Előre félek a közös nyaralástól. Hogy nyugodjak meg?

Igyekszem válaszolgatni, bár rendszertelenül.

Gyorsétterem: legfeljebb két-három havonta egyszer, egyéb program mellett (pl. kiállítás, gyerekprogramok), ennyitől biztos nem lesz hiperaktív. A súlya a normális alatt van, elhízni se fog.

Szakmai segítség: szép lenne, ha el tudnánk járni magándokihoz, de képtelenek vagyunk kiköhögni rendelésenként 8000-10 000 közti összeget, miközben a doki elsődleges célja, hogy minél többször vigyük. Nem hogy javult, még romlott is a helyzet. Most új doki van, teszünk egy próbát. Ha beválik, akkor is tudnia kell segíteni, ha elsőre nem magánrendelésre megyünk. Ha ott nem segít, akkor pénzért se lesz jobb szakember.

Gyógyszert a gyerek nem szedhet, mert a társbetegséget erősíti fel (aspergeres helyett autistaként viselkedik).

Hiszti:

A fiam nagyon-nagyon-nagyon nehezen teremt kapcsolatot, viszont mindig annak kell történni, amit ő akar.

A lány sajnos az oviban megszokta, illetve eltanulta a többiektől, ha valami nem tetszik, akkor hisztizni kezd és jön árulkodni. Tehát együtt nem tudnak játszani, viszont nyári szünetben sokszor nincs más játszótársuk. Együtt nem megy, külön meg nem akarják.

Egy darabig hagyjuk őket, nem kell mindenbe beleavatkozni, de ha indokolt a dolog, akkor igen.

Ilyenkor jön a vita, illetve veszekedés: irány a szobája mindkettőnek, és addig nem lehet együtt játszani, amíg le nem higgadnak.

Azt hinné az ember, idővel rövidül az idő, amit hisztivel meg sírással és/vagy tiltakozással töltenek, de nem... egyre rosszabb.

Erre speciel a szülőtréningen se tudnak mást mondani, mint hogy türelem, és el fog múlni. Egyszer biztos...

Szülőtréning: rendszeresen szervezik ADHD-s és autista gyerekek szüleinek, részt is veszünk, de ettől még a probléma fennáll.

Mindkét alapbetegség a fiú részéről veleszületett, és gyógyíthatatlan. Ha fejre állok, és tündérbogyócimucimaci anyucika leszek, akkor is. Nem fog megváltozni.

A nevelési tanácsok (SZAKEMBEREKTŐL) kimerülnek abban, hogy tudjuk elfogadni a gyereket olyannak, amilyen.

A kisgyerekek TERMÉSZETES, hogy utánozzák a nagyobb testvért, ő a minta. A mi mintánk meg ilyen...

Lehetne rosszabb is.

A nevelési hibákról: tréningeken, összejöveteleken látom, milyenek a hasonló gyerekek, hogy nevelik őket, hogy viselkednek, mennyire tudnak beilleszkedni a társadalomba. Nyugodtan elhihetitek: mi még egész jól megbirkózunk a feladattal.

Elhidegülés: egyelőre ez az egyetlen, amitől nem tartok. Amíg másokat egy ilyen probléma szétszed, addig minket összekovácsolt.

Az utóbbi időszak, főleg a nyár, ami megnehezíti a dolgokat. A két gyerek viselkedésén az látszik, hogy nincs hasonló korú gyerektársasága. Egymás idegeire mennek, veszekednek, stb.

Evésnél hiszti: megint ott tartunk, hogy a fiam olyan, amilyen. Ő legalább nem csak két-háromféle ételt eszik, viszont válogatós. Másképp érzékeli az ízeket. Viszont ha neki lehet, akkor a kicsi is elkezdi...Ilyenkor tudok megbolondulni, hogy amit tegnap még szerettek, és az volt a kedvencük, azt ma nem fogják megenni. Az egyik kitalálja, hogy fúúúj, akkor a másik is (ilyenkor bezzeg marha nagy az összhang) és megy a vonyítás, hogy inkább valami finomságot...

Viszont nem lehet édességen felnevelni egészséges gyerekeket, úgyhogy marad a szülői szigor.

Ami még rontott mostanában a helyzeten, hogy a nagyi vigyázott rájuk többet, és ott mindent lehet, csak ne legyenek láb alatt. Egész nap ehetik a cukrozott sza.rokat (cukros-vajas kenyér, cukros tészta), és úgy gondolják, itthon is lehet.

Előre szólok, nem, nem fogunk vitatkozni anyóssal, mert ahogy írtam, örülök, ha egyáltalán van, aki vigyáz rájuk. Illetve a fiúra..

Az irreális elvárások: a fiamat elsősorban a pillanatnyi vágyai vezérlik. Az nem érdekli ilyenkor, hogy mennyi pénze van, csak az, hogy az ami tetszik, ott és azonnal kell neki. Minden mást felülír.

Kap zsebpénzt, van is eltéve, stb. tehát ez túlhaladott állapot. Matekból kiváló, érti a pénz lényegét.

Erre mondom, hogy az ésszerű beszélgetés hatástalan. Érti ő, hogy van 100 forintom, ami neki kell, az 10 000, de ő akkor is tragédiaként éli meg, hogy nem kaphatja meg.

Mindegy mi az. Ugrálóvár,(nem gumiasztal vagy trambulin, ugrálóvár, ba+!), ló, stb. Sosem azt látja, mit kapott, hanem mit nem kapott még meg. (Pl. hiába kap csokit, neki fagyi is kell, ha az is megvan, akkor üdítő, és így tovább a végtelenségig....)

Sajnos most is azon a falon csattanok, amin általában: az emberek többségének elképzelése sincs, milyen egy "nem neurotipikus" gyerek, és ilyenkor mindig jön a szokásos "mert te vagy a sza.r anya minek neked gyerek" mentalitás.

Mire ezt a sort befejezem, szerintem itt is lesz valaki, aki már leírta. :)

Engem az érdekelne, hogy én hogy nyugodjak meg.

Mivel ha ideges vagyok, az ki fog hatni, mint egy önbeteljesítő jóslat. Mindenki túlélt már pár nyaralást, gondolom...

A legtöbb szülő-gyerek páros, meg kisebb-nagyobb családot elnézve még csak ki se fogunk lógni a tömegből. :)

Csak akkor is rohadt fárasztó lelkileg-idegileg az egész.

Hogy egyszerűbb legyen, előtte is dolgozok, és utána is, tehát nem tudok ráhangolódni a munkára, kimerülten és idegesen kezdem a következő hetet.

Szerencsére pont úgy nyaraltunk, mit egy "átlagos család".

A hét közepén még egy éttermi vacsorát is bepróbáltunk, és ott sikerült kulturáltan viselkedni mindkét csemetének.

Szerencsére jót tett nekik a sok mozgás, játék, sétálás. Nem mondom, hogy nem volt némi hiszti meg követelőzés, de más csemeték ennél sokkal nagyobb balhékat csaptak. :)

A családi kupaktanács úgy döntött, hogy jövőre is mehetünk.

Kár volt előre ennyit idegeskedni. :)