Mi a véleményetek az olyan szülőkről, akik a még nem egészen 3 éves gyereküket nyáron 1 hétre a nagyszülőkhöz viszik?
Hányszor voltunk nagymamánál mi is. Sőt, távolabbi rokonnál is, vidéken meg nyaralni is pár napot. Élmény volt. Hiányoztak a szülők? Persze. Volt néha hiszti emiatt, 5 perc alatt vége volt, utána jöhetett a többi élmény.
Az meg fel sem merült benned, hogy a nagyszülők már felneveltek legalább egy gyereket...? Talán tudják, mit kell tenni egy gyerekkel, főleg a saját kisunokájukkal.
Ez a gyereknek nagy élmény, a nagyszülőnek nagy élmény, a szülőnek meg lehetőség kicsit lazítani gyerek nélkül.
Persze ha teljesen önállótlanná nevelt gyerekről van szó, vagy sose látott nagyszülőről, az megint más, de most a normális helyzetből kiindulva nem látok problémát.
De amugy azt birom ilyenkor h a 40-50-55 eves nagymamaknak itt most megterhelonek szamit h az unokajara vigyazzon ugye?
De amikor olyan kerdes jon h 40 felett szulhetek-e akkor az tok normalis es nana mert az se oreg. Akkor h is van ez? Unokara nehezebb vigyazni mint a sajatra? Nem hinnem. Es ne ertsetek felre ez nem az ellen iranyult aki keson szul, csak peldaval akartam h mindig van kifogas.
A nagyszulo erzi h elvallalja-e vagy sem. Es ha az a gyerek szivesen van ott akkor miert kell visszafogni? Miert kell anya fuggot csinalni abbol a gyerekbol? Nem idegenhez menne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!