Antimotiváló szülők?

Figyelt kérdés

Engem ilyen kis tápos gyereknek neveltek, hogy mindent megkaptam. Ugyanakkor meg állandóan baxogatott apám, hogy anyám miért vesz meg nekem dolgokat (hát nem kell nagy fényűzést elképzelni, de kicsit jobban éltünk, mint az átlag). Anyám keres csak a családban.


Akkor ott van még keresztanyám, aki nem házasodott, úgyhogy éppen pénze neki is van. Tőle is kaptam sok mindent, de ezért cserébe elvárásokat támaszt, teljesen olyan módon, mintha a szülöm lenne.


Kijárattak velem egy egyetemet a "fiam te CSAK tanulj" filozófiával. Ennek következtében lett egy diplomám 0 tapasztalattal és 0 talpraesettséggel.


Itt vagyok 24 évesen diplomával, több mint egy éve munkanélküli pályakezdőként


Most kaptam egy munkát, de csak 5 napos, ilyen call-centeres, szóval még az se biztos, hogy végigcsinálhatom, mármint hogy egyáltalán fognak e fizetni.


Keresztanyám felhív, és ilyen közömbösen konstatálta, hogy lett ez a munka. SOSEM dolgoztam még sehol. Otthon minden semmirekellőnek elmondtak, a jövőmet apám börtönbe vizionálja kisgyerek korom óta. Rákeni arra, hogy azért lettem ilyen, mert 11 éves korom óta számítógépezem. A saját felelősségét rám hárítja meg ahova éppen tudja.


Egész életemben azt kaptam, hogy semmire se vagyok jó, és semmi se lesz belőlem


Tudom, hogy ciki, hogy 24 évesen BME-s diplomával csicskamunkát is alig találok, de nekem még ez is eredmény!


Reggel még örültem, hogy lett ez a munka, de mostmár igy nem nagyon.


A szüleim mindig gondoskodnak arról, hogy érezzem az alsóbbrendűségemet és a értéktelenségemet.


2013. szept. 3. 18:18
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/143 anonim ***** válasza:

De miért 40éves családanyákkal kezdesz?:)

Am gratulálok a nyelvvizsgádhoz. Csak haladsz szép lassan.Legalább van amit már feltudsz mutatni.Diploma,nyelvvizsga,lakás(igaz azt kaptad,de akkor is).Még sincs semmi önbizalmad...

2013. szept. 3. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/143 anonim ***** válasza:
49%

Hallod téged nem csoda, hogy apád-anyád letagad.


Az amit itt levágtál 5 oldalon keresztül egy szégyen. Egy 3 éves kislány érettebb és értelmesebb mint te!

2013. szept. 3. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/143 A kérdező kommentje:

hát akárki akármit mond, ha jóképü vagy és magas, akkor a csajok szinte ingyen vannak. És az jó alapot ad az önbizalomnak. Az önbizalom meg munkához juttat.


Tehát jó külső ---> jó élet.


Elvállaltam volna én 100.000-ért is mérnöki állást, de hát oda se kellettem. Meg elvállaltam volna olyat is, hogy mindennap lemenni Dunaújvárosba Pestről, de oda se kellettem.


A csajozási problémáim is hihetetlen nagy erölködések árán oldódtak meg ugy-ahogy. Ne mondja már nekem valaki, hogy egy évig kell járni barátnőt keresni. EGY BÁRMILYEN BARÁTNŐT! Szeretik a csajozást ilyen misztikus kategoriába tenni, de az az igazság, hogy semmiben sem különbözik az élet többi területén elérhető dolgoktól.

2013. szept. 3. 19:32
 44/143 anonim ***** válasza:
100%
Ne a múltba élj! Engem is elcsesztek otthon, én is dühös vagyok, de sok bukást magamnak köszönhetek! Kapd össze magad, tojd le a szüleidet és csak előre nézz!
2013. szept. 3. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/143 A kérdező kommentje:
Ti normális emberekként viselkedtek, és nem tudjátok elképzelni, hogy nekem milyen kinai a világ. Én hiába megyek oda ahol lehetöség van, egyszerüen mintha ott se lennék. Ha megprobálok utánanyulni a lehetöségeknek akkor meg elzavarnak, mert ugy viselkedem, mint egy földönkivüli. És akárhogy erölködöm, ez már annyira bevésődött bennem, hogy nem tudok normálisan viselkedni.
2013. szept. 3. 19:34
 46/143 anonim ***** válasza:
Talán nem úgy kéne hozzáállni, hogy egy BÁRMILYEN barátnőt akarsz...
2013. szept. 3. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/143 A kérdező kommentje:

abba már bele se gondolok, hogy mit fogok én a fejemre kapni, ha ez a meló nem jön össze és elküldenek az első napon.


Apámék majd jól megmondják, hogy ők megmondták előre és ők nagoyn is jól tudták ezt. Ja és majd megint megkapom, hogy semmirekellő vagyok, etcetc

2013. szept. 3. 19:36
 48/143 A kérdező kommentje:

hát nem ugy álltam hozzá, hogy bármilyen csaj jó, de a kezdeti elvárásoikat igen le kellett nyomni, hogy az elérhető csajok halmazáig jussak.


Nyilván egy pár csajt én ráztam le, mert egyszerüen már tul rondák voltak. De hát ez csak amiatt van, hogy én nem vagyok valami jóképű. Ha jól néznék ki, akkor arányaiban jobb csajok is csunyábbnak sázmitanának hozzám képest, de még benne lennének a vállalható katetgoriában. És az tök jó! Egy csomo srácot látok bulikba, hogy hozzájuk képest "xarabb" csajjal vannak. A csaj örül, hogy önmagához képest jobb pasival van, a csávo meg örül, hogy tök könnyen összejött neki egy vállalható csaj.


Mivel én nem vagyok annyira joképü igy nekem a ronda csajok jönnének össze viszonylag könnyen. De hát a ronda nőket meg mégis ki szeretné? :( :( :(

2013. szept. 3. 19:38
 49/143 A kérdező kommentje:
ja és el ne kezdjétek itt védeni a ronda nőket, mert akkor légyszi az önbizalomhiányos pasikat is pártoljátok, mert másképp nagyon kettős lenne a mérce.
2013. szept. 3. 19:40
 50/143 anonim ***** válasza:
Nők terén pedig legyél igényes! Az a baj hogy a legtöbb férfi igénytelen, itt rontják el, nem válogatnak, aztán meg sírnak.
2013. szept. 3. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!