Anyámék szégyellik, hogy a párommal élek. Ez normális? Hogy kezelhetném a helyzetet? 23N

A büszkeséget pedig nyilván nem arra értettem, hogy be tudtam költözni anyósjelöltemékhez. Csak egyszerűen arra, hogy mindketten dolgozunk, jól haladok az egyetemmel, a kapcsolatunk is jó irányba halad és igyekszünk minél hamarabb saját lábra állni.

Egyébként sem gondolom, hogy el kéne ítélni minket, amiért náluk lakunk. A velünk egyidős párok albérletét 90%-ban a szülők fizetik, vagy ha van rá keret, lakást is kapnak a szülőktől. Őket mégsem ítéli el senki, amiért a szüleik pénzén "önállósodnak". Mi közel sem kerülünk ennyi pénzbe senkinek. Nyilván a legtöbb szülő igyekszik segíteni a gyerekeinek ilyen helyzetben, hát nekünk így tudnak segíteni. Ennyi.

Nem tartom valószínűnek. Nálunk akkor is tehernek számítottunk, ha csak 1 délutánt töltöttünk ott. :/ De mivel elég kicsi városról van szó, ott amúgy sem valószínű, hogy kapnánk munkát, a mostani munkahelyünkre meg nem tudnánk onnan bejárni. Úgyhogy már csak ezért sem volt opció, hogy oda költözzünk.

De ami a kérdés lényege lenne... hogyan kezelhetném a helyzetet? Pl. ha én találkozok a rokonokkal és megmondom nekik, hogy már nem lakom otthon? Az vajon megoldhatja a problémát, vagy csak rontana a helyzeten szerintetek?