Mivel lesz sikeresebb az a gyerek, akit a szülei vernek, szidnak, és érzelmileg zsarolnak és a bűnbakot keresik benne?

Ettől senki sem lesz sikeres, hogy a szülei mosogatórongyként bánnak vele. Maximum jellemben elég erős és találékony, hogy felülemelkedjen rajta és kitörjön belőle, de az ilyen ember normális családból is sikeres lenne.

Szerintem a legjobb esélyekkel egy olyan gyerek indul, aki kiegyensúlyozott családi háttérrel rendelkezik, otthon támogatják, segítik, de nem úgy, hogy mindent a segge alá tolnak, hanem normális keretek között.

2 lehetősége van. Vagy megnyomorodik lelkiekben és kicsi önbizalommal és még kevesebb önbecsüléssel kezdi a felnőttkort és aztán nem mer majd semmi újba, másba belekezdi és ettől nem lesz sikeres. Vagy megkeményedik lelkiekben és csakazértis minden újba belekezd, hogy ő megmutassa, hogy mire képes. Ezzel a hozzáállással pedig lehet sikeres. De a második variációban is kicsi marad az önbizalma.

De szerintem az lesz tutira sikeres, akinek kellő önbizalma van, nyitott az újra és a szülei támogatnak, harmóniába nevelnek.

Én pont ilyen szülővel nőttem fel (anyám), apám nem foglalkozott velem sosem.

Jókat írtak az előzők. Pontosan ilyen ember lesz abból, akit mindig ok nélkül bántanak gyerekként. Állandóan vert, mindenért elővett, durván ütlegelt tetszőleges eszközökkel, szó szerint féltem a saját anyámtól. Ha rokonokhoz mentünk, szóban szidott, h milyen "rossz" vagyok. Végülis kitűnő tanulóként biztosan rossz voltam.

Semmi önbizalom, állandó negatívkodás, semmi sem sikerül, mert nem bízom magamban. Sz.r ügy. Sosem bocsátom ezt meg anyámnak, hogy így bánt velem, most pedig mosolyog az arcomba az álszent görény.

Valahol bízom benne, hogy az élet mindent visszaad, előbb vagy utóbb.

Tudom, ez sem normális, hogy ilyen indulataim vannak, ez engem is felőröl lelkileg. Anyám gondolkozhatott volna néha.

N24

Nálam meg az apám volt ilyen. :) Csak ő nagyon ritkán vert meg, egy kezemen meg tudom számolni. Nálam a lelki terror volt az, ami a mai napig padlóra vág. Ha olyanja volt, asztalt, szekrényt borogatott, tükröt, egyéb tárgyakat tört széjjel és velem takaríttatta fel egytől egyig. Sokszor ivott is.

Alig merek kimenni az utcára, mert megszöktem tőle 17évesen, kétszer felvettük egmással a kapcsolatot, de azóta végképp nem beszélünk. Félek sőt rettegek tőle.

És hát, ja... Önbizalmam az végképp nincs.

Annak örülök egyedül hogy nem engedte hogy elk*rvuljak. Nem engedett bulizni, pasizni. Így kilógtam a sorból az osztályban.

A barátommal 3 és fél éve vagyunk együtt.

Engem vertek kiskoromban, és őszintén, egy ideig a depresszió határán álltam, aztán jött egy hirtelen hullám, hogy én ezért nem adom fel, és felálltam.

Azt meg, hogy az élet különböző területein hogy fogok remekelni, pár év múlva tudnám csak megmondani.:)

"Ha a gyereket folyton bírálják, a lenézést tanulja. Ha a gyerek állandó gyűlöletben él, a háborút tanulja. Ha a gyereket mindig gúnyolják, a félénkséget tanulja. Ha a gyereket folyton megszégyenítik, a bűntudatot tanulja. Ha a gyereket tolerancia veszi körül, a türelmet tanulja. Ha a gyereket folyvást biztatják, a bizalmat tanulja. Ha a gyereket biztonság veszi körül, a hitet tanulja. Ha a gyerek teljesítményét elismerik, a megbecsülést tanulja. Ha a gyerek jórészt helyesléssel találkozik, önmaga szeretetét tanulja. Ha gyereket elfogadják, és barátságos légkörben él, megtanulja szeretni a világot. A gyerekek azt élik, amit tanulnak!"

Robert Fisher