő gyereket vállal, összehozza, megszületik. Azért vállalom, mert az anyagi JAVAKON KÍVÜL tudok neki sokkal többet biztosítani. Ha érzelmi és értelmi köteléket és közösséget NEM tudok a számára biztosítani, akkor nem vállalok gyereket, mert egy olyan élő lényt nem akarok a világ számára bocsájtani, akiben az alapvető emberi érzelmek és tulajdonságok sincsenek meg. Igen, a gyerekkori neveltetéstől függ az ember személyiségének 90%-a.

Nézzük a pár ember által hangoztatott anyagi részét:

Jogilag a szülőnek KÖTELESSÉGE eltartani a gyereket a 18éves koráig minimum, és utána is ha olyan a helyzet (továbbtanul stb.). Ez alapvető eltartási kötelezettség. Aki szerint a családi élet, és a szülő gyerek kapcsolat kimerül az anyagi javak (egzisztencia) biztosításában annak csak gratulálni tudok. Milyen jó is lehet egy gazdasági házközösségben élni, ahol a szülők egy idióták, de hát eltartanak, ezért én viseljek el mindent.

Néha teljesen feleslegesnek gondolom azt, hogy minek követem a pszichológia tudományát, minek gondolkodok el ezeken, mikor van egy csomó hülye ebben az országban, akik a fent kifejtett gondolkodásukkal csak azt érik el, hogy a gyerekükből egy felnőttkorára érzelmileg sivár és beteges embert teremtenek. És amikor megpróbálod elmagyarázni nekik, hogy miért rossz ahogyan gondolkodnak, akkor egész egyszerűen nem értik meg, nem fogják fel. Pedig felnőtt korban azért elvárható lenne...

7#-essel egyet értek!

Nekem 17 évesen a szemembe mondta az apám egy veszekedés alkalmával, hogy "Végülis nem kötelességünk eltartani." Szóval ő ezt úgy gondolta hogy amiért kapok kaját, ruhát meg tetőt a fejem fölé, nincs jogom törődést, szeretetet, figyelmet igényelni. Amiért eltartottak, nekem kötelességem volt gyakorolni a fanatikus vallásoskodásukat, kötelező volt anyám helyett elvégezni a házimunkát (mindig nekem, pedig 7 gyerek van), és nem lehet egy önálló gondolatom sem.

Nagyon ragaszkodtam apámhoz, anyámhoz nem annyira, de mivel apám mindig a többi tesómmal volt elfoglalva, hamar kiábtándultam belőle. Aztán hogy elköltöztem, rendbe jött a kapcsolatunk és most úgy érzem hogy támogatnak, de azért nehéz 20 évnyi nemtörődömséget feldolgozni.

Ne ugassátok le a kérdezőt! Nem ő döntötte el hogy meg fog születni, ahogy azt sem hogy hova. Ismerek ilyen érzelmileg roncs apukákat, akik azt hiszik az már önmagában is dicsőség hogy felcsináltak egy nőt!! Általában nem akartak gyereket, de ha már összejött, megtartják. Nagyon szánalmas.

Nem. Tiszteletet akkor érdemel, HA önmaga úgy él, úgy viselkedik, és úgy gondolkodik, hogy a személyisége, a személye tiszteletreméltó. A szülők gyakarn elfelejtik, hogy a személyes példaadással lehet a legerősebben nevelni.

Vavyan Fable szövegét idézve: "2 perces szapora lihegésért" mág nem jár tisztelet, ha egyébként egy tahó állat volt egész életében. Feltétlen tisztelet pedig senkinek sem jár. Aki úgy áll ehhez a tépméhoz, hogy neki ez vagy az "jár", ott már egyébként is baj van.