Tényleg normális az, hogy 20 év felett még a szülök pénzelik a gyerekeiket?

Főiskola mellett én végig dolgoztam, de gyakornokként, amiért nem mindig járt fizetés, vagy csak nagyon kevés pénz (attól függ milyen céget sikerült kifogni- vagy ugyanaz a cég tudott - éppen fizetni). Néha ha volt időm, nyaranta elmentem idénymunkákra. Az elsődleges dolgom az volt, hogy tanuljak. Ennek szépen eleget is tettem, havi 20-30 ezer forint ösztöndíjam mindig volt. Ehhez még jött a munkajövedelem, ha éppen volt (emlékszem kb. havi 20 ezer), plusz édesapám minden hónapban adott 10-15 ezret bérletre (bejárós voltam, kellett egy amivel feljutok a fővárosba + bkv) + kifizette a telefonszámlámat (hozzáteszem jóformán csak sms-eket küldök mindig)

Megtehettem volna persze, hogy a bérletemet magamnak veszem meg + államo a telefonszámlát, de apukám mindig erősködött, hogy ennyivel szeretne segíteni. Én se éreztem azt soha, hogy a családot földhöz vágná az a havi 20 ezer forint, amivel támogattak. Emellett még persze otthon laktam, otthon is ettem, és szóba se került az, hogy mondjuk a kevés pénzemből, a rezsibe beszálljak...

Lehet megtehettem volna, hogy a főiskola mellett kőkeményen diákmunkázok, de akkor, biztos nem tudtam volna gyakornokoskodni, és a vizsgákra se tudtam volna normálisan felkészülni. A szüleim mindig annyit mondtak, hogy az a dolgom, hogy tanuljak, és ne foglalkozzak mással. Soha nem költöttem sokat egyébként (a főiskolás évek alatt sem): kb. fél évben, ha egyszer beültem valahová a barátnőkkel, néha szereztem pár ruhát turiból (!), vettem kozmetikumokat, nyaranta elmentem 3-4 napra belföldre nyaralni. De ezeket már mind magamnak álltam. Mégis úgy érzem a szüleim rengeteget segítettek, azzal, hogy amennyire tehettek támogattak. Hozzá kell tenni, hogy sokszor zavarban is voltam emiatt, kellemetlenül éreztem magam, mivel mindig nagyon önálló voltam, de ők soha nem mondtak olyat, vagy éreztették, hogy nekik ez teher lenne. Az alapképzés után azonnal, el is álltam dolgozni teljes munkaidőben, a szakmámban, pont, hogy függetlenedjek. De a szüleim mindig azt mondták, de mondják a mai napig is, hogy tanuljak tovább (tanulhattam volna tovább), támogatnának, mivel hasznos dologra menne a pénz, így ez nekik nem teher.

Jó eséllyel az ő segítségük nélkül nem tudtam volna kitűnőre lediplomázni, és nem tudtam volna azonnal elhelyezkedni sem. A munkát úgy kaptam meg, hogy az intézményvezető kijelentette azért vesz fel, mert pályakezdő létemre rengeteg tapasztalatom van, több területről, így nem kell majd a betanításommal annyit vesződni, mint más frissdiplomásoknál. Kétlem, hogy megkaptam volna ezt az állást, ha heti 5 nap sültkrumplit sütök a mekiben. De azt is kétlem, hogy akár időben befejeztem volna a sulit, nem hogy kítűnő átlaggal...

Nem mondom vannak, akik rákényszerülnek arra, hogy keményen melózzanak főiskola/egyetem mellett, becsülöm is őket, amiért ennyit vállalnak, de valljuk be, nekem így könnyebb volt. Miért löktem volna el magamtól a lehetőséget, hogy előrejussak, amikor szerencsére a szüleim tudtak segíteni?

Mondjuk hozzá kell tenni, hogy szerintem soha nem voltam pofátlan. Extra igényekre, mint ruha, smink, buli (akármi) soha nem kértem pénzt, emellett pedig, amikor éppen nem gyakorlaton voltam, vagy nem szemináriumon, rengeteget segítettem otthon (főztem, mostam, takarítottam, anélkül, hogy kértek volna erre, de nekem természetes volt, hogy megcsinálom).

Most 22 éves vagyok, és dolgozom már pár hónapja. Még otthon lakom, többszöri felajánlásom ellenére, a szüleim egy forintot se kérnek a fizetésemből. Most ebben segítenek, hogy félre tudjak tenni, annyit,amennyit csak bírok, hogy később könnyebben jussak lakáshoz. Most is, ha nem dolgozom, nagyon sokat segítek otthon, vagy néha anyagilag is beszállok (pl.: mire hazaérnek, addigra megejtem a nagybevásárlást). Tény, hogy így a mai napig, nem vagyok teljesen önálló, de szerintem semmi kihasználás nincsen még ebben, főleg, ha egy adott családban ez anyagilag vállalható.

Persze nekem is vannak olyan huszonéves nem dolgozó, nem tanuló, otthon se besegítő, pénzt kéregető ismerőseim, akiktől már nekem is feláll a hátamon a szőr. De ez már megint egy másik véglet.

Megnézném azt az embert, akinek az orvosi első két éve alatt van ideje dolgozni, én speciel egyet sem ismerek. Van két hónap nyarad, abból az egyik gyakorlat 0 forintért, a másikban meg talán már pihenni akarsz egy kicsit, nem diákmunkázni reggeltől estig.

Mondom ezt úgy, hogy nekem apa csak az albérletet fizeti, a többi dolog (rezsi, utazás, kaja, szórakozás) az ösztöndíjamból megy. Nyáron volt amikor el akartam menni dolgozni, de mindig lebeszélt, hogy ha már ilyen ritkán vagyok itthon, pihenjek, meg csináljunk inkább családi programokat. Én nem érzem magam ingyenélőnek.

22L

Szerintem egy bizonyos szintig, amíg a szülőnek nem jelent anyagi megterhelést, addig nem baj, ha eltartja a gyerekét. Úgy értem, otthon él a gyerek, engedik, hogy tanuljon és gyűjtse a pénzt esetleg... és állják a telefont, bérletet, lakhatást, kaját.

De azért sztem van egy határ. Azért a "luxusabb" dolgokat, főleg ha a gyereknek elég kényes ízlése van, hogy úgy mondjam :D, már nem illene a szülőtől elvárni. Én is itthon élek. Dolgozom is mellette, abból rakok el meg költök. Mobilt, netet, bérletet, alap ruhadarabokat (cipő, kabát, ilyesmik), rezsit, kaját állják nekem, és ők ezt nem érzik tehernek. De a képemről sülne le a bőr, ha bulira, divatos ruhákra, sminkre, a hobbimra, színházra, étteremben evésre-ivásra, mozira, ilyesmire még pluszban kérnék pénzt. És főleg azt nem értem, amikor a szóban forgó gyerek még követelőzik is. Mert ilyet is látok a környezetemben. Hogy a leényzó még csak nem is dolgozik, tanulni... hát, ha azt lehet annak nevezni... és akkor még hisztizik, ha nem adnak neki oda 10+ ezer forintot egy divatos szoknyára vagy bulizni.

Ez a "18 éves korára rugdossuk ki a gyereket a szülői házból" meglehetősen új trend és született is róla pár felmérés, hogy nem is a legegészségesebb.

Ami engem illet én támogatni fogom a gyerekeimet, amíg nem keresnek majd annyit, hogy önállóan is elboldoguljanak.