Miért nem veszik észre, hogy tönkre tesznek?

A nagymamám hozzánk költözött, volt egy komolyabb műtéte 3 hónappal ezelőtt, majd egy hónapja ismét, amikből nem olyan tempóban épül fel, ahogy kellene.

A tesóm és apám 160 km-re élnek és dolgoznak tőlünk, csak hétvégén vannak itthon, anyám a közeli városban dolgozik. Én ápoltam és ültem a nagymamám mellett szakdolgozat írás közben, felvételire és államvizsgára készülve. Én mozgattam (csípő műtét volt), kísértem, főztem neki, etettem egy szó nélkül. Egyedül a hétvégékre tudtam tervezni, amikor volt itthon más is, aki tudott foglalkozni a nagyival. Arra sem mindig, mert a barátaim dolgoznak, kiszámíthatatlanul érnek rá, ráadásul nem is a közelben laknak.

Ez mostmár alap az egész család számára. Nem kapok se egy köszit, se egy "de jó, hogy te itthon vagyot", csak is a nagyimtól.

Felvettek mesterképzésre, tanulhatok tovább, de mivel idén nyáron nem tudok így dolgozni, a szüleim pedig nem tudnak anyagilag támogatni, vehetem fel a diákhitelt.

Teljesen elkeseredtem, ugyanis úgy volt, hogy a jövő hétvégét a barátnőmnél töltöm (idén először) az ország másik végében. Ezt is direkt úgy szerveztem meg, hogy a nagyinak ne legyen belőle hátránya, tudna itthon lenni más vele, mire nem, addigra hazaérnék.

Ma a szüleim totál keresztbe szerveztek és közölték, hogy ők jövő hétvégén elutaznak. Amikor rá mertem kérdezni, hogy "és én?", akkor az volt a válasz, hogy "te majd mész máskor".

Miért mindig én vagyok az utolsó a sorban? Mindenki tojik rá magasról, hogy az én életemmel mi lesz, hogy 3 hónapja nem voltam sehol 4 óránál több időre, hogy eladósítom magam szeptembertől és mit kapok cserébe? Egy nagy semmit.

Nem a nagymamám ellen szól, mert neki a szíve szakad meg, hogy ilyen fiatalon az én segítségemre szorul. Ő látja ebben a fájdalmamat, ő megért, senki más. Nagyon jó a kapcsolatunk és igazán szeretem, nem nehézség ellátnom, de néha nekem is jól esne néhány "szabad nap". :(

A nagyimtól nem akarok eltávolodni, de a családban mostmár legszívesebben az asztalra csapnék, hogy oldják meg nélkülem, én kiszálltam.

Tényleg hisztis vagyok és maradjak csöndben? Vagy mit kellene tennem?