Vannak itt olyanok, akik külföldön élnek, vagy nagyon messze a családjuktól?

Háát,én 2 évig majdnem 400km-re laktam a barátoktól,szüleimtől.Bár havonta,vagy 2 havonta hazajártam.

Viszont ha minden igaz ( nem akarom elkiabálni ) akkor jövő héten költözök ki külföldre,ami tőlünk olyan 800km-re van.Mivel dolgozni fogok,illetve szeretnék nem tudom,hogy fogok,milyen időközönként hazajönni,de amikor csak tudok jövök.

Amíg távol voltam a családtól,sokszor hívtam őket telefonon ( igaz nem valami olcsó ),beszéltünk facen,skypeon..ahol csak tudtunk.Segíteni az is segített,hogy a párom velem volt.Sokszor éreztem magam nagyon rosszul,amikor láttam,hogy anyja-lánya együtt vásárol,vagy ha barátok együtt buliznak.Szerezz Te is ott kint barátokat. Talán ők lefoglalnak.

2 és fél éve élek külföldön és nincs honvágyam. Az itteni életvitel, mentalitás sokkal közelebb áll hozzám.

Évente 2-szer hazajárok, anyuékkal naponta skype-olunk.

Nekem ez így pont jó.

Szia :)

Londonban élek a férjemmel már majdnem 2 éve, de ismerősek az érzések. Sajnos az eleje ilyen lesz, nagyon nem tudsz mit tenni. A legjobb kibeszélni magadból barátokkal, szülőkkel ezt az érzést, de nekem is írhatsz, szívesen meghallgatlak :) Nem fog elfelejteni a tesód, ne viccelj :) Nekem 1,5 éves az unokaöcsém, de mindig integet, és próbálja mondani a nevemet, amikor lát, pedig életében sajnos háromszor találkoztunk :( :) Beszélj sokat az otthoniakkal, de közben építsd az itteni barátságokat is! Nekem nagyon sokat segített, hogy találtam magyar és nem magyar barátokat, akikkel könnyebb átvészelni a dolgokat :) Ha tudsz, főzz magyaros kajákat, én pl anyukámat hívom fel, ha nem tudok valamit, ő meg segít, tökre olyan, mint amikor otthon laktam, csak külön, de elakadtam, és segítség kellett. Sportolj, olvass, próbáld minél hasznosabban eltölteni az idődet. Hidd el, túlélhető :) Az első fél évet végig bőgtem, főleg este, nagyon bekattantam, szóval tudom min mész keresztül. Kemény út áll előtted, de végig tudod vinni, minden rendben lesz! És azt se feledd, ha nagyon nem jön be, még mindig haza tudsz menni. Szóval fel a fejjel :)

26/l

Igen. Több, mint 1000 km-re. Ami a rosszabb: nincs mitől messze lenni, csakis a hazámtól, mert már senkim sincsen, csak néhány távoli rokonom, akit ezer éve nem láttam, és akik - velem ellentétben - nem szorgalmaztak semmiféle kapcsolattatást.

A hazám hiányzik, a város, ahol szerettem élni, az anyanyelvem, de senki más. Ha nagyon honvágyam van, meghallgatom a YTB-on a verseket vagy leveszem a polcról a köteteket, megnézem Simándy-val a Bánk bán nagyáriáját és jól kisírom magam. Utána kicsit könnyebb.

Ne félj, hogy egy kétéves elfelejt. Nem is hiszed, hogy mennyi mindenre tud emlékezni egy nagyon picike gyerek is. Ha jó családod van, akkor biztosan nehezebb a honvágy kérdés is.

Nekem egy nagyon jó barátnőm költözött ki Amerikába nemrég. Még egyidős is veled (Hajni, te vagy? :D ), a kistesója is akkora, mint a tiéd :)

Szerintem idő kérdése, és megszokod a kinti létet, de persze csak ha te is akarod. Próbálj társaságba járni, barátkozni, esetleg iratkozz be valami tanfolyamra, az lefoglal és ismerkedni is jól lehet.

Közben persze érdemes az otthoniakkal is időnként kommunikálni, de azt is meg kell szokni, hogy már nem tudtok ÚGY beszélgetni, ahogy korábban.

Én Londonba költöztem 2 hónapja. Nincs honvágyam. A családdal skypeolunk hetente, kéthetente. Karácsonykor megyek haza, meg gondolom majd nyáron.

De igazából amíg Magyarországon laktam, akkor is csak 2-3 havonta mentem családlátogatóba. Szóval nekem ez teljesen normálisnak tűnik. És egyébként a skype tényleg egy remek dolog, egyedül a kutyával nem tok játszani, mert nem ismeri fel a robot testemet. De ha családi összejövetel van, olyankor is ki szoktak rakni engem is az étkezőasztalhoz, és ott vagyok velük.

De egyébként 23 évesen már szerintem itt az ideje a saját életedet és otthonodat felépíteni. Ez egy remek alkalom.