Engem nem szeretnek a szüleim?

Na látod, mondtam én!!! Lehet hogy valójában tök helyes vagy, csak még soha senki nem szembesített vele! A párom komolyan iszonyat jól néz ki, és amíg össze nem jöttünk, csúnyának hitte magát. Szerinted??

Ja amúgy amíg nem tudtam elköltözni, és is úgy oldottam meg hogy reggel elmentem suliba, délután meg vagy pasiztam, vagy szakkörre jártam, vagy tökmindegy hova, de mindent megtettem, csak hogy ne kelljen estig hazamennem. Így úsztam meg a napközbeni üvöltözéseket. Az esti már csak pite volt.

#6-os voltam.

Olyan dühös lettem mikor ezt elolvastam. Hogy lehet két szaporodni képes lény (mert ezek nem emberek) ilyen szemét a saját gyerekével?

Szegény, én nagyon sajnállak. :( Azt a gondolatot kell erősítened magadban hogy te igenis egy helyes, értelmes fiatal srác vagy aki képes elérni a céljait. Ne hagyd hogy a családod tönkretegyen. Hajrá :)

Te írtad jól: "Én valahogy sosem leszek nekik elég jó."

Tudod mit? Olyan embereknek, akik így bánnak a saját gyerekükkel, ne is akarj jó lenni. Bármit csinálsz, találnak majd benne kivetnivalót, mert ezt akarják. Ez nem a te hibád, ők maguk sincsenek jóban saját magukkal, és ezt próbálják kompenzálni azzal, hogy a te - egyébként említésre sem méltó - hibáidat torzítják. Sajnos egyre több ilyen szülő van, saját tapasztalat, mivel az enyéim is ilyenek. 19 éves koromig szenvedtem attól, hogy (elmondásuk szerint) egy tehetségtelen r.banc vagyok, aki csak a költségeket emeli, másban nem tesz hozzá a családhoz. Az volt a hobbijuk, hogy engem szidtak, ez volt a közös pont, ami összetartotta őket. Hogy ezt honnan tudom? Miután elköltöztem, rá 3 hónapra apám beadta a válókeresetet.

Költözz, ahogy csak tudsz, addig meg tényleg minél kevesebbet otthon. És legyél tisztában vele, hogy jobbat érdemelsz :)

20/L

Elképzelni se tudom, eddig hogy bírtad ilyen közegben, biztosan nagyon erős ember vagy!

Amit tanácsolni tudok, és nekem is bevált, az a kollégium volt. Bírd ki azt az 1-2 évet, és jelentkezz egy távolabbi egyetemre. Én ezt már hamarabb, még a gimivel megléptem. Az első pár hét nagyon rossz volt, főleg, mivel addig én is folyamatosan csak nekik akartam megfelelni, folyton azt lestem, hogy mit tehetnék, hogy jobban elfogadjanak. De utána rájöttem, hogy nem kell mindig másokhoz hasonlítanom magam, ahogy ők tették, nem kell csak azért pl. atomfizikusnak mennem, mert az apám azt álmodta meg, amikor még tervben se voltam. Ráadásul ott rá is voltam kényszerülve, hogy új emberekkel ismerkedjek, mert senkit nem ismertem. Így, 6 évvel később, nagyon örülök, hogy ezt megtettem. Még általánosban engem is sokan piszkáltak mindennel, a szüleimmel se nagyon beszéltem, szóval én is nagyon zárkózott voltam, mindenkitől azt vártam, hogy mikor fordul ellenem, vagy köt belém. De most itt vagyok, és még nekem is fura belegondolni hogy milyen voltam régebben. Most már könnyen ismerkedek, szeretek társaságba járni, van egy halom barátom, és mindenki azt gondolja rólam, hogy nyitott vagyok, könnyen kötök barátságokat, stb. Pedig annak idején még az emberek szemébe se mertem nézni. :) Szóval tényleg, akármennyire is nehéz, ilyen közegből valahogy el kell kerülnöd, minél hamarabb, de addig is minél több időre. És tudom, hogy nehéz, de ismerkedj új emberekkel, kezdetnek akár a neten, én például ilyen nemzetközi levelezőpartner-kereső oldalra regisztráltam annak idején, kezdetnek pont jó volt, ráadásul a nyelveket is gyakorolhattam. Ha te is megtalálod az olyan embereket, akik megbecsülnek, és folyamatosan kapod a pozitív visszajelzéseket, mert biztos vagyok benne, hogy ezer meg ezer jó dolog van benned, akkor lassan majd te is rájössz ezekre. Addig meg kitartás! :)