Antimotiváló szülők?
Engem ilyen kis tápos gyereknek neveltek, hogy mindent megkaptam. Ugyanakkor meg állandóan baxogatott apám, hogy anyám miért vesz meg nekem dolgokat (hát nem kell nagy fényűzést elképzelni, de kicsit jobban éltünk, mint az átlag). Anyám keres csak a családban.
Akkor ott van még keresztanyám, aki nem házasodott, úgyhogy éppen pénze neki is van. Tőle is kaptam sok mindent, de ezért cserébe elvárásokat támaszt, teljesen olyan módon, mintha a szülöm lenne.
Kijárattak velem egy egyetemet a "fiam te CSAK tanulj" filozófiával. Ennek következtében lett egy diplomám 0 tapasztalattal és 0 talpraesettséggel.
Itt vagyok 24 évesen diplomával, több mint egy éve munkanélküli pályakezdőként
Most kaptam egy munkát, de csak 5 napos, ilyen call-centeres, szóval még az se biztos, hogy végigcsinálhatom, mármint hogy egyáltalán fognak e fizetni.
Keresztanyám felhív, és ilyen közömbösen konstatálta, hogy lett ez a munka. SOSEM dolgoztam még sehol. Otthon minden semmirekellőnek elmondtak, a jövőmet apám börtönbe vizionálja kisgyerek korom óta. Rákeni arra, hogy azért lettem ilyen, mert 11 éves korom óta számítógépezem. A saját felelősségét rám hárítja meg ahova éppen tudja.
Egész életemben azt kaptam, hogy semmire se vagyok jó, és semmi se lesz belőlem
Tudom, hogy ciki, hogy 24 évesen BME-s diplomával csicskamunkát is alig találok, de nekem még ez is eredmény!
Reggel még örültem, hogy lett ez a munka, de mostmár igy nem nagyon.
A szüleim mindig gondoskodnak arról, hogy érezzem az alsóbbrendűségemet és a értéktelenségemet.
Hát igen ennyit a BME-ről,nemhiába hagyta ott rokonom is egy év után és ment át más egyetemre. Pedig neki még jól is ment(ritka eszes és szorgalmas). Szóval nem azért hagyta ott,mert nem bírta,hanem,mert csalódott a színvonalba.
Am tényleg előbb kellett volna gyakornoknak menned.:( A párom is vidéken végzi a gépészmérnökit, az első év! után nyárra már felvették gyakornoknak egy elismert céghez, ahol olyan elégedettek vele hogy, megkérték suli közbe is dolgozzon ott.Most tanítják be mindenfélére,programozásra stb. amiket suliba még nem is tanultak.Még pénzt is keres vele, igaz egyenlőre nem túl sokat.A sulit is tudja mellette végezni nappalin,persze nagyon kell hajtania.
Esetleg miért nem kezdesz el tanulni valamilyen szakmát ami kiegészíti a végzettségedet?Ha már lesz jogviszonyod,hátha találnál valami gyakornoki melót,esetleg nem is Pesten.Így legalább a családtól is elszakadnál végre.
Muszáj lesz valahogy tapasztalatot szerezned,ez által fog érni valamit a papírod,aztán pár év és könnyebb lesz,mert amúgy nagyon jó végzettséged van.:)
Diplomás vagy elvileg van nyelvvizsgád nem?
Ha esetleg két nyelvet (angol + másik) beszélsz közép/felsőfokon akkor elmehetsz IT service deskesnek és az jól fizet
Hát már ne is haragudj meg, de amit én linkeltem neked az NEM diákmunka (illetve van ott egy-két olyan is, de többnyire rendes munka!) Úgyhogy megint mi a problémád,? Megnézted egyáltalán azt a sz**ros oldalt?
123as voltam
én kérek elnézést hogy egy callcenter ahol 200-240 nettót lehet keresni az valakinek aljamunka :D:D:D
és ehhez csak 2 idegen nyelv kell :D:D:D
őszintén én szégyenlem magam hogy ilyen munkám van :D:D
callcenter kategória aljamunkája: kérdőiveztetés
ezen voltam, napi 4000, 9-20 közt, hétvégén is. A jutalékot persze senki se kapja meg, mert annyi kérdőivet nem lehet kitöltetni egyszerüen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!