Utáljam az anyám? Szerintetek egy szülő igy viselkedik?

Amikor 14-15-16 voltam rengeteget veszekedtünk. Mindig le akart beszélni mindenről, ha valami újba kezdtem. Persze a szitkozódások is előfordultak: nem lesz belőled semmi, életképtelen vagy, s#&r, idióta stb... Sose nézte jó szemmel, ha barátkozom mással, ha el akartam menni valahova (nem este egy buliba, hanem fényes nappal) rögtön kötekedett.

Aztán rájöttem, hogy nincs veszekedés, ha az egyik fél nem folyik bele, így 16 évesen úgy döntöttem, hogy soha többé nem szólok hozzá felemelt hangon. Azóta 3 év telt el. Eredmény: nincsenek barátaim, mert nem járok el sehova (nem kell engedélyt kérnem stb...), nem arra az egyetemre mentem amire akartam, depresszió, szociális fóbia, és szó szerint senkivel nem tudok vitatkozni, mert nem tudom megvédeni magam.

Őszintén nem tudom mit kéne kezdened vele, de azt ne csináld amit én, mert te jársz rosszul.

Nagyon sajnállak és együtt érzek veled, mert az én anyám is ilyen. Nekem is ilyeneket vágott a fejemhez. Soha nem volt neki jó semmi, ha nem volt pasim azzal piszkált, amikor meg volt, időnként talált rá ürügyet hogy miért nem mehetek át hozzá. Tönkre is tette az előző kapcsolatomat. De nem hagytam neki hogy még egyet tönkretegyen, így az új barátommal - akit amúgy már ismertem előtte - azonnal összeköltöztem. Sajnos az sem ment egyszerűen, mert haza akart rángatni, és mivel nem akartam menni, összepakolta és elvitte a ruháimat, engem pedig meg is ütött, annak ellenére hogy akkor már 22 éves voltam!!

Elköltöztünk onnan, számot cseréltem, és 2 évig nem beszéltem vele, hírt sem adtam magamról. Nehéz volt, de nem akartam hogy mégegy kapcsolatom rámenjen.

Most külföldön élek, így felvettem vele ismét a kapcsolatot, mert úgyis csak évente 3szor látogatok haza, azt a pár napot meg megpróbáljuk kibírni egymás társaságában. Nem mondhatom, hogy megváltozott, mert ugyanolyan erőszakos velem, de látványosan próbálja visszafogni magát és nem feszegetni a határokat, mert akkor tudja hogy megint nem fog látni egy darabig.

Te hány éves vagy?

Akkor legyél nagyon erős, és próbáld meg kibírni ezt a pár évet még vele, amíg tanulsz. Biztos, hogy nem lesz könnyű, mert amúgy sem egyszerű 16 évesnek lenni. Én végig bőgtem azt a korszakot. Mindig szerelmes voltam, mert arra vágytam hogy szeressen valaki. Amikor nem volt pasim, akkor volt a legnehezebb.

Olyan fura nekem, amikor emberek visszavágynak a gyermekkorukba. Én örülök hogy végre felnőttem,és élhetem a saját életem, nem piszkál anyám folyton.

Szerintem próbálj meg minél kevesebbet otthon lenni, találj ki magadnak programokat pl. járj edzeni vagy nyelviskolába vagy bárhova amit szeretsz. Ha tovább akarsz tanulni, akkor egy jó messzi fősulit válassz, ha pedig nem, akkor menj el már most diákmunkára, és gyűjts arra, hogy érettségi után ki tudj bérelni vmit. Kitartás!

Ez a máshoz hasonlítgatás, mindig más a jó, a szép, az ügyes, a jó gyerek, ez nálunk is megvolt...és megvan most is sajnos. Tiszta szívből sajnállak, tudom milyen érzés:(

Kitartás, aztán menj minél messzebb tőle, mert tönkreteszi az életed.

15-ös voltam

Sajnos nekem "Anyukám" pont ugyanilyen. Depressziósá,lelkibeteggé és pánikbeteggé tett az évek alatt.

Ha nagyon fiatal vagy maradj de ahogy tudsz költözz el szerintem. Hosszútávon nem lesz jó. Ez az én véleményen nem kell megfogadni vagy lehurrogni. 21/L