Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Téged bántana a dolog? Már 1...

Téged bántana a dolog? Már 1 éve történt, mégis, most is ezen agyalok.

Figyelt kérdés

Önellátó vagyok. Hála Istennek, ma már dolgozom, de az egyetem befejeztével- pár hónapig- munkát kerestem, bevételem nem volt. (Diákmunkákból, tanulmányi ösztöndíjból tartottam el addig magam.) Na igen, és albérletben laktam.

Szinte az utolsó pillanatban tudtam elhelyezkedni, hogy ne kerüljek utcára.

Bátyámnak és sógornőmnek van egy családi házuk,egy kis különálló lakrésszel. Kb. 1 évig mondogatták (még a diákévek alatt kezdték), hogy miért nem megyek oda, milyen jól meglennék ott, stb.

Mivel szeretek önálló lenni, amíg megvolt a keretem, azt mondtam, nem, jobb ez így, külön.

Mikor vége lett a sulinak, és a tartalékom vészesen fogyni kezdett, egy újabb felvetésre, hogy költözzek hozzájuk, azt feleltem, rendben. Míg nem találok állást, szívesen odaköltözöm, természetesen a rám eső rezsirészt és a kajámat fizetve.

Ekkor viszont-gondolom, nem számítottak rá, hogy igent mondok-megindult a "visszaszívás", hogy még ezt meg kell gondolni, meg még ők is megbeszélik egymás között. Azóta sem hozták fel a dolgot.

Nem értem, miért csinálták ezt. Tényleg, egy éven át fűzték az agyam, miért nem költözök oda... Nagyon rosszul esett, én csúnya húzásnak érzem.

Megpróbáltam felülemelkedni rajta, nem hánytorgattam fel.

Egyébként-főleg tesómmal-jó a kapcsolatom.

Szerintetek, jogos, hogy bánt, vagy túlérzékenykedem, és felejtsem már el:)


2011. jan. 22. 08:37
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
85%

Lehet hogy van olyan körülmény, amiről nem tudsz...


De ha jóban vagy a tesóddal, akkor kérdezd meg tőle, hogy eddig miért mondták, és most miért változott meg a helyzet. Valami nyomósnak kellett történnie, mert különben eddig nem mondták volna hogy mehetnél hozzájuk.

2011. jan. 22. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Nem hiszem, hogy pár másodperc alatt valami nyomós történhetett. Egy párbeszédben zajlott le az egész. Újra felvetődött, miért nem költözöm oda. Mikor ráfeleltem, hogy oké, pár hónapra költöznék, akkor kezdődött a "hátraarc".


Azért tettem fel a kérdést, mert ha más is úgy látja, hogy ez tényleg bántó, akkor beszélni fogok vele, elmondom, hogy sz@rul esett, és miért tették.

2011. jan. 22. 08:46
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
Én úgy utálom az ilyent, mikor valaki csak azért mond valamit hogy úgy tűnjön, hogy milyen rendes, meg milyen nagylelkű, és segítőkész, de nem gondolja komolyan, ha meg tényleg elfogadnád a segítséget, akkor hátra arc! Azt is utálom, mikor valaki csak azért kérdezi meg, hogy vagyok, mi van velem, mert úgy illik, közben meg egyáltalán nem érdekli, és ha válaszolsz neki, oda sem figyel. Megbízhatatlan, és jellemtelen.
2011. jan. 22. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Engem nagyon megbántott volna, hiszen csak akkor bólintottál rá, amikor már tényleg szükséged lett volna a segítségre. Ráadásul ők kínálták fel. Írtad, hogy szereted inkább magad megoldani a problémákat (szeretsz önálló lenni) gondolom átmeneti megoldásról lett volna szó.

Ha inkább a bátyáddal vagy jóban, akkor a sógornődnek lehetett valami problémája az odaköltözéssel. Viszont nem tudom milyen testvér az, aki ilyen helyzetben a feleségére, párjára hallgat. Ezt mindenféleképpen beszéld meg bátyádda, már csak azért is, mert téged még mindig bánt.

3 testvérem van, a bátyámmal nagyon jó a kapcsolatunk, egyszerűen úgy érzem, nélküle fél ember lennék. Ha Ő tette volna ezt velem egy világ dőlt volna össze bennem.


Röviden: Teljesen megértem, hogy rosszul esik és bánt. A legjobb, ha megbeszélitek.

2011. jan. 22. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

9:01! Nagyon jól látod, én tényleg olyan vagyok, hogy szeretek nem másra szorulni. Biztos büszkeség, meg ilyesmi, de nehezen is fogadok el dolgokat.

Remélem, soha nem leszek többé olyan létbizonytalanságban, mint akkor voltam. Szerintem azért is bánt annyira, mert ezzel a megoldással nem egyszerűen spórolni akartam, hanem megmenekülni az utcára kerüléstől.

2011. jan. 22. 09:08
 6/13 anonim ***** válasza:
79%

09:01 vagyok

Jelenleg friss munkanélküli vagyok, mindent megteszek azért, hogy ez az állapot ne maradjon sokáig. Inkább lemondtam sok minden kiadásomról (költséges sport, különlegesebb ételek, bulizás, ruházkodás-új ruhák vétele, tv, nagy telefonszámla-feltöltőkártyás lettem és minimális forgalmam van stb..) minthogy mástól kérjek. Valamilyen szinten büszkeség is, meg úgy gondolom ez a normális. Más ne fizesse a költségeimet, nem várhatom el.


Ha az utcára kerültél volna, onnan iszonyat nehéz talpraállni, ahhoz már tényleg segítség kell (édesapám mielőtt anyukámat megismerte, egy rossz házasságból az utcára került. Szerencsére akkor kezdték építeni a 3-as metrót, így kapott munkát, mellette majdnem 2 évig egy garázsban lakott!). Ez ma már nem így működik..

Úgy gondolom egy testvérnek egyszerűen kötelessége segíteni, ha nagy baj van. Minket erre neveltek.

2011. jan. 22. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Húúú, hogy ezt én is mennyire utálom!

Ez szemétség! Egyetértek az egyik előttem szólóval, hogy csak azért felajánlani valamit, hogy ők jó fejnek tűnjenek, aztán, amikor rábólintasz...jaj, közbe jött valami! Kérdezhetnék valamit? Rajtatok kívül volt ott valaki más is, aki előtt jó színben akartak feltűnni?


(amúgy ha igen, ha nem akkor is egy aljas húzás volt ez, de -egy- legalább megtudtad hogy milyenek, -kettő -lehet újra kellene gondolnod a "jóban vagyunk a testvéremmel" címszót???)


Amúgy velem is történt hasonló helyzet (többször is), de én annyira megorroltam rájuk, hogy hányinger kerülget ha csak eszembe jutnak. Sajna ez van, nálam következményekkel járnak az ilyenek. (aztán még én voltam a hibás, jah persze) Én soha nem csináltam ilyet senkivel sem, és ezt ugyanúgy elvárom mindenkitől, aki közel áll hozzám. Ha mégsem tudják hozni ezt a "szintet" akkor kalap kabát, és már nem érdekel hogy családtag, rokon, anyjakínja... ez van, nálam betelt a pohár :)


Ha gondolod, akkor ülj le vele beszélgetni erről, egy próbát megér, legalább kijelölöd a határaidat, hogy ezt azért már ne. Ha még egyszer csinál ilyet, akkor fogod csak igazán tudni, hogy semmibe vesz téged. Ha nem akkor hatásos volt a beszéd, és jelentesz még neki valamit testvér szemmel...

2011. jan. 22. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Hát majd' egy éven át folyamatosan nyomták, nem emlékszem, volt-e az egyes alkalmakkor valaki rajtunk kívül jelen. Arra is gondoltam, hogy a tágabb család előtt "védték" így magukat, akik esetleg felvetették, hogy nekik (tesómék) ott van az a teljesen különálló lakrész, miért áll üresen, én meg miért albiban lakom. Így nekik esetleg tudták mondani, hogy mi szóltunk neki, de nem akar jönni... - Bár ez csak feltételezés.
2011. jan. 22. 09:57
 9/13 anonim ***** válasza:
12%

Első vagyok.


Én viszont biztosra veszem, hogy valami történt, mert ha csak alibiből mondták volna, akkor nem győzködnek olyan hosszan... Akkor egyszer megemlítik kényszerből, aztán örülnek hogy nemet mondtál, és elhallgatnak róla, és ha bárki felveti és szemükre hányja a dolgot, akkor mondhatják, hogy már felajánlották neked. De itt nem erről van szó.

2011. jan. 22. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem meg ha már ennyire győzködték, akkor illet volna beavatni, hogy miért nem...amúgy ez is jól jellemzi a két testér kapcsolatát: semmilyen. Mert ha tesó, akkor már elmondom neki őszintén, nemde? Minek titkolózni, főleg ha -egy- tesók, kettő, ha állítólag olyan jóban vannak, nemde?


Én a kérdezőről el tudom képzelni, hogy felnőtt ÉRTELMES ember, aki bármilyen magyarázattal megelégedett volna, de így?????

2011. jan. 22. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!