Hogyan kezeljek egy dürohamot?
Tudom, tehetném gyerekvállalásba, de a kutya se válaszol.
A kislányom életében először produkált dührohamot, kifejezetten ellenem.
Étkezéssel kapcsolatos.
Reggeli: háziműzli: kukoricapehely, aszalt gyümölcsök, cukor nélkül, tejjel.
Utána megyünk boltba.
A tízórai vajas kenyér és valami csoki. Ezzel kihúzza délig.
Ma a boltban megkívántam én is a túrórudit.
Hazaértünk, tízóraiztunk, elővettem a csokikat. Kikapta a kezemből, befalta (amúgy komótosan, előbb csoki, aztán a túrótöltelék sorrendben szokta megenni), és követelte a másikat. Diplomatikusan közöltem hogy ez anyáé te pedig már megetted. Erre elvörösödött, mikor bekaptam az utolsó darabot üvöltve rámrontott, hogy köpjem ki, belémkarmolt, mikor elkaptam a kezét, megharapott, de úgy, hogy vérzik. Nagyon megrémültem, mert ilyet még soha nem csinált. Hiszti van, vitatkozik is néha. De soha nem volt agresszív.
Másfél éves kora óta dacol (azóta ismeri,érti a NEM szót, és folyamatosan használja).
Tudta, hogy az enyém, mivel vásárláskor végig beszélünk: kell krumpli a főzelékhez, anya is kér egyet, majd otthon megesszük. Úgyis tette bele a kosárba, hogy: ez anyáé.
Nem ütöm, több okból:
Nem tartom megoldásnak.
Nem akarok hatalmat fitogtatni: Ha megteszem a leendő csoporttársainak vége. Most 16 kiló és 110 centi. Akkora mint a középsősök, de a nagycsoportosokhoz sorából sem ütközik ki. Ha megtanulja, hogy a nagyobb következmény nélkül bánhatja a kisebbeket, ő lesz az ovi Al Caponéja.
Nem azt mondom, hogy eddig nem akart csapni, mert próbálkozott, de ez a harapás... (belilult)
Ami a legijesztőbb, hogy mintha nem emlékezne. Ma reggel mikor látta a kezemet rámutatott: bibs anya? Mit csináltál?
Mondtam, hogy megharaptad anyát: ő nem, kikérte magának.
Fékezz, 13-as ezekkel a szavakkal egy 2,5 éves kisgyerekre!! Hisztirohama volt, elmúlt.
A "nem " hamar megvan a gyerekeknek, azt mikortól mondja: "én"? vagy még nem?
Olvass utána, 16-os!
Tényleg létezik ilyen.
Gondolom, te vagy a 14-es is!
Esetleg szentté nem akarod avatni a gyereket?
Pardon látom, írtam ,hogy nem emlékszik. De közben elszólta magát (Én haraptam, nem szabad harapni)
Azután ráfogja a halott kutyánkra (el kellett altatni mert rámtámadt és megharapott.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!