Antimotiváló szülők?

Figyelt kérdés

Engem ilyen kis tápos gyereknek neveltek, hogy mindent megkaptam. Ugyanakkor meg állandóan baxogatott apám, hogy anyám miért vesz meg nekem dolgokat (hát nem kell nagy fényűzést elképzelni, de kicsit jobban éltünk, mint az átlag). Anyám keres csak a családban.


Akkor ott van még keresztanyám, aki nem házasodott, úgyhogy éppen pénze neki is van. Tőle is kaptam sok mindent, de ezért cserébe elvárásokat támaszt, teljesen olyan módon, mintha a szülöm lenne.


Kijárattak velem egy egyetemet a "fiam te CSAK tanulj" filozófiával. Ennek következtében lett egy diplomám 0 tapasztalattal és 0 talpraesettséggel.


Itt vagyok 24 évesen diplomával, több mint egy éve munkanélküli pályakezdőként


Most kaptam egy munkát, de csak 5 napos, ilyen call-centeres, szóval még az se biztos, hogy végigcsinálhatom, mármint hogy egyáltalán fognak e fizetni.


Keresztanyám felhív, és ilyen közömbösen konstatálta, hogy lett ez a munka. SOSEM dolgoztam még sehol. Otthon minden semmirekellőnek elmondtak, a jövőmet apám börtönbe vizionálja kisgyerek korom óta. Rákeni arra, hogy azért lettem ilyen, mert 11 éves korom óta számítógépezem. A saját felelősségét rám hárítja meg ahova éppen tudja.


Egész életemben azt kaptam, hogy semmire se vagyok jó, és semmi se lesz belőlem


Tudom, hogy ciki, hogy 24 évesen BME-s diplomával csicskamunkát is alig találok, de nekem még ez is eredmény!


Reggel még örültem, hogy lett ez a munka, de mostmár igy nem nagyon.


A szüleim mindig gondoskodnak arról, hogy érezzem az alsóbbrendűségemet és a értéktelenségemet.


2013. szept. 3. 18:18
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/143 A kérdező kommentje:

amugy nekem az a véleményem, hogy aki rátermett és életrevaló, annak a "kezdeti sikertelenségei" nem tartanak olyan kritikusan sokáig. Akinél viszont nagyon elhuzodnak a dolgok, annak már mindegy is.


MAgyarázza nagy motivációs elöadáson is a csávoka, hogy volt időszak, mikor nem volt pénze még kajára sem. Csak azt nem tette hozzá, hogy hány napig tartott az az időszak. Mert lehet csak pár napig volt nagyon necces neki, mégis ugy állitja be, mintha mittudomén milyen tragikus lenne, csak hogy fényezze az egóját!

2013. szept. 3. 18:54
 22/143 anonim ***** válasza:
54%

"Amugy ja, a 16-17 év kb találó, de akkor magyarázza már meg valaki, hogy a 16-17 éves srácok miért szexelhetnek többet, mint én? jaaa, hogy ők legalább jól néznek ki?


Ezt csak azért irtam hozzá, mert folyamatosan azzal jöttök, hogy azért nem kellek a nőknek, mert 16 éves agyi szintjén vagyok.


De akkor had kérdezzem már meg: A 16 évesnek miért vagy 20 éves csaja és JÓ csaja, noha se munkája se semmije? Jaaa, hogy jóképü magas és izmos ALAPBÓL? Hát ugy könnyü. "


1. Az ember nem születik izmosnak ALAPBÓL, hanem dolgozik érte.

2. 16 évesen nem csíp fel az ember 20 éves csajokat, maximum ha addig kergeti amíg belegebed + a csajnál sem stimmel valami

3. 16 évesen azért szexelnek többet nálad, mert értelmesebbek a diplomád ellenére is, van önbizalmuk, tudnak udvarolni, nem pedig azzal állnak a csaj elé, hogy ő egy rakás szerencsétlenség, lefekszik velük?

4. Talán nem lennél annyira csúnya, ha törődnél magaddal és néha mosolyognál? Sokat számít ám...

2013. szept. 3. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/143 anonim ***** válasza:
50%

"nem vagyok az tetszetős génállomány, ezért johogy nem jöttek maguktól a csajok. "


Nem tudom vágod-e, hogy senkinek nem jönnek magától a csajok? Hogy az esetek 99.9 %-ában a férfi dolga a hódítás, udvarlás... vagy neked "csakúgy" jönniük kéne...mert...mert miért is? MErt téged rosszul neveltek ezért megérdemled?


BAKKER A CSAJOzÁSI SZOKÁSOK NEM NEVELÉS KÉRDÉSEI HAHÓ!!

2013. szept. 3. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/143 A kérdező kommentje:

anno én egy évig jártam le csajozni pesti helyekre átlag heti kétszer + többféle társkeresőre míg találtam barátnőt.


Egy teljesen átlag barátnőért kellett ennyit küszködnöm csak ugye állt a farkam meg rossz volt egyedül lenni és ez volt a motiváció, ami sosem szünt meg.


De akkor is szerintem nagyon méltatlan, hogy addig kellett járnom nőzni, mig valami eredménye lett.


Ja és nem voltak közbe egyéjszakásaim se, csak pár ronda lány, meg pár ótvar xar randi.


akkor miröl beszélünk kitartás meg mittudomén mi alatt? Más (jóképü) srácoknak a JÓ csajok is odabodják magukat pár óra füzés után. Nekem meg egy átlag csajnak kellett udvarolnom, pedig tudtam, hogy sosem fogok belé szeretni.

2013. szept. 3. 18:57
 25/143 A kérdező kommentje:

dehogynem, nagyon sok minden a neveléstöül függ:


Vidéken, ahol laktam van egy család, vállalkozók, virágbolt, szeszfözde, raktározás stb.


A lányuk elment az ország másik végébe férjhez egy pénzes pasihoz, aztán hobbiból csinált egy dekorácios vállalkozást. Hetente 2x is hazajött az ország másik felébe, vagy ha éppen összeveszett a férjével akkor is hazajött. Érdekes modon mégse ment csődbe a vállalkozása, hanem termelte a milliókat még annak ellenére is, hogy az a nő egy hisztis p*csa volt?


a férjével végül válásra került a dolog, a csaj meg otthagyott csapot-papot, a jól menö vállalkozását is, aztán hazajött két gyerekkel 34 évesen. Pedig jöhetnétek azzal, hogy aki ilyen impulziv hisztis kis pics*a abból sose lesz semmi.

2013. szept. 3. 19:00
 26/143 anonim ***** válasza:
77%
Most az a bajod, hogy melód nincs, vagy hogy nőd nincs? Melód nem tudom, miért nincs, de nőd azért nincs, mert egy picsogó rinyagép vagy. Egy igazi 12 éves lány. A BME diplomáddal együtt.
2013. szept. 3. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/143 A kérdező kommentje:

unokanővérem is 17 éve dolgozik egy helyen, ahova az apjáék protezsálták be, keres egy csomo pénzt, már majdnem 40 éves, de arra nem képes, hogy a 18 éves kora óta tarto románcából csináljon egy házasságot, pedig a csávója keres vagy 1 millát havonta banknál... Összeköltöztek egyszer, birták 3 napig...na akkor ő hány éves szellemi szintjén van?


gyereket nem akar, el van hizva, hülyeségekre költ százezreket, a lakása televan mindenféle kacattal.

2013. szept. 3. 19:02
 28/143 A kérdező kommentje:

nekem csak abból van elegem, hogy állandoan elégedetlenek velem a szüleim, más gyerek meg akármilyen hülye a szülője mégis agyba főbe dicséri...és meg is látszik az önképében...


A gimit végigbukdácsoló embereknek már van munkája meg minden, nekem meg diplomával sincs.

2013. szept. 3. 19:05
 29/143 anonim ***** válasza:
81%

Ne haragudj,de nagyon hisztis pitsa vagy fiú létedre!


Van aki már 19-20 éves kora óta kirepült otthonról (én 23 vagyok,és szintén van már magánéletem,munkám,diploma nélkül!!!).

Ha annyira bunkók lennének a szüleid,már leléptél volna,de neked kényelmes így!

Találsz egy ilyen kamu 5 napos munkát,aztán mikor (jogosan) lecsesznek,hogy ez semmi,akkor rinyálsz nekik,hogy de te megpróbáltad!!

2013. szept. 3. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/143 A kérdező kommentje:
hát leléptem tulképp már régen, mert 18 éves korom óta koliban lakom, 1,5 éve meg keresztanyám vett egy lakást és abba vagyok, albérlőkkel. A bérleti dijakból élek.
2013. szept. 3. 19:09
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!