Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan értessem meg a családom...

Hogyan értessem meg a családommal, hogy külön szeretnék költözni, anélkül, hogy tönkremenne egy életre a kapcsolatunk?

Figyelt kérdés

Főleg apukámmal van a probléma. Van munkahelyem, keresek annyit, hogy eltartsam magam, van megtakarításom. 23 éves vagyok, szerintem természetes, hogy nem a szülői házban képzelem el a hátralévő életem. Korábban is tett arra megjegyzéseket, hogy nem kéne elköltöznöm, mert szerinte, amiért én nem vagyok vállalkozó, és nem keresek százezreket, így anyagilag soha sem leszek tőle független. Erről annyit, hogy keveset keresek de meg lehet élni ebből a pénzből, ha másnak is sikerül, ráadásul úgy hogy szórakozásra is jut és félretenni is tudnak, akkor nekem miért ne menne.

Mostmár nagyon szeretnék összeköltözni a párommal, mivel szeretjük egymást és nem akarunk már "csak" együtt járni. AMióta ő ezt tudja, szabályosan kikezdte a kapcsolatot. Minden értelemben degradálja a páromat, engem is, a kapcsolatunkat is (mert szerinte amíg nem házasodunk, addig a kapcsolatunk nem ér semmit az ő szemében). Anyagi téren is úgy gondolja, hogy soha se fogunk felérni hozzá, és rá vagyunk utalva, amit éreztet is velünk. Nem vagyunk rá utalva, van munkánk, életcéljaink, nincs miért szégyenkeznünk. Én soha nem arra rendeztem be az életem, hogy majd ő segít, csak mert neki van pénze. Mindig tudtam, hogy a pénze miatt, nyeregben érzi magát, és imád feltéteket szabni, és szabályosan be kell neki csicskulni, én nem akarok tőle függeni. Mindig úgy voltam vele, hogyha akar segíteni, akkor elfogadom, de ha nem akkor nem fogok megalázkodni előtte, hanem elérem azt a valamit a saját erőmből. A legfájóbb az volt, hogy szánalmasnak, nevetségesnek nevezte a céljainkat, pedig számunkra ez nagy dolog, hogy el tudjuk érni a saját erőnkből. Nekem még azt mondta, ha összeházodnánk, nem kevés pénzt kapnánk, egyébként meg ne számítsunk semmire. A páromnak is beolvasott, hogy mégis mit képzel magáról, amiért még nem kért meg! Egy éve se vagyunk együtt a párommal, nem tudom mi a fenének olyan sürgető neki. Nekem nem sűrgős. Házasságpártiak vagyunk egyébként mindketten. Megbeszéltük, hogy nem akarunk együttélni a végtelenségig, hanem 1-2 éven belül összeházasodnánk. Közös terveink vannak, teszünk is ezek megvalósításáért, nekem ez pont elég. Mondta a párom, hogy szeretne megkérni, azt is tudom, hogy meglepetést akar. Én is megmondtam neki, hogy bármikor hozzámennék. Apukámnak ezt hiába mondtam el, meg se hallja a szavamat, úgy érzem tönkre tette az eljegyzésnek is a varázsát. A párom már azt érzi, hogy nem lesz soha elég jó ebbe a családba, meg hogy itt elvárások vannak, amiknek meg kell felelni. Meg akarom mondani apukámnak, hogy kérjen bocsánatot a páromtól, ha tőlem nem is, de a párom ezt nem akarja, mondván, hogy akkor csak tovább mérgesedik a kettőjük kapcsolata. NEm tudom mit tehetnék, hogy elfogadja végre, hogy a saját életemet akarom élni?


2014. márc. 13. 15:39
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
13%

Apád tisztában van vele mit beszél, ha nem tudsz eltenni havi X forintot, soha nem lesz saját házatok, csak egy albérlet. és úgy gondolom 23 évesen nem kéne fejest ugorni abba a fene nagy függetlenedésbe, mert nem keresel annyit hogy valóban megteremts magadnak egy jó életet.

A szerelem jön megy, ma már nem dívik az hogy 23-25 évesen házasodnak, ki sem éltétek magatokat gondolom.

21F

2014. márc. 13. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
97%

Fogod magad,elköltözöl,éled a saját életed,apád meg majd megbékél.


az első válaszoló egyenlőre még csak egy pénzéhes kisfiú

2014. márc. 13. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:

Nem akarunk albérletbe menni (bár ha oda mennénk se értem mi a probléma, sokan élik le albérletben az életüket).

Van megtakarításom, nekem is és a párommal (nem pár százezer, de nem írom le mennyi. Venni szeretnénk egy kis házat, nagyobb telekkel, amit aztán felújítanánk apránként. Valamennyi hitelt is vennénk fel mellé. A gond ott van, hogy szerinte egy valamilyen ház 20 milliónál kezdődik.

2014. márc. 13. 15:56
 4/18 anonim ***** válasza:
19%

2-es

Majd rájössz idővel hogy a pénz diktál, a legtöbb esetben.

2014. márc. 13. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
66%
Igaz, hogy a pénz diktál, de az is igaz, hogy felesleges a saját lakással kezdeni. Egy életet le lehet élni bérlakásban is. Nekünk sincs sajátunk, semmi szükségünk rá. A pénzünk inkább még több pénzt hoz kamatként, nem ment el lakásra.
2014. márc. 13. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
97%

2-es vagyok.

Elsőre ne vegyetek házat, keressetek albérletet,lakjatok együtt egy évig,had derüljön ki,működik-e lakva is.

(tapasztalat,volt olyan kapcsoaltom,ami külön élve tökéletes volt,összeköltözve maga pokol).

Aztán ha működik,akkor jöhet a saját ház.

2014. márc. 13. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

légyszives a kérdésemre válaszoljatok! az érdekel, hogy hogyan értethetném meg az apámmal, hogy a saját életem akarom élni, anélkül, hogy haragban válnánk el egymástól...

Az albérletről annyit, hogy ebben a városban nagyon drágák az albérletek, ketten fent tudnánk tartani, de alig tudnánk félretenni, akkor 10 év múlva is albérletben élnénk, amit nem akarunk. Apukám nevén van egy lakás, ami üresen áll (örökölte) szeretnénk berendezni és ott élni 1-2 évig, akkor még kb. 3 milliót félre tudnánk tenni, mert csak 1 fizetésből élnénk, a másik menne a számlára. Ez jó megoldás lenne kettőnknek, de megint jön a feltételeivel. Ezért is gondoltunk már arra, hogy akkor rögtön lépünk úgy ahogy tudunk (kevés megtakarítás+ hitelből egy olcsóbb házba).

2014. márc. 13. 16:30
 8/18 anonim ***** válasza:
88%

"Az albérletről annyit, hogy ebben a városban nagyon drágák az albérletek, ketten fent tudnánk tartani, de alig tudnánk félretenni, akkor 10 év múlva is albérletben élnénk, amit nem akarunk. Apukám nevén van egy lakás, ami üresen áll (örökölte) szeretnénk berendezni és ott élni 1-2 évig, akkor még kb. 3 milliót félre tudnánk tenni, mert csak 1 fizetésből élnénk, a másik menne a számlára."


Ebben az esetben NEM LESZEK független apádtól, mert az ö lakásában akarsz élni.


Ha azt akarod KOMOLYAN, hogy apád elfogadja, hogy te önállóan akarsz élni és a saját kapcsoaltodat alakítani, akkor NE ÍGY kezdd.


Költözzetek EGY ÉVRE albérletbe (utána, ha tartósnak bizonyul a kapcsolat, lehet váltani), semmit nem fogadjatok el a szüleidtöl, hanem kettötök keresetéböl éljetek.


EZ az EGYETLEN lehetöség, hogy apád elfogadja, hogy neked más elképzeléseid vannak az életröl, mint neki. Ha ezt végigiviszed, AKKOR be fogja látni, hogy nem volt igaza.


Minden egyéb esetben ö támogat és ezért beleszólhat az életedbe.

2014. márc. 13. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
93%

"Ezért is gondoltunk már arra, hogy akkor rögtön lépünk úgy ahogy tudunk (kevés megtakarítás+ hitelből egy olcsóbb házba)."


És akkor mi lesz (föként) a hitellel, ha kiderül, hogy mégsem bírja ki a kapcsolatotok az együttélést és elválnak az útjaitok? A "közös" házat eladni nem tudjátok, a pénzeteket nem kapjátok vissza, a hitelt meg fizethetitek.

2014. márc. 13. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:
igazad van, nem úgy állunk ehhez a kapcsolathoz, hogy próbálkozunk az együttéléssel, meg mi lesz ha szakítunk, mindenre gondolni kell. Nem keveset gondoltam erre is. Ezért lenne jó a lakás, mert ott sokkal többet tudnánk félretenni. Persze, ha kötné az ebet a karóhoz, akkor elmennénk albérletbe, ezen ne múljon, legfeljebb kivennénk egy szobát.Engem eléggé bánt, hogy adott egy szülő, aki megtehetné, hogy támogatja a gyerekét, de feltételeket szab, de úgy látom ez itt mindenkinek természetes. Az alap probléma igenis ott gyökerezik, hogy nem fogja fel, hogy nem vagyok már a kisgyereke, és a saját életemet akar élni. Úgy érzem, ha keresnék kétszer annyit, vagy lenne konkrét időpont a házasságra, akkor is próbálna minket sakban tartani érzelmileg. Ti csak az anyagi oldalra helyezitek ki a dolgot, pedig az érzelmeket kellene nézni, az hogy degradálja a kapcsolatot, minket, az nekem sokkal rosszabbul esik, mint hogy adna e támogatást, meg hogy hozzájárul e ahhoz, hogy a lakását használjuk egy időre. Hangsúlyozom az alap probléma az, hogy az első gyereke kirepül a házból és ő ezt nem tudja lerendezni magában
2014. márc. 13. 17:20
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!