Hogyan hívjam fel a fiam figyelmét arra, hogy a menyem keveset foglalkozik a gyerekükkel?
Már születése óta ez van. Még szopott a kicsi, amikor elkezdett nyelvet tanulni, aztán 2 évesen bölcsibe adta hogy visszamehessen dolgozni, pedig anyagilag semmi oka nem volt rá.
Ugyanúgy eljár a barátnőivel moziba, bevásárolgatni, most hétvégén meg lánybúcsúba megy.
Szívesen vagyok az unokámmal és örülök neki, hogy néha rám bízzák, de ez már túlzás.
Hogyan beszéljek erről a fiammal?
Jaj te pasik gyöngye! Nagyon aranyos amit írsz, olyan kis tinis naivitásra vall! De hát nem mindenkinek jut az a szerencse, hogy felnőhet egyszer agyilag is, nem csak testben! Már ha egyáltalán legalább korod szerint felnőtt vagy már!
Cuki!:D
Tényleg, foglalt vagy most? :D
11%-os régebben is itt volt, 18-19 éves fiúcska. Ugye milyen cuki?
Szerinte ha egy férfi utat épít, az minden férfi érdeme. Kíváncsi vagyok, hogy ha megkérdeznénk az egy építkezésen dolgozókat, hogy osztoznak-e a munkájuk dicsőségében egy girnyó netes szájhőssel, hányan mondanának igent.
A mélyebb összefüggések megtalálásának képességében és az árnyalt gondolkodásban úgy néz ki inkább te szenvedsz hiányt. Ezek nélkül nehéz az érdemes vita, ezért már inkább csak nevet rajtad mindenki.
Nagy derültséget tudsz szerezni, de hát ilyenek is kellenek a világba. Kik könyvelhetik majd el ezt az érdemet, mely embercsoport. A feketék, a fehérek, a jobb vagy a bal kezesek? Akárkik is, biztos roppant büszkék rád. :D :D
Elég szomorú azért, hogy te sz.rt se csinálsz, semmire nem vagy képes, ezért úgy gondolod, á, neki is van farka, nekem is van farkam, ez összeköt minket, egyek vagyunk.
Látom, még mindig nincs csajod. Bár hogy lenne, ha félsz a lányoktól.
ha te nem akarsz/tudsz vigyázni a kicsire, akkor azt mond.
am. a többihez semmi közöd!
ugye tudjátok, hogy az ilyen 10%-osak trollok?:) Mármint az általános iskolai szünetben net előtt ülő tizenévesek? (kutatások szerint a fórumokon többségében ők vannak, mert nekik van a legtöbb szabadidejük)
Nem kell velük vitatkozni, hadd mondják csak.:) Aztán csak remélheted, hogy 10 év múlva nem fogja elvágni a torkod egy ilyen egy sarkon.
"ugye tudjátok, hogy az ilyen 10%-osak trollok?:)"
Nem éreztem trollnak. Teljesen kulturáltan elmondta a véleményét. Az ,hogy neked vagy másoknak nem tetszett, nem jelent semmit.
Nagyobb trollkodásnak érzem, ha valaki erre csak fikciókkal, hipotézisekkel és személyeskedéssel tud válaszolni, elsősorban a saját szórakoztatására. Ilyenkor csak növekszik az olvasnivaló, de az értelem hiányzik belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!