Más velem egyidős lányokat hogy szoktak megbüntetni a szülei?
Plusz házimunkát kaptam nagyon ritkán, szerencsére nem volt szükség büntetésre.
Szobafogságot, ha nem értem haza a megbeszélt időre (1 percet sem lehetett késni, inkább érjek hamarabb haza, mint késsek)
Szobafogság nem volt, mert nem volt szobám, meg amúgy sem mehettem nagyon sehova, net, TV, számítógépről maximum álmodtam.
Anyám kettőnk mellett teljesen idegbeteg lett, mert apám a gyereknevelésbe egyáltalán nem szállt be.
(amikor összeházasodtak és előtte is közölte anyámmal, hogy nem akar gyereket, de anyám CSAKAZÉRTIS összehozta, ráadásul ikrek vagyunk, szóval ezért 3an szívtunk).
Fegyelmezni nem tudott egyik sem, de üvölteni megütni azt igen. Szaladgálásért, rossz tanulmányi eredményért (3-as)
volt hajtépés, pofon, nyakleves, fakanállal ütlegelés.
Mesés volt :(((
Amikor most már családi összejövetelekkor az égig magasztalnak a remek sport teljesítményünkért, a remek munkánkért és stb-ért akkor folyton kiakadok, hogy támogatás az nulla volt, de agyba főbe csépelni aztán lehetett, akkor aztán szánják bánják, értsem meg...
Olyankor csak a gyűlölet és a lenézés süt rólam, a gyereknevelésben semmi esetre sem fogom kikérni a véleményüket, de hála Istennek 100 km-re laknak, úgyhogy nem látogatjuk egymást sűrűn, de nem is fogjuk.
Bocs, hogy hosszú lett, de egy gyereket sem kellene ütni.
27/L
én soha nem kaptam még büntetést,se szobafogságot , se pofont, semmit
,13/l
Még mindig 8. vagyok.
Nálunk olyan, hogy szobafogság vagy eltiltás valamitől nem volt soha. Viszont sok osztálytársamat internet, telefon megvonással büntetik. Valamint, hogy nem találkozhet senkivel x időn keresztül.
Nekem semmilyen büntetés nem volt.
Apám soha nem emelt rám kezet, anyám meg néha adott egy nyaklevest, de az igen ritka volt meg nem is komoly.
Veréssel nem lehet nevelni a gyereket....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!