Nektek ez hogy esne? Nem szeretnék igazságtalan lenni, mégis zavar a dolog.

vagyonközösség igen, de kétlem, hogy azt a vagyon, amiből most vennék a házat, azt már együtt keresték meg, tehát hiába vesznek most házat, azt a férfi kereste meg még a házasság előtt, tehát különvagyon lesz...gondolom ...

értem, hogy jól esne, de tényleg nem tehetsz semmit, és nem is jogos, hogy ki vagy akadva.

nem tudhatod, hogy édesanyád segítene-e és a férjével vannak erről viták (pénzvisszakérérs pl)

Bár azt a szülőőt sem értem, akinek nagyon jól megy, és nyugodt szívvel nem segít.

nem azt mondom, hogy elvárás, vagy elvárnám, de én tuti nem tudnám megtenni, hogy élek, mint Marci Hevesen, a gyerekeim, és az unokám pl nyomorognak.

természetesen én sem segíteném erőn felül, mert azt sem lehet, de ha nem is pénzzel, akkor olyan ajándékkal, aminek hasznát veszik.

pl a lakást 1-2 évre kiadom nekik a rezsi+ fenntartási ktsg-ért.

nem nekik veszem, nem örökre lakhatnak ott, de mégis az albérlet pénze megmaradna nekik, hamarabb tudnak sajátba menni, ha ez a céljuk...

de ez én vagyok, viszont ha a gyerekem pénzéhes lenne, akkor biztos nem tenném meg, azért kihasználni nem hagynám magam (nem írtam, hogy a kérdező ezt teszi!)

Tehát Kérdező, érthető, de jogtalan a rossz érzeted.

Kérdező. Anyád nem a pasiba szerelmes, hanem a pénzébe. Nagyon könnyen megjátsszák a nők a szerelmest, ha jön a lóvé a házhoz. Megtévesztő, sok férfit is becsapnak evvel.

Szóval nyugodj meg, a pasi pénzébe szerelmes. Ha csóró lenne, nem is lenne vele.

Emberek tudtok ti olvasni?

A pasi szivesebben adna mint az anyja.

Kérdező megértelek nehéz dió.Nálunk a nagyi ilyen.Mostohatatám adott volna ezt azt de a vérszerinti nagyim olyan soher hogy semmit nem engedett adni.Az egészben az a szép hogy minden úgy van beállitva hogy a tata nem engedi hogy szülinapra kapjunk egy tábla csokit,holott mostmár tudjuk hogy mi a helyzet.

Elkezdtem végigolvasni a válaszokat, de feladtam, dübörög a jóindulat...

Sajnállak, és megértelek, hogy borzasztóan rosszul esik, hogy anyud ennyire mellőz benneteket. Ahogy olvasom, nem vagytok/voltatok problémás gyerekek, akire jobban oda kell figyelni, akiket jobban kell támogatni, így talán eszébe sem jut, hogy könnyíthetne az életeteken.

Próbáljátok meg túltenni magatokat ezen, és bár keserű szájízzel, de lépjetek túl rajta. Valóban úgy van, hogy majd megoldjátok, mert becsülettel, keményen dolgoztok.

Nekünk is volt egy ilyen időszakunk, nekem is nagyon rosszul esett, és mikor hívtak programokra, hárítottam, hogy dolgoznunk kell, túlórázunk, berendeltek, váratlan + műszak, másodállás, stb. Nem, nem vették észre, hogy egy kis segítséggel - ami nekik nem lett volna teher - mennyivel könnyebbé tehetnék az életünket.

Elkönyvelték, hogy hajtunk mindketten, és büszkék voltak, hogy milyen rendes gyerekek, dolgosak, félreteszik a pénzt, stb. Aztán a kapcsolatunk annyira meglazult, hogy éves szinten kb. csak a sátoros ünnepeken találkoztunk. Végül megvettük a saját lakásunkat, és teljesen eltávolodtam anyáméktól. Az unoka, az volt, ami változtatott rajtuk. Addigra viszont én már túl közömbös lettem feléjük. És ez a mai napig tart. Leginkább talán az fájt, hogy az anyám, és nem veszi észre, hogy mennyire sokat számítana, hogy csak egy kicsit is segítene. Nincs testvérem. Csak azért írtam le az én példámat, hogy lásd, nem vagy egyedül. De nem jó példa, ne kövesd :) Nem tudom, talán ha lett volna bátorságom szólni, hogy kicsit támogasson? Ha kevésbé vagyunk büszkék és makacsok, ha sírok, hogy milyen nehéz?

Nem tudok tanácsot adni, de tudom, mit érzel.

Kerdeze, este kulonosen kar feltenni egy kerdest, latod, mit kapsz.

Pedig neked van igazad, undorito, amit anyad muvelt pl a gumisnal.

Az igazsagoszto hazisarkanyok meg vegyenek visszabb, mert undorito, a valaszaiktol hanynom kellett!