A fiunk barátnője súlyos beteg. Hogy támogassuk őket?

Szerintem az a normális, hogy egészséges lelkületű 19 éves fiatal férfit nagyon megviseli az, ha szerelme haldokik. Egy 90 éves nagyszülő, dédszülő halálát sokkal könnyebb elfogadni az élet természetes rendjeként. Nem kell neki agyturkász szakember. Normális esetben a saját közössége (család, barátok) segítik helyrebillenteni, ha vallásos akkor még pap/lekész is segíthet (nem vagyok vallásos, de találkoztam olyan öreg református lelkésszel, akire azt mondtam, hogy minden agyturkásznál jobb az emberismerete, öreg mondta, hogy ő ott van közössége összes nagy boldogságánál: házasság, keresztelő és szomorúságánál: temetéseken).

Nem kell folyamatosan vigasztalgatni, inkább abban segíthetitek, hogy kicsit tehermentesítitek, pl. lakókörnyezetének és ruháinak tisztán tartásával

Érettségire jelentkezzen, max. nem megy el most, és akkor ősszel érettségizik, tovább húzni az sem lenne indok, ha össze dőlne körülötte a fél világ, férfinek 1-2 hónap után illik minden nehézséghez hozzászoknia.

Kegyetlenül fog hangzani, amit írok, de (sajnos) nem sokáig fog tartani ez az állapot. Ha a kislány elmegy, akkor a fiadnak lesz még egy kemény időszaka, amig meggyászolja, de aztán lassan-lassan helyre fog jönni.

Tartsatok ki mellette és támogassátok.

Valamennyire át tudom érezni a helyzetet sajnos, nekem apukámat vitte el agydaganat 3 hónap alatt tavaly. 20 éves voltam. Annyit tudok mondani, hogy nekem a legnagyobb segítség az lett volna, ha nem próbálnak tanácsokat adni, hanem csak csendben mellettem vannak, de nem engednek lecsúszni és szétesni. És hogy nem piszkálnak azzal, hogy beszéljem ki, hanem megvárják, míg én akarok beszélni.

Mivel ilyesfajta támogatást senkitől nem kaptam, sajnos a mai napig nem tudtam feldolgozni a történteket.

Támogassátok, álljatok mellette 110%-ig, de ne erőltessétek rá, hogy beszéljen a dologról, majd beszél róla ha túl lesz a kezdeti sokkon, és mély fájdalmon. De ne engedjétek, hogy lecsússzon.