Titeket támogattak a szüleitek a fészekrakásban? Vagy ti támogattátok/támogatnátok a gyermekeiteket?

Hát nekem nagy szerencsém volt, még általános iskolás voltam, mikor vettek nekem egy házat.

Mondjuk nem költöztem bele, most is albérletben lakom, de ha családot akarnék alapítani, akkor végül is az ott lenne, vagy eladható lenne. Jelenleg dolgozom, meglehetősen keveset kapok érte, bár a szakmai előmenetel garantált, így a fizetés is nőni fog majd, de jelenleg emiatt még most is kapok pénzt tőlük minden hónapban.

Anyagilag annyira nincsenek eleresztve, régen bőven belefért a ház, így megvették, ma már nem valószínű, hogy ez újra megtörténne.

Engem nem támogattak, de nem azért, amit te írtál, hogy ha jól vettem ki, megtehetnék, csak nem akarnak támogatni. Engem nem tudtak támogatni. Annyi előnye van, hogy senkinek sem tartozom semmivel, senki nem tett szívességet.

De beszéltünk ilyenről sokszor, amikor küszködtem, hogy egyről a kettőre jussak és mindig mondták, hogy mennyire rossz nekik, hogy nem tudnak segíteni. Szóval ha lett volna rá lehetőség, akkor támogattak volna.

Nálunk ez úgy nézett ki, /szerintem a lehető legrosszabb variáció/, hogy segítettek is meg nem is.

Egy viszonylag idősebb házra volt csak pénzünk, a beígért szülői segítséggel kiegészítve. Ami a felújítást fedezte volna. Meg is néztük a házat, ám apámnak támadt egy más gondolata, és kompromisszumot javasolt.

Vagy újat építtettek, vagy egy fillérrel nem támogatlak benneteket. Átbeszéltük a részleteket, szerződést írtunk, mert hát az a módja, ami még + feltételekhez volt szabva. /Akkor több tíz milla volt szüleim számláján./

No mindegy, eljött az építkezés, ami ugye nem használt ház vásárlás.

Tető alá hoztuk, és elfogyott a pénzünk. Jött is segített. Azonban amikor másodszorra szóltunk, hogy elfogyott az az egy-két százezer amit adott, akkor elkezdett ordítani, elküldött mindet a büdös francba, hogy lehúzzuk őt, és segítsük el a segítségét.

Én akkor gyesen voltam, belekényszerítve egy olyan helyzetbe amit a férjem és az apám találtak ki. /sose mentem volna bele ha csak rajtam múlik, mert ismerem aput/ Hihetetlenül kilátástalan helyzetbe kerültünk, és nem volt visszaút. Hitelt hitelre halmoztunk utána, hogy be tudjuk fejezni, majd a folyamatos gondokba tönkrement a házasságunk. 10 év alatt kinulláztuk az építkezést, úgy hogy közbe sokszor ételre se igen futotta, aztán amikor elkezdhettük volna élvezni, elváltunk.

nálunk speckó helyzet

a férjemnek van egy lakása, sajnos örökölte

fel kellett újítani ebben segítettek a szüleim, nem anyagilag, hanem a két kezükkel.

viszont tervezünk elköltözni, ehhez fizetünk ltp-t, a szüleim is fizetnek egyet, úgyhogy igen, segítenek, mert van rá lehetőségük.

viszont, ha nem lenne ez a lakás, nem terveznénk sajátot. Sokat beszéltünk erről, úgy gondoljuk, hogy a mai helyzetben csak ha nem lenne amúgy is kiemelkedő fizetésünk, akkor albérleteznénk, mert másképpen sok hitelt kell felvenni, amit nem vállalnánk., főleg hosszú időre, ki tudja mit akarunk 5 év múlva, hova költözni, hol lesz munka stb?

viszont a szüleidtől nagyon nem fair, hogy atesódat pedig támogatják.

bár kívülről tűnhet úgy, hogy jól állnak, de ha nem avatnak be nem tudhatod a valós anyagi helyzetüket.

pl nagyéném kifele mindig azt mutatja minden rendben, tehát ruhái..stb vannak, megy ide oda, inkább nem eszik pl, de ha meghív valakit, akkor megy a nagy tratra