Idegbeteg (néha nagyon kedves, néha jól elver) anya, apa 9 éves korban lelép, verekedések, ordibálások (emellett vagdostam, ütöttem magamat). Mit okozhat ez egy gyerekben?
Nagyon hülyén fogalmaztam meg a kérdést. Szóval..a szüleim rengeteget veszekedtek, nem számított mi jelen vagyunk-e, anyum ordítozott, apum is néha, egymáshoz ütöttek, összetörtek mindent a konyhában a szemünk láttára (legjobban egy kis váza fájt nekem, amit anyám a falhoz csapott pedig mi vettük neki nagy szeretettel a nővéremmel az első kirándulásunk alkalmával), éjszaka is ordítoztak, anyum sokszor elvert. Volt, hogy csak bementünk a konyhába mert jöttek a barátnői, hogy 'üljünk össze' mind, erre kihívott az előtérbe és jól megrázta a fejem, vagy bemocskoltam a szoknyámat nyáron, a csap alatt megmostam magamon, erre fogott két papucsot és a fejemet ütötte vele, plusz az ágyhoz lökött és elvert, utána persze rendszerint sírt, sajnálta hogy ilyen. Szóval részben megértem és sajnálom őt, hogy ilyen volt, de haragszom is rá, most is a könnyeimmel küszködöm ha a gyerekkoromra gondolok. Nem tudtam rendesen aludni, feküdtem az ágyon és nem is pislogtam, volt, hogy adott egy fél altatót, hogy aludjak el, még az óra kattogása is zavart. Még arra emlékszem, hogy mindig féltem mikor jött haza, igazi félelemmel. Ja és ha egyikünk rosszat csinált, mindkettőnket megvert, nem tett különbséget, kivéve a rajzos eset meg még néhány.
Aztán elváltak mikor 9 voltam, apum szépen lassan szívódott fel, néha beszéltünk és keresett, néha semmi, most 22 vagyok és 2 éve nem beszélünk. Az ő részéről ennyi a történet.
Anyum viszont..jött a kamaszkor, elveszítettem a szüzességemet, elolvasta a naplómat, ordítozott és nem beszélt velem, haragudott vagy nem tudom, egyszer rajzoltam egy kaszást, imádtam rajzolni, mikor meglátta hogy mit rajzoltam feldühödött és ütött-vert, annyira hogy még az előszobában lévő fogast is levertük a falról, a függönyt meg mindent, a nővérem megijedve mondta, hogy 'de hát vered..hagyd abba', erre ő 'hát mit csináljak, látod mit rajzolt'. Másnap ordítozott hogy költözzek apámhoz, a kezembe nyomta a telefont, hogy hívjam és menjek el ha ilyen vagyok..aztán persze visszaszívta. Elkezdtem vagdosni a karomat, ekkor sem kérdezett senki semmit, hogy mi a baj vagy mi van. Nagyon rossz így belegondolni, soha többé nem lennék gyerek. Most 22 vagyok, nem engedett el művészeti suliba mert akkor el kellett volna költöznünk tőle, így 19 éves koromig otthon voltam, biosz-kémián tanultam, mára már semmi nem maradt belőlem, a kreativitásom is oda, jogot tanulok és gyűlölöm szívemből, de dolgozom pár hete egy blogon, ez lesz az kulcsa, hogy visszataláljak kicsit önmagamhoz, úgy érzem. :)
Van egy nagy vágás a karomon és arra akartam tetováltatni hogy ne látszódjon mert utálom és mert nagyon szeretem a tetoválásokat, anyum ezt megtiltotta. Szóval a lényeg, hogy közel 23 évesen még mindig ő parancsolgat nekem és ha nem teszem ami neki tetszik, akkor meg van bántódva mert mindig ő volt és ő is maradt az áldozat. Nővérem el akar menni külföldre dolgozni (25 lesz januárban..), anyum azt mondta, hogy megszakít vele minden kapcsolatot ha ezt meglépi.
Egy dolgot kihagytam. Anyum folyamatosan fiatalabb pasikkal jött össze, hatodikos koromban az osztályfőnökömmel, többször hallottam éjszaka hogy szexelnek, mert egy jó ideig nem volt ajtó az ő és az én szobám között és hangokat adtam ki hogy vegyék észre ébren vagyok, 2 percre abbahagyták és utána ismét folytatták, szörnyű arra gondolni. Aztán az a pasi sokszor megverte, persze otthon titkolózott de a kék szem mindent elárult. Aztán nem volt senkije, de mindig azt mondogatja hogy miattunk, hogy tudjon egyetemre járatni és jól eltartani mert neki egy pasi sem hagyta volta, hogy ennyit költsön ránk. Tudom, hogy sok áldozatot hozott és rengeteget dolgozott azért, hogy mindketten egyetemre tudjunk járni és sokat köszönhetek neki és tényleg próbálom a jó tulajdonságait előtérbe helyezni mert neki sem volt könnyű, sőt, erőn felül teljesített..de közben bennem van ez a fájdalom és nem akar elmúlni.
(Ebben a pillanatban hívott az apum anyuja, rossz névre lépett rá, Tibor helyett a Timeára, ő a másik unokája, bocsánatot kért és lerakta, szóval ennyire nem beszélünk évek óta..most tényleg sírok.)
Sem nővéremnek, sem nekem nincs barátunk, valamiért nem tudunk alakítani ki kapcsolatot pasival, nem tudom miért van ez.. Ja és anyum ismét egy fiatal fiúval beszélget elég intim dolgokról, az egyik barátomnak a haverja az és kb. én járhatnék vele, de tényleg hihetetlen nagy lúzer, anyum már most adott neki pénzt számlákra, mert 3O évesen nincs 2Oezre a saját telefonjára.. Az osztályfőnökömnek is adott pénzt, csak neki 3OOO eurót, amit aztán duplán visszafizettünk a banknak..
Lelkifurdalásom van amiért rosszakat írok róla, szeretem és ő is szeret engem, de fáj, hogy most minden miatt ilyen elcseszettnek érzem magam és a gyerekkori kislánynak, aki megvédte az igazát az iskolában és képes volt akárkivel összeveszni csakhogy kiálljon magáért, mára nyoma sincs bennem.
válasza:Nagyon sajnálom, hogy ilyen szülők jutottak neked:( Anyukádnak komoly személyiségzavara van, amit kezeltetnie kellene. De ez az ő dolga, nem neked kell megoldani. Ez nem jogosítja őt fel az alól, hogy az életedet tönkre teszi, és nem mentesíti semmi alól.
Ha ki akarsz törni ebből a helyzetből, anyukádtól kell minél távolabb kerülni. Mindenhogy. érzelmileg, földrajzilag. Talán neki is segítene ez, hiszen ha nincs kin kitöltenie tovább a ferdült lelki ingadozását, akkor kénytelen lesz magába nézni végre, elszámolni magával, változtatni, orvoshoz menni.
Ő, mikor megszült téged, felelősséget vállalt érted, és nem csak azért, hogy ne halj éhen, hanem a lelki egészségedért is.
Ha teheted, keress munkát és költözz el. Vagy próbáld a kapcsolatodat megjavítani az apukádékkal. Nem csoda, ha köddé vált, egy ilyen nőtől, mint az anyád, menekült a lehető legmesszebb.
válasza:Szia
Az én anyám hasonlóan idegbeteg volt régen, szeretetet nagyon keveset kaptam. Apám szintén lelépett, bár a maga módján jelen van az életemben ma is.
Felnőtt vagy, húzz el onnan!! Én is ezt tettem, életem első nagy döntése volt, de nem bántam meg! Én is félek anyámtól a mai napig, állandóan bántott, alap kis dolgok miatt vert, bántalmazott, lelkileg is. Éreztem rajta mindig, hogy csak egy utánfutó vagyok az életében. Amit tett velem, sosem bocsátom meg, habár köztünk normális a viszony, sosem ugatnám le, mert én nem vagyok olyan mint ő - habár megérdemelné. Súlyos családi titkokat tudtam meg, mélységesen megvetem őt. Átvert mindenkit, a saját gyerekét is.
Fuss el.
Az pedig, hogy nehezen építetek ki kapcsolatot férfival, a szüleitek példája miatt van, illetve anyád hozzállásán. Segítség kell nektek, ezt minden segítőkészséggel mondom! Én is megjártam ezt az utat, bár én 2 évvel idősebb vagyok nálad. El kell majd engedned ezeket a félelmeket, és bár mindig lesz az emberben félelem, de a gyerekkori mély félelmek korlátoznak a jelenlegi életedben!
Minden jót és erőt kívánok ahhoz, hogy ezeket el tudd engedni!
N 24
válasza:Nálunk hasonló volt a helyzet, legalábbis a következményeket figyelembe véve.
Bennem apám tört szét mindent amitől én én lettem volna. Hosszú, kitartó munkával tudtam csak /persze ha sikerült/ túllépni a gyerekkoromon. Mára 36 éves fejjel már nem úgy tekintek a gyerekkoromra mint huszonévesen.
Az egyetlen kiút a menekülés. Menj el, hátra se nézz addig amíg nem keres meg anyád. Előbb-utóbb fel kell nőni. Ez számomra annyit jelent, hogy felelősséget vállalni azért akik vagyunk, és azért amit teszünk. Addig viszont nem megy, amíg korlátozva, zsarolva és irányítva vagyunk.
Sok hibát el fogsz még követni, viszont tudni fogod, hogy azok a Te hibáid, így meg fogod tanulni kezelni őket. Ahogy eljutsz odáig, hogy a saját döntéseidet hozod, és a saját döntéseid következményeit éled, meglátod kapcsolatod is lesz.
Nem könnyű kitörni, ezért sok erőt és kitartást kívánok neked. Ne hagyd magad érzelmileg zsarolni. Anyukád nagylány már, csináljon amit akar. Neki is kellene egy kis egyedüllét, magány, hogy tudja mit veszíthet.
1-2 éven belül úgyis rendeződik minden.
Nem hagyhatom el őt mert senkije nincs (aki normális lenne) csak nagymamám (ő nagyon jó ember), most eljöttem egyetemre, már 3 éve nem lakunk egy helyen csak havi egyszer mindenki hazamegy mert ő is most külföldön dolgozik hogy mi járhassunk egyetemre... Szóval tartozom neki ennyivel és tudom, hogy szeret meg minden, most jól megvagyunk, csak abszolút nem képes minket elengedni, ha azt mondom nyári munkát akarok keresni, az neki nem tetszik, sosem dolgoztam, még mindig teljesen rá vagyok utalva.. Nem hagyhatom el, mert nem engedné a lelkiismeretem és tudom, hogy tönkremenne és tényleg régen nagyon idegbeteg volt, de változott azóta, csak hát sajnos nem mindenben (pl. rossz párválasztás, magához láncolás..).
Ez a tetoválás is milyen téma már..az gáz, hogy ő egy barátom haverjával akar 'járni', azt tényleg szégyelleném mert otthon mindenki ismer mindenkit, de hogy én egy borotvanyomot akarok eltüntetni egy tetoválással és az világraszóló probléma és nem szabad "csak majd ha nagy leszek" (közeledik a 23. szülinapom amúgy).. Nem tudom mit tehetnék, hogy kinyíljon a szeme és végre észrevegye, hogy neki vagy egy érett férfi kell vagy senki és ne alázkodjon már meg az ilyen taknyos fiúk előtt és ránk se hozzon szégyent, plusz hagyja hogy meghozzuk a saját döntéseinket anélkül, hogy érzelmileg zsarolna...
Nehéz volt neki is, testvére sincs, a nagytatám szegény alkoholista volt de nagyon szeretett mindannyiunkat és ő nagyon ragaszkodott hozza, 1,5 éve halt meg, szóval tudom, hogy nehéz volt neki is és lehet az is baj, hogy elég fiatalon szült és nem volt ideje szórakozni, válás után akarta 'kiélni magát', de ezt biza mi is megsínylettük..
Ha beszélek a fejével és elmondom mindezt, szerintem nagyon meg fog sértődni, pedig látnia kellene, hogy a 29 éveseket nem lehet megfogni pénzzel (mint ahogy senkit sem) és mindenki csak nevet rajta a háta mögött..
Plusz a pasi téma..egyszerűen nem megy. :(
válasza:Hidd el, 2 lehetőséged van csak. Vagy ottmaradsz ebben a helyzetben, mondván hogy neked kötelességed megmenteni az anyádat, és eközben tönkre megy a saját életed is. Vagy függetlenedsz tőle és éled a saját életed, családot alapítasz, barátokat szerzel, kialakítod szépen a számodra nyugodt, szeretetteljes életet.
Mi az, hogy nem hagyhatod el? Nem a férje vagy. Teljesen természetes, hogy egy nagykorú ember a szüleitől külön él, önállóan. Anyukád azzal, hogy megad neked dolgokat, és ezt persze hangoztatja is, azt sugallja, hogy te ezekért hálával tartozol és függsz tőle. Ez nem normális szeretet, hanem a saját függőségének a fenntartása. Ő attól érzi magát egészségesnek, hogy téged bánthat, uralhat. De ez beteges. Amíg te ebben partner vagy, pontosan addig fog ez a helyzet fennállni. legyen neked több eszed, ne vidd tovább te is ezt a mintát, majd a te gyerekeidnek és az unokáidnak. Mert akkor ők is így élnek majd. Változtass!
válasza: válasza:Attól függ, hogy milyen a gyerek alapszemélyisége. Milyen szintű az IQ-ja (a valódi, nem a MENZA stb. -gagyi, és a valódit a gyerek MAWI-val már fel lehet mérni egészen kicsi korban - a magas ugyanis garantálja a rugalmas személyiséget és a jó lelki feldolgozó mechanizmust, HA emellett erős is a gyerek személyisége).
Attól is függ, hogy mennyi időn át kapta a traumát, milyen súlyosságban, és volt-e valaki olyan ember körülötte - számára érzelmileg és fizikailag elérhető felnőttről beszélek - aki megvédte, akihez fordulhatott támaszért.
És a legfontosabb. melyik életkorban szenvedte el a legsúlyosabb vagy a sorozatos traumákat.
A depresszió garantált, az egyéb spzichés betegségek, ill, torzult személyiségvonások esélyesek. Viszont ajó hír: létezik gyermekpszichiáter is, nem csak ifjúsági és felnőtt! Tehát időben lehet ellene tenni, és utólag sem késő. Soha nem késő!
18 éves kor után anyuska és apuska nem is szükséges díszkíséretként a dokihoz, mehetsz egyedül is, a beleegyezésük sem kell.
És még valami: tessék már azokat a pofonokat visszaadni, mint én tettem 15 évesen! Önvédelemnek számít, kedveseim. vagy: irány a rendőrság és fel kell őket jelenteni - az én időmben még nem lehetett, de ma már igen. Védjétek meg magatokat! Nem vagdosni kell magadat, mint egy buta divatmajom, hanem harcolni anyuka-apuka terrorja ellen!
válasza:9-es voltam: ne a tetkóiddal akarj új életet, és a blogoddal, hanem húzz el azonnal egy ifjúsági pszichiáterhez! Ezt halálkomolyan mondom! Én mér megjártam ezt az utat, és a te anyukád az enyémhez képest egy "jó" ember. Anyám szadista pszichopata volt. (Ma is az, csak már nincs vele többé kapcsolatom, sem apámmal, aki édes egy párja a drágalátos anyámnak.) Ha nem mentem volna el ifjúsági pszichiáterhez időben, akkor már régen nem élnék.
Ps: nő vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!