Antimotiváló szülők?
Engem ilyen kis tápos gyereknek neveltek, hogy mindent megkaptam. Ugyanakkor meg állandóan baxogatott apám, hogy anyám miért vesz meg nekem dolgokat (hát nem kell nagy fényűzést elképzelni, de kicsit jobban éltünk, mint az átlag). Anyám keres csak a családban.
Akkor ott van még keresztanyám, aki nem házasodott, úgyhogy éppen pénze neki is van. Tőle is kaptam sok mindent, de ezért cserébe elvárásokat támaszt, teljesen olyan módon, mintha a szülöm lenne.
Kijárattak velem egy egyetemet a "fiam te CSAK tanulj" filozófiával. Ennek következtében lett egy diplomám 0 tapasztalattal és 0 talpraesettséggel.
Itt vagyok 24 évesen diplomával, több mint egy éve munkanélküli pályakezdőként
Most kaptam egy munkát, de csak 5 napos, ilyen call-centeres, szóval még az se biztos, hogy végigcsinálhatom, mármint hogy egyáltalán fognak e fizetni.
Keresztanyám felhív, és ilyen közömbösen konstatálta, hogy lett ez a munka. SOSEM dolgoztam még sehol. Otthon minden semmirekellőnek elmondtak, a jövőmet apám börtönbe vizionálja kisgyerek korom óta. Rákeni arra, hogy azért lettem ilyen, mert 11 éves korom óta számítógépezem. A saját felelősségét rám hárítja meg ahova éppen tudja.
Egész életemben azt kaptam, hogy semmire se vagyok jó, és semmi se lesz belőlem
Tudom, hogy ciki, hogy 24 évesen BME-s diplomával csicskamunkát is alig találok, de nekem még ez is eredmény!
Reggel még örültem, hogy lett ez a munka, de mostmár igy nem nagyon.
A szüleim mindig gondoskodnak arról, hogy érezzem az alsóbbrendűségemet és a értéktelenségemet.
Olyan nincs, hogy anitmotiváló. A szó, amit keresel a demotiváló.
A kérdésre a válaszom:
Nem vagy egyedül 24 évesen diplomával, munka nélkül, 0 tapasztalattal. Most konkrétan mi fáj ebben? Próbálkozz, majd lesz jobb. Valahol mindenkinek el kell kezdenie. Ha csak sajnáltatod magadat, hogy bár akadt munkád, de már nem is örülsz neki annyira, akkor szerinted jobb lesz? Szerinted hány diák pucol wc-t Ausztriában BME-s diplomával? Szerinted hányan vernék földhöz a seggüket azért, hogy 24 éves korukig csak tanulhatnak, nincs semmire gondjuk aztán kapnak egy kényelmes, IRODAI munkát?
Mondd, neked mégis mi lenne jó?
Ez a kérdés alapvetően nem a szüleidről szól, hanem arról, hogy te a korosztályodhoz képest abszolút nem vagy rossz helyzetben, de valami okból szeretnéd, ha mindenki k*rvára sajnálna. Hát ez nem így megy... ha valami sz*r, próbálj meg kimászni belőle!
Nekem az írásod alapján teljesen úgy tűnik, hogy te hozzászoktál, hogy neked mindent a kezedbe adnak, és akkor minden jó. Keresztanyád is pénzelt téged, cserében pedig elvárt tőled dolgokat.. de akkor MINEK fogadtad el tőle? Nem volt elég neked az anyád pénze? Nem foghatsz mindent a szüleidre, persze rossz nevelést kaptál, ez ellen nem tudsz mit tenni. De diákmunkára (attól mert volt pénzetek) még elmehettél volna, akár egyetem mellett is. Tapasztalatot is kitől vársz? Csak te tudod ezt megszerezni, hiába vársz a sültgalambra. A diplomáddal menj el olyan cégekhez, amik ebben dolgoznak, és kérdezősködj hol tudsz gyakornokként dolgozni, amiért igaz nem kapnál sokat, vagy lehet nem is kapnál fizetést, de tapasztalatot igen! Egy éve vagy munkanélküli, és még mindig nem tettél semmit? Ha más nem, iratkozz be a munkaügybe, indulj el egy tanfolyamon..addig is kapnál valamennyi pénzt, nem kellene TB-t fizetned, de mellette simán csinálhatod ezt a gyakornokos dolgot.
Mint már írtam, ne várd a sült galambot.... tegyél végre valamit te is az életedért.
az a baj, hogy a szüleimnek van egyfajta elvárása, és én meg annak SOSEM tudok megfelelni. De még a korosztályomnak megfelelő szintnek sem.
Azért mondjuk meg kell mondjam, hogy nem nagyon ismerek olyan embert, aki ne tudott volna rendesen elhelyezkedni bme-s végzettséggel. Aki nem tudott elhelyezkedni, az a magamfajta emberek, akik nagoyn rosszul szocializálódtak.
Sajnos előfordul. Az anyósom pl. mindenre azt mondja, hogy úgyse fog sikerülni. Pl. mikor összejöttem a férjemmel, még egyetemista voltam. Mivel közben gondoztam a nagyimat, elég komoly küszködések árán (1,5 év csúszással) végeztem. Közben tőle végig azt hallgattam, hogy "sose lesz diplomád/nyelvvizsgád/állásod". Először nagyon rosszul esett, elmondtam a férjemnek, ő meg csak legyintett, hogy az anyja neki is mindig ezt mondta. Konkrétan azért nem ment xy középiskolába mert "azt úgyse tudod elvégezni édes fiam". Persze később megbánta, hogy szakmunkásba ment, estin leérettségizett és utána elvégezte az egyetemet is. És közben végig azt hallgatta, hogy nem fog neki sikerülni semmi.
Szóval az egyik füleden be, a másikon ki. Ha hagyod, hogy leszívják az energiádat, semmivel se leszel előrébb.
Hát ja. Elkúrtak. De minden csak rajtad múlik!
Már az is óriási dolog, hogy te ezeket GONDOLOD!
Mármint, hogy felmerülnek benned ilyenek.
Az önbizalmadat nyilván megcsapolhatták, de a lényeg az, hogy TE mit gondolsz magadról. Legalább most van munkád, bár ez valóban nem a legjobb, de így már majd írhatsz valamicskét az önéletrajzodba munktapasztalatként.
Aztán közben folyamatosan keress munka után.
Nem szívesen írom, de ha nincs más, lehet jobb lenne külföldön is tenni egy próbát. Nem tudom, mennyire vagy önálló, de talán sokat segítene rajtad, ha rögtön a mélyvízbe ugranál.
Call centeres munkát én is csináltam már!
Jutalékos rendszer volt,egy hónapig dolgoztam,mert miután közölték velem,hogy 5 ezer forintot (barátnőm,akivel együtt jelentkeztünk,3500-at kapott,én még jól jártam) kapok,kisétáltam(persze miután megkaptam...),bár én voltam hülye,mert a főnök megmondta,hogy nincs alapbér,csak,és kizárólag jutalék ......
Nem akarlak elkeseríteni,de ez nem is normális munkahely...
olyannyira elkurtak, hogy 21 éves koromig szüz voltam. Aztán amikor lett csajom, azért is csak a letolást kaptam, hogy (ezeket igy egy leoltáson belül zudiotották rám sorba)
1, eddig miért nem volt
2, másoknak sokkal több csaja volt
3, mekkora qrva a csaj, hogy megfekszik nekem
4, tuti, hogy csak fel akarják csináltatni velem
5, mi az, hogy a csaj nem annyira iskolázott, mint én
6, miért nincs egyetemista csajom
7, ne mondjam már hogy csajozni nehéz, mert az egyetemisták a legnagyobb qrvák
8, ne pofázzak, mert akkor se lesz annyi csajom, mint apámnak, ha kétszer élek
Megszokták pl, hogy gyenge gimiben magolással kitünö voltam, aztán egyetemen (ahol az agyamat kellett használni) ott meg megbuktam az elején.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!