Attól félek, hogy a gyerekemet nem fogom annyira szeretni, mint páromat. Valami baj van velem?

A párom az, akit a világon a legjobban szeretek, akire felnézek, akit csodálok, akivel jó együtt lenni, akinek már a puszta léte is boldoggá tesz. Több éve együtt vagyunk, harmonikus a kapcsolatunk, úgy érzem, hogy minket tényleg egymásnak teremtett a sors...

... és közben bármikor arra gondolok, hogy lassan ideje a közös gyermeknek - szeretnénk is - , mindig elbizonytalanodom, mert el sem tudom képzelni, hogy egy másik embert is ennyire szeressek. Ha néha elképzelem a családi életünket, abban is inkább az dominál, hogy a párom milyen büszke lesz, mennyire boldog.

Lehetséges, hogy mindez csak azért van, mert a gyerekem még egy "nem kézzel fogható dolog", és amikor már őt várjuk, megérkezik majd az érzés is, hogy őt is úgy szeretem, ugyanannyira, mint a páromat?