Miért van az, hogy egy gyermek nem tudja szeretni az anyját vagy az apját (szüleit) pedig rendesen felnevelték, szerették őt?

Ok nélkül szerintem sincsenek ilyen gondok.

Én sem kötődök sajnos nagyon a szüleimhez, túl sok szeretetet sem érzek (már), és ez egyértelműen a rossz házasságukra vezethető vissza, meg arra, hogy minket csak céltáblának használtak testvéremmel, de soha nem neveltek vagy gondoskodtak rólunk szeretettel.

A "nem tudja szeretni" alatt mit kell érteni?

Összezördülések, viták akkor is lehetnek, ha szeretünk valakit, még haragudhatunk is rá akár.

Felnőttkorban meg természetes az elszakadás, érzelmileg is, de ez sem jelenti a szeretet megszűnését. Egyszerűen a gyerek nem gyerek már, és az a kötődés, szülőre utaltság megszűnik, egy idő után a saját, új családja vagy párkapcsolata lesz az első az életében.

Ha valóban megszűnik a szeretet, akkor pedig tényleg elrontottak valamit.

Nem mindenkinek jelentinek ugyanaz jelenti a szeretetet. Van aki kimutatni se tudja szavakkal, inkább valami tettel, ajándékkal stb.

Lehet a szülő szeretete más mint amit ahogy a gyerek képzelné el, ezért nem is érti, hogy ő mostszeretve van, más hogy vágyna rá, másként akarná megélni.

Van akinek a szeretet levan tudva, persze van aztán nem kell hangoztatni, ölelkezni, csak élni együtt. Na egy törődést, beszélgetést szerető gyerek ezt azért nehezen éli meg s nem is érti, miért nem úgy van ő szeretve ahogy szükségét érzi. De lehet a gyerek zárkózotabb, a szülő pedig érzelmesebb, azt meg tehernek, felesleges nyaggatásnak foghatja fel mert nem értik egymás igényeit. El komunikálna egymás melett, nem talál el a másikhoz az üzenet. Így egy idő után a gyerek is lehet egy idő után boldogtalan, lanyha érzelmű. Nem kell ahoz mindig drasztikus verésre, kiabálásra gondolni, ez is okozhat mély fájdalmakat a felekben.

Rengeteg oka lehet.

1. A kívülálló vagy a szülő gondolhatja azt, hogy rendesen feénevelte és szerette, mégsem úgy történt. Mondjuk én szeretem a szüleimet, de rengeteget szenvedtem miattuk, mert mindig megfeleléskényszerben éltem, mert nekik soha nem volt semmi elég jó tanulás terén, csillagos ötöst vártak el mindenből, közben meg öcsémtől bármit elfogadtak, és ez eléggé tönkre tud tenni egy embert és az önbecsülését, pedig a saját bevallásuk szerint "csak azt hitték, hogy nekem ez könnyen megy"... és el tudom képzelni, hogy ilyen rengeteg családban előfordul. Vagy az is, hogy a kívülállónak úgy tűnik, hogy hú, de jó minden, közben a gyereket lelki terrorban tartják, verik, az összes pénzét elköltik

2. Van, aki érzelemmentes típus, szociopata stb... vannak vele született dolgok is, személyiségfüggők.

3. Van, aki csak nem tudja kimutatni az érzelmeit.

Jó a kérdés. Én kb. 7-8 éves voltam, amikor rájöttem, hogy nem szeretem anyut.

Egy veszekedés alkalmával hallottam a 12 éves bátyámtól, hogy "anyu ne bánts én annnyira, de annyira szeretlek"...ezt hallva pedig úgy irigyeltem érte, hogy ő annyira, de annyira szereti őt én pedig nem.

Később sem tudtam soha semmilyen formában sem szeretni. A bátyámat igen, az apámat igen, a nagymamáimat igen. De az anyámat nem. Soha. Pedig igazán nagy bűnt nem tudok róla, hogy elkövetett volna velem szemben. De ezek szerint mégis...

Felnőtt vagyok, mindenkivel tartom a kapcsolatot, csak vele nem beszélek már évek óta. Na ő sem velem.

egyedüli gyerek?

mert én ismerek egy srácot, nincs tesója, és annak ellenére, hogy 182cm, és 75kg, úgy félti az anyja, mintha lány lenne, pedig egy ilyen embertől megijednék xD

még ha csak csúnyán nézne rám, tehetséges futó, és az apja úgy hajtja szerencsétlent, 60ezres futócipői vannak, és minden versenyen elöl végez, és abba akarja hagyni, mert elege van abból, hogy a szülei szinte megfojtják,én mondom neki, hogy hülye, és nem az apjának sportol, de én csak az edzőtársa vagyok, nem fog rám hallgatni

16 évesen kocsival viszik mindenhova, ha nem, akkor meg folyton hívogatják, hogy minden rendbe van-e...a fiúk eleinte még szívatták, de már ő is ki van akadva vagy 1 éve

nem tudom a hátteret, lehet, hogy bele kéne gondolni, hogy ez a "szerették" mit jelentett a gyereknek

persze lehet, hogy nincs igazam, de én (gyerekként) így látom a dolgot