Egy szülő fel tudja dolgozni, ha a gyermeke öngyilkos lesz?

Egy embert ismerek aki úgymond feldolgozta, bár már 15 éve volt az eset. Azt mondta, férfiember nem törhet meg, az élet megy tovább, a többi gyerekről gondoskodni kell, így hát dolgozott mint állat. Nyilván sok év múlva, de képes volt újra nősülni, lett még gyereke, jelenleg jól él, jól érzi magát. Viszont azóta ,,kismértékben" alkesz. tehát nem annyira amire tényleg azt szokás mondani, hogy alkoholista, de saját belátása szerint nagyon sokat iszik.

Off

A szüleim nevében kikérem magamnak, hogy egy öngyilkos gyerek esetében a szülő valamit nagyon elrontott és nem biztosított a gyereknek megfelelő gyerekkort. Azt gondolom jó gyerekkorom volt, szerettek, tisztességben, becsületben neveltek, minden tekintetben rendben volt minden. Mégis sokat gondolkodtam az öngyilkosságon, és nem azért mert nem szeretnek, nem kellek senkinek, mert dehogynem. Egyszerűen úgy érzem, nem erre a világra való vagyok. Nem nyomorgok, szeretnek, barátaim vannak,nem kínlódok semmin, jó képességűnek mondhatom magam, és mégis. Azt érzem egy más világhoz tartozom. És? Miért lenne ez a szüleim hibája?

Off, nem tartozik szorosan a tárgyhoz, csak a 13#-as pszichológustanoncnak írom:

Van egy 11 éves gyerek a távoli rokonságban, akivel időnként találkozok, szeret hozzám jönni játszani. Egész okos és jó képességekkel rendelkezik. na nem egy zseni, aki tanulás nélkül is kitűnő tanuló, hanem olyan, aki ha mindennap foglalkozik a tanulnivalóval, akkor könnyedén eléri a 4-es és 5-ös osztályzatot mindenből.

Ennek ellenére mindig vannak ilyen hullámvölgyei, hogy sorozatban minden tárgyból akár 2 jegyet is leront, vagy olyan, hogy 1-2 kedvenc tárgyából nem, de a többiben ront. A tanárok mindig furcsállják, mert tudják, hogy nem buta, és általában azt emlegetik a szülőknek, hogy talán nem elég szorgalmas.

Az ok viszont egyszerű! Az anyja és az apja között olyan szintem megromlott a viszony, hogy teljesen fagyos a hangulat náluk. Vagy ordibálnak egymással, vagy pedig egy kukkot nem szólnak egymáshoz, de a gondolataik cikáznak talán a levegőben. Ezt már ők sem bírták, úgyhogy többször volt, hogy az apa rövidebb időre a szüleihez költözött. Ám ez sem segített, otthon ugyanolyan, sőt még rosszabb olyankor a hangulat, mert az anya olyankor folyton a férjét szidja, és a gyerek előtt mondogatja, hogy biztosan k.rvázik... Emellett pedig alig törődik a gyerekkel, vele is csak veszekszik leül az internet elé, és vadidegen emberekkel csetelget. Ilyenkor nem is főz, esznek hideget, főzni csak akkor főz, ha a férj mégis otthon van.

Ezeket mind a gyerek mesélte nekem játék közben iszonyú szomorúsággal az arcán! Azt mondta jobban szereti, ha az apja is otthon van, mert ő mindig barátságos vele és akkor legalább ő, a gyerek, el van felejtve, behúzódhat a szobájába zenét hallgatni és a szülei meg egymással veszekednek és nem vele. Bár legszívesebben világgá menne, hogy ne hallja egyiket se.

Játék közben nem valami kitartó és türelmes, hamar felad mindent, ami nem megy neki elsőre. Rámondja, hogy ezt ő úgysem tudja megcsinálni, és nem is próbálkozik sokat. Rettentő alacsony az önbecsülése, ezt én is látom rajta. És hiába bíztatom, nem sok eredménye.

A suliban gondolom ugyanez megy, csak osztályzatokban is megmutatkozik...

A tanárok javasolták, hogy vigyék el a szülők pszichológuhoz. Hát persze igazából azért szeretik azt a gyereket mindketten, így amikor bukásra állt nem egy tárgyból, cselekedtek, és elvitték szakemberhez. Arra a napra félretették a saját vitáikat, és a pszichológusnál nagyon bájosan viselkedhettek, nem tudom...

A pszichológus beszélt sokat a gyerekkel, beszélt a szülőkkel is külön, elvileg megismerte őket!

És mit állapított meg a nagyokos pszichológus? Huh, kb 5 oldalnyi apró betűvel gépelt elemzést hozott össze, ami nevetséges!

Ilyen figyelemzavar, olyan nemtudommicsoda, lustaság, hanyagság, stb, meg sem jegyeztem a sok hablatyot, felháborító. A fejfájása miatt még külön szakorvoshoz utalta a gyereket vizsgáltra. Mert gyakran fáj a gyerek feje, ezt eddig nem írtam.

Semmi baja annak a gyereknek. Egyszerűen elege van az állandó otthoni feszültségből. Családra lenne szüksége, nyugodt családra, de nem kapja meg a szüleitől. Helyette kap sok ordíbálást vagy dirigálást és mindettől már a feje is rendszeresen megfájdul, hogy sokszor ezért tanulni sem tud. A szülők a betegek...

És mit tesz a pszichológus? Gyakorlatilag igazolja a szülők ártatlanságát, és a gyereket értékeli alul, ráhárít mindent. Nem elég, hogy már eddig alig volt önbecsülése, most még inkább magában keresi a hibát, és már azt hiszi, hogy arról is ő tehet, hogy olyan gyenge feje van, hogy mindentől megfájdul.

A fejfájására ráadásul azóta gyógyszert írt fel az orvos, szóval rendszeresen fájdalom csillapítót kajál 11 évesen! Nem durva ez???

Legalább az a pszichológus, aki a családtól teljesen független, de alaposan kikérdezte őket a családról és egymás viszonyáról... Legalább ő ne hozott volna már ilyen durva leírást a gyerekről, ha már nem merte apuka és anyuka szemébe mondani, hogy nekik kellene egy kicsit változniuk...

Nyilván a szülők nem reklámozták előtte hogy mennyire durva a helyzet. De a gyerek azért mesélt ezekről, nekem azt mondta.

ENNYIT A PSZICHOLÓGUSOKRÓL és az ő tudományukról!

A kérdéshez visszakapcsolódva:

Valószínűleg ez a gyerek nem lesz öngyilkos, de hogy nagyon pesszimistán áll az élete további részéhez is, az is biztos. Teljesen egyedül van, azt hiszem én vagyok az egyetlen, akivel beszélgetni tud, próbálok lelket önteni belé, és bíztatni, hogy ne magát okolja mindenért, de én kevés vagyok ehhez.

Vajon hogy áll az élethez egy olyan gyerek, akinek a családjában még ennél is durvább események zajlanak? Mondjuk ha alkoholista vagy drogos egyik szülő, vagy verik, vagy megeerőszakloják, vagy egyéb rémtett... Borítékolva az öngyilkossági hajlam!

És elég annyi, hogy nem jön össze felnőtt korában se a munkahely, se a saját család, és annyi.

Aztán a szülő gyászolhatja, meg azt is, amit elrontott... Másnak úgysem fogja bevallani, hogy elrontotta, csak épp nem fogja tudni feldolgozni...

(Azért az ritkább eset lehet, hogy teljesen kiegyensúlyozott életű és kiegyensúlyozott gyerekkorral rendelkező megölje magát. Persze előfordul, ha valaki nagy adósságba keveredett, vagy hasonló, de szerintem a lelki okok miatt gyakoribb...)

Anyukám gyerekkorában még kicsit más világ volt, mint mostanában, sok dologra nem figyeltek annyira, mint most figyelnek. Anyukám volt általános iskolájában volt egy pedofil tanár, mire kiderült és kitehették az állásából, már több gyerekkel is kikezdett, és volt olyan gyerek, aki nem tudta feldolgozni és később öngyilkos lett. Más világ volt, a gyerekek meg hallgattak, mert akkor a tanárok ellen nem lehetett csak úgy felszólalni, meg amúgy is, a gyerekek eleve nem biztos, hogy beszélnek ilyen történésekről bárkinek is, ezért is nehéz kideríteni. A szülők nem sokat tehettek, akármennyire óvták, szerették a gyerekeiket. Mostanra meg átestünk a ló túloldalára, és elég egy jogos figyelmeztető, hogy a szülők verjék az asztalt. Valahol a kettő között lenne a korrekt egyensúly.

No, nem akartam nagyon elkanyarodni, csak azért írtam le, hogy nem mindig a szülő bánik rosszul a gyerekével ilyen esetben, ez nem egy túl egyszerű. Aki meg akar halni, az biztosra megy, szóval nagy kihívás kideríteni és időben lépni.

Nem csak a szülő hibás,hanem a társadalom is.

Egyáltalán azért,ha egészséges emberek lesznek öngyilkosak.

Vagy olyan emberek,akik élhetnének,de nem adnak neki hozzá megfelelő segítséget.