Mit tegyek a lányommal?

Két gyerekem van, a fiammal (20) nagyon jó a kapcsolatunk, mindent elmond nekem, mindent meg tudunk beszélni, teljesen egy hullámhosszon vagyunk, ő mer tanácsot kérni tőlem, legyen szó a tanulásról vagy egy lányról. Megosztja velem az örömét, bánatát egyaránt. Nagyon okos, színötös tanuló volt mindig is, kitűnőre érettségizett, most pedig jogásznak tanul az egyetemen, nagyon őszinte, jószívű, tisztelettudó, rendszerető, sokat tanul, de mindig eljár szórakozni is, sok barátja van, mindenki nagyon szereti. A külsejével is nagyon sokat foglalkozik. Sohasem csinált komolyabb bajt, egy-két gyerekes csínytevése volt csak. Igazi "álomgyerek". A lányommal (16) merő ellentétek. Sajnos vele nem tudok beszélgetni, nem nyílik meg nekem, nem mond el semmit, bár nem csak nekem nem, senkinek sem. Úgy érzem, alig ismerem. Nagyon zárkózott, félénk, visszahúzódó típus, nincsenek barátai, nem megy el sehová senkivel, csak ül a négy fal között. A kutyája az életet jelenti számára, mindennél előrébb helyezi. Ha nagyon ritkán ki is mozdul, mindig megtalálja a rossz társaságot, bajba keveredik. Elég komoly dolgokat csinált már, nem csak apró rosszaságokat. Sajnos sokat hazudik nekünk is, mindenkinek. A tanulás sem igazán megy, jó esze van, de nem használja, pocsék jegyei vannak. Leültem már vele néhányszor beszélgetni, de nem jutunk egyről a kettőre. Nagyon hanyag és rendetlen, nem foglalkozik semmivel, önmagával sem. Alig beszélünk egy nap pár szót. Vannak furcsa dolgai: mindig sötétségben ül, nappal sem lehet felhúzni nála a rolót, a szobaajtaja nem lehet nyitva, allergiás rá, ha valaki nyitva meri hagyni. Többnyire be is van zárva. Mindig fél, hogy valaki figyeli. A saját szobáján kívül sehol sem érzi biztonságba magát és mindig körbenéz, van-e valahol valami kis rejtett kamera. Egyszerűen ki nem állhatja, ha valaki takarítani akar nála, általában nem engedi meg. Elég aggasztó gondolatai vannak, néha bemegyek a szobájába, ha nincs itthon kicsit rendet pakolok, találtam már néhány érdekes rajzot, legutóbb épp egy verset tőle, ami egy ember megkínzásáról szólt. Sok halálos beteg blogját olvassa az interneten, illetve a kedvenc sorozatai is valami szörnyűek, sokat néz, kettőt tudok: Dexter, valami gyilkos, össze-vissza ölnek benne, meg egy orvosos, valamilyen Grace (?) klinika, na hát kb. fél percet láttam belőle, elég is volt. Mikor még pici volt, rajtakaptam, hogy állatokat bántalmazott, szerencsére ezt abbahagyta, most már a világ legnagyobb állatvédője, de én aggódom érte, teljesen magába van fordulva, és lassan bár, de mindig csak rosszabb lesz. Nem normális ahogy él, amiket csinál, és nem tudom, mitől lett ilyen. Vagy talán mindig is ilyen volt? Már kisgyerekként is szeretett egyedül lenni, egymagában. Míg a fiam minden hétvégén a nagyszüleiknél volt, imádott velük lenni, alig várta hogy mehessen 15 éven át, ill. még ma is szeret velük lenni, a lányom utált átmenni hozzájuk. Ma sem akar soha menni, kicsiként is mindig hiszti volt, de indokot nem tudott mondani, hogy miért. Egyszerűen itthon akart volna egyedül maradni. Sokáig reméltem, hogy kinövi ezt az egészet, majd barátokra lel és olyan lesz, mint a többiek, de nem. Mit csináljak vele? Én rontottam volna el valamit? A fiammal ugyanazt a nevelést kapták, mégis mindenben teljesen mások lettek. Nem gondolom, hogy a lányom kevesebb törődést és figyelmet kapott volna.