Miért kellett olyannak gyerek, aki kb. nem foglalkozott vele egész gyerekkorában?

Rengeteg érvet és ellenérvet mondtatok a szülők felelősségéről. Csak egy dolgot hiányolok: a szülői szeretetet!

Erről nem, vagy alig beszél valaki.

Hogy egy szülő tudatosan vagy ösztönösen neveli a gyermekét, az a szülőtől függ, ebbe nem lehet beleszólni, a jövő majd eldünti, kinek volt igaza. Az viszont, hogy egy apa vagy anya nem törődik a gyerekével, megbocsáthatatlan, és szerintem szinte elképzelhetetlen is. Itt sajnos szeretethiányban szenved szülő és gyermek egyaránt, és ezen nem sokat lehet változtatni...

Ismertem valakit - amolyan "híres", televíziós ember még ma is az illető - aki azért vállalt gyereket, hogy általa leszokjon közismert alkoholizmusáról. A kicsi születése után három hónapig bírta - aztán kijelentette, hogy az apaság nem neki való, és otthagyott anyát, gyermeket, családot, mintha sosem léteztek volna. A tartásdíjat persze fizette, volt miből, de a fiával nem törődött többet.

Hát erre írom én azt, hogy ahol nincs szeretet, ott semmilyen nevelési mód nem segít...

Ezt a szeretetet nem pótolja sem pénz, sem a másik szülő szeretete, a gyermek valahol mindig törött lelkű marad.

Ez az apa is bevállalta a szülőséget, egy darabig büszke is volt (valószínűleg saját magára), de az első nehézségnél - azóta is iszik - lerázta magáról, mint kutya a vizet.

A gyerekek még azt a szülőt is szeretik, aki esetleg leken egy-egy pofont (nem mintha ezt helyeselném, de előfordul), de azt az érzést, hogy nem törődnek vele - tehát nem szeretik - nem lehet megbocsájtani, Viszont erőltetni sem.

Sajnos...

Tudod vannak olyan emberek/családok akik ezeket nem tehetik meg...

Nálunk is van olyan az osztályunkban és 4 év alatt jó formán osztálykirándulás volt neki a kirándulás máshova nem ment. /azt is alig bírták állni/ Mert az, hogy dolgozik attól nem biztos, hogy megtehetik.