Hogyan értessem meg a családommal, hogy külön szeretnék költözni, anélkül, hogy tönkremenne egy életre a kapcsolatunk?

Főleg apukámmal van a probléma. Van munkahelyem, keresek annyit, hogy eltartsam magam, van megtakarításom. 23 éves vagyok, szerintem természetes, hogy nem a szülői házban képzelem el a hátralévő életem. Korábban is tett arra megjegyzéseket, hogy nem kéne elköltöznöm, mert szerinte, amiért én nem vagyok vállalkozó, és nem keresek százezreket, így anyagilag soha sem leszek tőle független. Erről annyit, hogy keveset keresek de meg lehet élni ebből a pénzből, ha másnak is sikerül, ráadásul úgy hogy szórakozásra is jut és félretenni is tudnak, akkor nekem miért ne menne.

Mostmár nagyon szeretnék összeköltözni a párommal, mivel szeretjük egymást és nem akarunk már "csak" együtt járni. AMióta ő ezt tudja, szabályosan kikezdte a kapcsolatot. Minden értelemben degradálja a páromat, engem is, a kapcsolatunkat is (mert szerinte amíg nem házasodunk, addig a kapcsolatunk nem ér semmit az ő szemében). Anyagi téren is úgy gondolja, hogy soha se fogunk felérni hozzá, és rá vagyunk utalva, amit éreztet is velünk. Nem vagyunk rá utalva, van munkánk, életcéljaink, nincs miért szégyenkeznünk. Én soha nem arra rendeztem be az életem, hogy majd ő segít, csak mert neki van pénze. Mindig tudtam, hogy a pénze miatt, nyeregben érzi magát, és imád feltéteket szabni, és szabályosan be kell neki csicskulni, én nem akarok tőle függeni. Mindig úgy voltam vele, hogyha akar segíteni, akkor elfogadom, de ha nem akkor nem fogok megalázkodni előtte, hanem elérem azt a valamit a saját erőmből. A legfájóbb az volt, hogy szánalmasnak, nevetségesnek nevezte a céljainkat, pedig számunkra ez nagy dolog, hogy el tudjuk érni a saját erőnkből. Nekem még azt mondta, ha összeházodnánk, nem kevés pénzt kapnánk, egyébként meg ne számítsunk semmire. A páromnak is beolvasott, hogy mégis mit képzel magáról, amiért még nem kért meg! Egy éve se vagyunk együtt a párommal, nem tudom mi a fenének olyan sürgető neki. Nekem nem sűrgős. Házasságpártiak vagyunk egyébként mindketten. Megbeszéltük, hogy nem akarunk együttélni a végtelenségig, hanem 1-2 éven belül összeházasodnánk. Közös terveink vannak, teszünk is ezek megvalósításáért, nekem ez pont elég. Mondta a párom, hogy szeretne megkérni, azt is tudom, hogy meglepetést akar. Én is megmondtam neki, hogy bármikor hozzámennék. Apukámnak ezt hiába mondtam el, meg se hallja a szavamat, úgy érzem tönkre tette az eljegyzésnek is a varázsát. A párom már azt érzi, hogy nem lesz soha elég jó ebbe a családba, meg hogy itt elvárások vannak, amiknek meg kell felelni. Meg akarom mondani apukámnak, hogy kérjen bocsánatot a páromtól, ha tőlem nem is, de a párom ezt nem akarja, mondván, hogy akkor csak tovább mérgesedik a kettőjük kapcsolata. NEm tudom mit tehetnék, hogy elfogadja végre, hogy a saját életemet akarom élni?