Nektek ez hogy esne? Nem szeretnék igazságtalan lenni, mégis zavar a dolog.
26 éves vagyok, férjem is, van egy 9 hónapos babánk. Tanultunk, mindketten a szakmánkban dolgozunk, jók a kilátásaink van egy kis megtakarított pénzünk is. Teljes nulláról kezdtük el mindketten, albérletben lakunk, amit szép lassan bebútoroztunk, hogy azok legalább már sajátok legyenek, spórolunk szépen lassan saját lakásra, de ez egyelőre elérhetetlennek látszik, nem tudunk annyit félretenni. Ő is szegény sorból jön, minket pedig anyukám egyedül nevelt hármunkat szintén nem túl jó körülmények között, így mindig is tudtam, hogy teljesen egyedül kell majd megoldanunk az életet minden segítség nélkül.
Azonban menet közben fordult a helyzet. Anyukám újraházasodott egy nagyon tehetős férfivel. A legkisebb húgom még otthon él, azóta őt elárasztják mindennel, mindent megkap amit csak akar, nyaralni viszik külföldre barátostul stb. A nagyobbik húgom szintén albérletben lakik és dolgozik suli mellett rengeteget. Anyámék olyan burzsuj módon élnek, hogy már szemet szúr, és engem meg a másik tesómat eszébe sem jut kicsit segíteni, sőt, ha kölcsön ad pár ezer ft-ot, egy hét múlva veri az asztalt, hogy miért nem adtuk már vissza, mindent azonnal követel, és amikor nemtetszésemet fejezem ki, akkor kiakad, hogy itt a tisztességről van szó. Rengeteg ilyen dolog történt már, ami nagyon rosszul esett.
Lényeg a lényeg: most jelentették be, hogy vettek egy lakást, hogy befektessék a pénzüket. Már kezdtem volna örülni, hogy esetleg mégcsak nem is azért, hogy nekünk, hanem hogy mondjuk lakhatunk ott, amíg spórolunk, hogy hamarabb meglegyen a saját lakásra a pénz, ne albérletre menjen, de nem, eszükbe sem jutott, hanem még pármilláért luxusra csinálják teljes berendezéssel és külföldieknek kiadják, hogy fialjon a pénz. De a húgomra ugyanúgy nem gondoltak, aki ugyanúgy albérletet fizet.
Én ezen most nagyon kibuktam...sosem vártam el, hogy a popsim alá dugjanak bármit, de azt gondoltam, ha egyszer ennyire megteheti, akkor egy minimális módon besegít az életünk elindításában. Azt elfelejti, hogy neki anno mennyit segítettek a szülei. Én nagyon örülök, hogy ennyi sanyarú év után ilyen jól él végre, és nem is várnék el több támogatást, és ezért nem tudom, hogy jogos-e a kiakadásom, de mégis fáj.
Amúgy apám kb. ugyanezt megcsinálta...a világvégén felhúzott egy 3 lakásnyi parasztházat nyaralónak, amit kb. sosem tudunk majd látogatni olyan messze van egy eldugott kis faluban, aminek az árából már mindkettőnknek vehetett volna egy kis garzont és még magának is marad egy kis nyaralóra. A férjem szülei meg a húgát támogatják mindenben, mert ő "helyben van".
Annyira elegem van abból, hogy mindenki ennyire "magunkra hagyott" minket, mert mi vagyunk azok, akik majd úgyis megoldják, mert keményen dolgoznak. Jogtalan a rossz érzetem?
Bocsánat, hogy hosszúra sikerült, köszönöm a válaszokat.
"ha arra vártunk volna, h saját hitelmentes lakás, akkor kb. 40 éves korom előtt nem lehetne gyerekünk"
És most ha odaköltöztök 2 évre összegyűlik egy hitelmentes lakásra? :D Gondolom nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!