Ti vállalnátok így gyereket?
Nem költözünk mert a páromnak itt van munkahelye ahol jól keres.
Egy hét éves gyerekre nem bízhatok egy öt és egy három éves kicsit.
Egyáltalán nem kellene úgy tervezni, hogy majd a nagy minden nap, éveken keresztül megoldja HELYETTETEK a problémát. Lehet hogy lesz délutáni elfoglaltsága, szakkör, sport, zenetanulás, bármi. Akkor mi lesz? Nem járhat majd semmire, mert ott vannak a kicsik?
Amúgy válaszolva a kérdésedre: igen, vállalnék, de nem hármat.
Alapvetően ez nem tartana vissza, mert ez abszurdum, hogy 12-13 évig otthon kellene lenni. Szülsz egyet, otthon vagy egy évet vagy kettőt, szülsz mégegyet, 3 évesen mehet oviba, csókolom, 4-5 évig voltál otthon ebben az esetben.
Én így sem feltétlenül vállalnék, inkább költöznék jobb adottságú környékre, nem csak magam miatt (én 1 év után már szeretnék visszamenni részmunkaidőben legalább, itt külföldön ez a normális), hanem azért is, mert ha a férjed bármilyen okból kevesebb fizetést hoz majd haza a jövőben és nem tudsz tovább otthon maradni, akkor mi lesz a gyerekekkel?
Persze ha 3-4 éveket vársz a szülések között meg 3-4-et is akarsz, akkor kihúzhatod életed végéig is, hogy ne kelljen dolgozni, de mi értelme?
"Mivel reggel hattól este hatig dolgozom"
Most igen, de ha úgy képzeled, hogy rád 12 évet fog várni a munkaadód... különben 3 gyerekkel már otthonmaradhatsz főállású anyának.
Keresel olyan munkahelyet,ami jobban megfelel.
Egyébként meg nem hiszem hogy minden nap 6-6ig dolgozol,nem dolgozhatsz annyit.
amikor nem dolgzol,elviszed te őket.
amikor dolgozol,párod 7 előtt elviszi őket,oviba is lehet vinni,egy időben mi is fél7re vittük,muszáj volt,délután pedig biztosan akad aki elhozza őket és vigyáz rájuk 2 órát amig dolgozol,persze nem ingyen.
De 12-13 év hülyeség,nem kell 3 év közéjük,elég másfél és akkor nem kell otthon ülnöd addig.
"Szerintem úgy gondolta, hogy ha kell akkor a 12-13 éves gyerekére rábízhatná a kisebbet amíg például vacsorát csinál vagy épp dolgozik."
vagyis minden nap, mivel írta hogy 6-ig dolgozik... mire hazaér, az jobb esetben is lehet 1/2 7/-7... Tehát egy 12 éves MINDEN HÉTKÖZNAP be lenne táblázva, hogy kb 5-7-ig pesztrálja a kistesót, nem mehet különórára, osztálytárshoz tanulni, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!