Helyes. E, ha mindent megveszünk gyermekeinknek, csak azért mert nekünk nem volt meg, gyermekkorunkban?

Nem, ez egyáltalán nem helyes dolog, mert a gyerek el lesz kényeztetve.

Mi is úgy nőttünk fel a tesómmal, hogy nem mindig kaptunk meg azt, amit szerettünk volna, de nem hisztiztünk. Mi arra lettünk megnevelve, hogy nem kaphatunk meg mindent, mert másra is kell a pénz.

Nem. Ahogyan az írásod sem az.

Ha te azért veszel meg mindent a gyerekednek, mert neked nem volt meg az vagy az a tárgy, vagy semmi, akkor valójában a gyerekere tolod át a valahai önmagadat. Azt várod tőle, hogy örüljön annak, aminek VALAHA te örültél volna...csakhogy ő nem te vagy!

Ő egy másik ember: más vágyakkal, más célokkal, más álmokkal, mint te. Neki más számít. És nem a te életed akarja élni, nem a te valahai álmaidat akarja megvalósítani, hanem a SAJÁTJAIT.

Emlékszel a híres gyerekszínészre, Olvasztó Imikére? Ő a tipikus példa erre: ő azért akart nagy családot, sok gyereket, mert ő maga árva volt. Azt hitte, hogy ha neki sok gyereke lesz, akkor a valahai kis sérült, magányos, számkivetett önmagát meg tudja vele gyógyítani. Pedig ez téves út.

Sokkal helyesebb, ha a gyerekedet szereted és tiszteled (igenis tiszteled a létét, a határait, a vágyait - önmagát!), mert jobb csomagot útravalóul nem adhatsz neki, mint a szeretetedet és a törődésedet, a bölcsességedet, a tudásodat (bármiben is nyílvánuljon meg az és bármennyi is legyen), és azt a vágyat, hogy neki jobb legyen, mint neked volt, ő több legyen náladnál - a maga választotta életében, a maga céljai szerint, a maga akaratával, a maga tehetségével felfegyverkezve ugyan - de a te áldásoddal.