Miért nem vesznek komolyan a szüleim? Nem vagyok nekik fontos? Nem szeretnek?
Depressziós voltam. Mindig ezt mondták és mindig kiabáltak velem hogy találjak ki valamit amitől jobban érzem magam.. annyira magamba voltam esve hogy fogalmam sem volt mit csinálhatnék.. elvették a gépem és a telefonom mert szerintük az volt az ok hogy baj van velem.. vagdostam magam feltünő helyen csak hogy észrevegyék hogy baj van és segitsenek. Mert nem tudtam magamon segíteni. Meglátták a sebeket és akkor 1 napig jó volt minden. Egy napig magukba néztek. Aztán este nagyon sokáig égett a lámpa a konyhába és beszélgettek. Nem tudom miről.. de másnap olyan volt mintha semmi sem változott volna..
A barátaim segítettek megszüntetni a depressziót. Csak 2 barátom van.
Most kiderült hogy paranoiás (üldözési mániás) vagyok. Nagy nehezen elmondtam a szüleimnek hogy miket érzek, miktől tartok. Nevettek rajtam és odavágtak egy olyat hogy "ez a sok hülye filmtől van amit nézel" és apukám elkezdett velem szinte kiabálni hogy milyen hülye vagyok..stb..
Mikor depressziós voltam gondolkodtam öngyilkosságon. Már írtam búcsúlevelet amibe leírtam az őszinte érzéseim és gondolataim. Mert akkor talán komolyan vették volna.. ha odaállnék és kiönten3m a szívem csak nevetnének rajtam.. mindig ezt csinálják.. már próbáltam..
Mi van ha komoly bajom van? És elhanyagolják és nem kapok segítséget időben? Vagy csak beképzelek magamnak mindent hogy végre komolyan vegyenek?
14/L
Idióták a szüleid. Ne haragudj, de ez az igazság. Sok tizenéves emiatt lesz öngyilkos, mert a saját szüleire sem számíthat... (alkoholista volt az apám, 18 voltam mikor meghalt, nem írom le min mentem keresztül a testvéreimmel, elég ha leírom hogy átérzem a helyzetedet... most 20 vagyok)
Nincs olyan tanár a suliban akiben megbízol? Iskolaorvos? Iskola pszichológus? Nálunk volt ilyen a suliban. Keresd meg, kérj tőle segítséget, mert ez nem játék. Lehet hogy a szüleidet is szembesítené a problémáddal.
Ne várj a szüleidtől semmit. Sajnálom de nem fognak megváltozni. Tinikoromban teljesen kivoltam, depressziós, nulla önbecsülésű csajszi és amikor odaálltam apám elé hogy érzem baj van, nem lesz ez így jó, akkor azt mondta ne hülyéskedjek, csak bebeszélem magamnak a dolgokat, semmi bajom. 16 és 18 éves korom között olyan 4x próbáltam meg öngyilkos lenni, mindig csak gyógyszerekkel (érdekes hogy sose tűnt fel nekik hova lett a sok bogyó hirtelen), de már rögtön ahogy bevettem őket a fele kijött és szerencsére csak annyi hatásuk volt hogy másnap alig bírtam ébred maradni. Egyszer én is írtam nekik búcsúlevelet, gondoltam majd elolvassák amikor megtalálják a holttestem mellett...
Egy a lényeg, rohadtul örülök hogy nem haltam meg akkoriban. Már felnőttem, de a boldog élet nálam 18 évesen kezdődött amikor úgy döntöttem nem akarok tovább boldogtalan lenni. Kinyítottam a vilag felé, elkezdtem előbb neten majd a valósagban emberekkel barátkozni, lett egy kutyám akinek szüksége volt rám és aki feltétel nélkül szeretett és szép lassan helyreállt az életem.
Figyi soha ne add fel! Gondolj arra hogy mennyi jó várhat még rád az életben, mennyi csoda amiről most még nem tudsz. Tudom hogy fiatalon rohadt nehéznrk tűnik az élet, az hogy megtalàlja az ember önmagát a rendszerben, de akkor se dobd el soha csak úgy az életed.
Ha pedig nagyon kivagy akkor hívj fel vslamilyen lelkisegélyszolgálatot akik bármikor meghallgatnak. A paranoiára pszichiáter lehet a megoldás. Háziorvos ad hozzá beutalót. Elméssz, elmondod mi a probléma és ha tényleg baj van akkor ad gyógyszert. Pszichológus is jó lenne de ők rohadt drágák (unokahúgom jár 14 évesen, 4000 egy alkalom), ha anyádék nem fínanszírozzák akkor sokat nem tudsz tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!