Miért gondolják egyesek, hogy a szülőknek nem kötelessége eltartani a huszonéves gyerekeiket?

Volt nemrégiben egy kérdés, ahol egy fiú/lány(?) írt arról, hogy jelenleg nincs munkája, tanul, és mindemellett le kell adnia havonta X összeget otthonra és mindemellett mindent magának megvennie. Gondoltam, ez azért mégse normális...

Erre olyan válaszokat is olvasok, hogy "senkit nem érdekel, hogy nincs munkád" meg "örülj, hogy egyáltalán otthon lakhatsz" és "nehogy már egy huszonéves a szülő tartson el".

Komolyan kiégtem két perc alatt. Kérdem én, mi az, hogy örüljön mert a szülei megengedik, hogy otthon lakjon?

Én úgy gondolom, amikor egy értelmes, érett felnőtt ember gyereket vállal, akkor azzal is tisztában van, hogy nem 18 éves koráig tart majd a felelőssége, hanem élete végéig. De legalább addig, ameddig a gyereknek nem sikerül kialakítani egy önálló életet - ami manapság, mint tudjuk, kifejezetten nehéz dolog. Nem a szerencsétlen gyerek kérte azt, hogy szülessen az egymillió munkanélküli országába és ne legyenek lehetőségei.

Már azzal se értek egyet, hogy pénzt kérnek a tanuló gyerektől, amiért otthon lakhat (hiszen mondom, ezt ők akarták és vállalták), de főleg nem úgy, hogy még munkája sincs és tanul. Soha az életben nem fog tudni így előre jutni, mert mire befejez az iskolát, milliós tartozása lesz - ez miért jó a szülőknek?

Mielőtt bárki belekötne, itt nem a tökét lógató, képzetlen és hülye huszonévesekről beszélek, hanem azokról, akik a kérdezőhöz hasonlóan próbálnának előre jutni. Vagy a szerencsétlen gyerek, ha 18-20 évesen egy kb. semmit nem érő OKJ-val nem talál munkát, akkor menjen el prostinak a pénzért vagy legyen öngyilkos?