Hogyan hívjam fel a fiam figyelmét arra, hogy a menyem keveset foglalkozik a gyerekükkel?
Már születése óta ez van. Még szopott a kicsi, amikor elkezdett nyelvet tanulni, aztán 2 évesen bölcsibe adta hogy visszamehessen dolgozni, pedig anyagilag semmi oka nem volt rá.
Ugyanúgy eljár a barátnőivel moziba, bevásárolgatni, most hétvégén meg lánybúcsúba megy.
Szívesen vagyok az unokámmal és örülök neki, hogy néha rám bízzák, de ez már túlzás.
Hogyan beszéljek erről a fiammal?
Scythian, azt hiszem te is jobban jártál volna, ha ebbe nem szólsz bele, mert egyértelműen semmi értelme nem volt.
"Teljesen kulturáltan elmondta a véleményét."
Valóban? Le lehet teljesen kulturáltan szólni a női társadalmat? Szerintem ezt akárhogy is van burkolva, de kulturáltnak semmiképpen sem lehet nevezni.
„Az ,hogy neked vagy másoknak nem tetszett, nem jelent semmit. „
Ahogy az viszont jelent, hogy te ezt nem tartod nevetségesnek. Nem fejteném ki, hogy mit jelentene.
„Nagyobb trollkodásnak érzem, ha valaki erre csak fikciókkal, hipotézisekkel és személyeskedéssel tud válaszolni, elsősorban a saját szórakoztatására. Ilyenkor csak növekszik az olvasnivaló, de az értelem hiányzik belőle.”
Egyértelműen látszik, hogy fogalmad sincsen milyen témába csöppentél! Nem kívánom neked, hogy megtapasztald, csak azt, hogy ha netán egyszer mégis átélnéd, azért jusson eszedbe mikor ezen roppant "bölcs" sorokat írtad!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!