Miért gondolja azt egy szülő, hogyha övé a lakás, amiben él a felnőtt gyermeke, akkor már mindent megszabhat neki?

Kicsit ellentmondásba keveredtél: most akkor a szüleink generációja hitelbe verte magát és minden vágya irigységből, hogy a gyerekeikkel is ez legyen, vagy ingyen lakást kaptak?

Elárulom, nekünk hogy lett lakásunk 27 és 29 éves korunkra: egy lakásban béreltünk egy szobát, a többi szobában szintén korunkbeliek voltak, dolgoztunk legalább 2 helyen és spóroltunk. Persze nem volt szabadidőnk meg nem jártunk étterembe, nyaralni, de jobb volt mint otthon betartani a szüleink szabályait.

"Itt minden rosszindulatú embernek csak azt kívánom, hogy legyen ő is 25 éves a mostani világban, aztán mutassa meg, ingyen lakás nélkül, hogy ő mire vinné!"

Nos, megmondom neked, én mire vinném. Otthon élnék a szüleimmel, amíg nem telne saját lakásra, DE közben nem lenne nagy a pofám, nem várnám el, hogy a szüleim ingyen eltartsanak és még ki is szolgáljanak, hanem alkalmazkodnék hozzájuk és megtenném a szívességeket, amikre esetleg megkérnek. Ilyen egyszerű.

# 32

Jó állásom van, mert TANULTAM Érte és MEGDOLGOZTAM az előléptetésért. 26 vagyok, remélem még belefér....

Ugyan nem saját lakásba élek (mert baromság, elveszti az ember a mobilitását, ami karrierépítés közben nagyon nagyon fontos), de nyugodtan vehetnék egyet, önerőm meglenne egy nagyobb lakáshoz is és a fizetésemre bármelyik bank adna hitelt.

Arról csak és kizárólag te tehetsz egyedül, ha keveset keresel ahhoz, hogy önálló legyél.

Az meg egy 25 éves begyöpösödött szocialista gondolkodás, hogy "miért fizess azért ami nem lesz a tied"? Gondolkozol te egyáltalán?

Elárulom neked, ha én az elkövetkezendő 30 évben ugyan abban a lakásban laknék albérlőként, mint most VAGY felvennék 30 évre valamilyen lakáshitelt akkor a lakáshitellel rosszabbul járnék, még úgy is, hogy 30 év múlva lenne egy lakásom! Mert így:

- kevesebbe kerül a 30 év lakhatásom

- mobilis vagyok, ami nagy előny a munkaerőpiacon

- 30 év múlva több megtakarításom lesz, mint amennyit egy adott lakás érne (míg a lakáshitel mellett nem lenne)

Na erre köss csomót...

"hiszen nem ő döntötte el, hogy a világra jön."

Ez itt a kulcsmondat. Bár én nem mondom hogy kötelessége támogatni csupán azt mondom hogy kötelessége elviselni, hiszen ő döntött úgy hogy egy önálló életet hoz a világra, így őt terheli a felelősség. Az elviselés a korrekt és nem a támogatás az már valóban túlzás. Nem tudjuk hogy mi van az élet előtt így nem mondhatjuk azt sem hogy az élet egy ajándék vagy hasonló baromságok.

Meséld már el, mekkora részét fizeted otthon a rezsinek és a kajának...? És igenis neked kell alkalmazkodni a szüleidhez valamennyire. Főleg ha esetleg az anyagi hozzájárulásod egy nagy nulla.

Egyébként tudod amikor bevállaltak a szüleid, más rendszer volt. Megjegyzem akkor sem osztogattak ingyen lakást, de lényegtelen, hidd azt, hogy zöld az ég, meg kék a fű, nekem mindegy. Azóta volt egy rendszerváltás, teljesen megváltozott élet és vagyoni viszonyok, aminek hála már nem tud csak úgy összespórolni egy lakásra valót a gyereknek az emberek nagyobb része. Vagy hiába spórolt, az inflációnak hála az már egy üres telekre sem elég a világ végén, nem hogy lakásra.

Egyébként észrevetted, hogy ostobaságokat írsz? Ha ingyen osztották a lakásokat, akkor a szüleid miért verték magukat adósságba, amit te nem szeretnél...?

Valószínűleg amúgy sem a spórolással van a gond,nem irigyek (mire is? hiszen akkor boldogság volt, meg szivárvány meg unikornisok meg ingyen lakás mindenkinek és sokkal jobb volt nekik, mint neked, szegény, szenvedő gyermeknek) hanem azzal, hogy undok vagy, hisztis, és két fűszálat nem teszel otthon keresztbe, csak mereszted a hátsód és mindenen sipákolsz.

Szerintem igazad van, kérdező, bárki bármit is mond. Azt értem, amikor valaki egy vagy két minimálbérből neveli fel a 2-3 gyerekét és alig jut nekik bármire is. Megértem, hogy nem fog még a gyerekeinek lakást is venni. De nézzük pl. az én esetemet. Apám közel 40 volt, mikor születtem. 40 évesen, 23 év munka után még csak ott tartott, hogy a nagyszüleim házában élt, amit ők vettek anyámnak (igen, szegény falusi emberek voltak, akik otthon gazdálkodtak, magyarán parasztemberek voltak, mégis vettek egy házat az egy szem lányuknak, ezzel előre is biztosítva a leendő unokáik lakhatását). Ha ők nincsenek, egész gyerekkorunkban albérletről albérletre vándoroltunk volna, ugyanis bár apám vállalkozó lett időközben, méghozzá egész jólmenő, sosem volt pénze a szüleimnek. Mi a testvéremmel használt játékokat kaptunk az ismerősöktől, turkálós, ócska ruhákban jártunk, soha nem jártunk nyaralni, a régi, kidobandó kanapénkon aludtam évekig, de apáméknak soha nem volt pénze, holott elég sokat kerestek és hitelük sem volt. 10 éves koromban még egy 2 milliós autóra is 1,5 milliós hitelt kellett felvenniük, ekkor kezdődtek a hitelek... 13 éves koromban jött egy 5 milliós lakáshitel, eddigre (azaz apám 53 éves, anyám 40 éves korára) sikerült egy saját házra valót összeszedniük (a régi rendszerben!), úgy hogy időközben anyám örökölt is pármilliót! Életemben először 14 éves koromra lett egy saját kis szobám, persze a régi, kb. 30 éves bútorunkkal és a 20 éves tévénkkel, emellett persze anyámék szobájába új szekrénysor és tévé került. Azóta sem kaptam újakat, pedig a hitelt 5-6 éve letörlesztették, hisz az üzlet igen jól ment évekig. Míg a gyártósori munkás ismerőseink tengerpartra cipelték a gyerekeiket, én sokáig még a tengert sem láttam, pedig sokkal többet kerestek a szüleim. Még egy személyautónk sem volt, csak egy kisteherautó, ami a vállalkozáshoz kellett. Most 22 vagyok, 18 éves korom óta a szüleim se ruhát, se tisztálkodószert, sőt 2 éve még az ételt sem veszik meg nekem. Azt mondták, elmúltam 18, éljek amiből akarok. Most a húgommal ugyanezt csinálják, így inkább összeszedett egy pénzes pasit, aki eltartja a szüleim helyett (még iskolás). Hozzáteszem, közben apám még mindig jól keres (havi 500ezer tuti megvan), mégis állandóan lenullázzák a számlájukat, pedig ránk annyi a költségük, hogy fizetik a rezsit meg néha eszünk az ebédből, ha van. Mégis eltűnik nekik fél millió forint havonta és ha kérdezzük, hogyhogy nincs megtakarításuk, miért nem tudnak segíteni a kocsihoz vagy a lakáshoz jutásban, mint a párom szülei (kb. pont fele ennyit keresnek havonta, 25 éves koráig eltartották a párom, a testvérét még mindig, mégis kocsit vettek mindkét fiuknak, sőt a nagyszülők örökségét is a gyerekeknek adják... ja és minden éven nyaralni járnak). Tehát egyszerűen eltűnik a pénz a semmibe, minket meg nem támogatnak. Szerintem azok után, hogy a nagyszüleim segítették őket, ők házat kaptak tőlük, megalapozva ezzel az unokáik életét, szerintem nekik is illene ezt továbbadni a következő generációnak, mégsem teszik. Mindig jól kerestek, jól megy a vállalkozás, én mégis fél éve itthon ülök munkanélküliként, már többször kértem őket, hogy hadd dolgozzak a vállalkozásban, amíg nem találok mást így, diploma után, de nem engedik, pedig mindig is precíz, rendszerető ember voltam, ami ott elég fontos. Szóval sem munkát nem adnak, pedig tudnának, sem pénzt nem tettek félre a 22 év alatt, egy fillért sem.

Én mindenesetre eldöntöttem, ha gyerekem születik, nyitok egy számlát neki és havonta rakni fogom neki a pénzt, ha 10ezret, annyit, ha 30-at, annyit, de nem lenne pofám, igen, pofám ahhoz, hogy 18 éves korában azt mondjam neki: kezdd el az életed, ahogy akarod, nekem nincs egy fillérem sem". Ha már lakást nem tudok biztosítani nekik, albérletben kell majd felnőniük, adok nekik mást: egy számlát némi pénzzel, és egy jó anyanyelvet (ami vagy a német vagy a spanyol lesz), ugyanis, mivel semmi nem köt minket haza, külföldre fogunk menni hamarosan. Ha lenne itthon lakásunk, talán maradnánk, de így reménytelen a helyzet. Tudod, a fagyi mindig visszanyal. Nem segítenek minket, ezért külföldre fogunk menni, hogy ott meg tudjuk alapozni az életünket, amit ők itthon nem tettek meg. Ezzel elveszítik a gyerekeiket és az unokáikat is. De hát így jár az, aki nem alapozza meg az utódai életét. Havi 500+ ezres jövedelmekkel meg családi vállalkozással igenis tehetnének értem valamit, mégsem teszik. Hamarosan lesz a diplomaosztóm (fél évet halasztottam annak idején), arra sem várok sokmindent, ugyanis a húgom sem kapott, így én sem fogok. Anyám még azon is rinyált, hogy hogy fogja a két esemény éttermi költségeit kinyögni (ami kb. 60 ezer ft lesz összesen), meg hogy micsoda teher ez neki. Most mit mondjak még...