Szerintetek ez egyenlő azzal, hogy becsaptak?
Idén nyáron fejeztem be az iskolát, májusban felvettünk 300 ezer forint hitelt.
Azt beszéltük meg a szüleimmel,hogy ebből 100 (+kicsit több) arra megy,hogy a jogosítványt letegyem.(amit nagyon szerettem volna)
Rögtön el is akartam kezdeni amint megjött a pénz, de anyukám azt mondta,hogy előbb menjek át a szóbeliken, illetve még áprilisban nem álltam túl jól a jegyekkel,de már akkor is szóba került a jogosítvány, és az volt a másik feltétel,hogy ezeket kijavítom.
Nem örültem a halasztásnak, ugyanis apukám kissé iszákos, és szereti elverni a pénzt a semmire, és ugyan érveltem azzal,hogy el fog menni a pénz mire jön a szóbeli, de biztosítottak,hogy nem így lesz.
A szóbeliken átmentem végül, de persze, mint ahogy már ki lehetett következtetni, a pénz sorsa az lett amit mondtam.Még júliusig hitegettek,hogy ne, még várjak egy két hetet, aztán "elfogyott".(apukám elverte és elitta)
Ezt egy nagy csalódásként éltem meg, korábban sosem csaptak be a szüleim, mert szerintem ezzel becsaptak.
Az érettségin persze nem azért mentem át hogy legyen jogsim, a saját érdekem volt, nem is erről van szó, hanem az ígéret és a hitegetés.
Motivációnak minden estere jó volt.
Most még 2 évig szakmát tanulok és dolgozni kezdtem mellette,hogy megszerezzem magamnak, bár tény,hogy így már nem olyan egyszerű.
Mi a véleményetek?Megfelelő a "becsapás" minősítés vagy ez erős?
Igenis meg nem is. Becsaptak mert azt mondták megkapod, másrészt nem neked kell visszafizetned kamatostól, így valamennyire az ő dolguk mire költik.
Hitelből jogsit te józan ég. Egyáltalán kocsitok lett volna, hogy haszna legyen?
Azért volt jó motivációnak mert akkor még elhittem, és egyébként nem jogsira vettük fel, csak az is benne lett volna.
Már most is elmennék fix munkahelyre, de akkor meg nem fogom többre vinni mint a szüleim, így még a szakmát muszáj lesz kitanulnom.
Köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!