Nekem kellene keresnem és békülnöm? (Eszméletlen hosszú, kissé nyivákolós részletezés érkezik.)
Még mielőtt megtudtam, hogy terhes vagyok a kisfiammal, már mama (anyukám anyukája) tüdőrákos volt.
Én inkább operatív dolgokban segítettem, orvoshoz hordani, telefonálgatni az orvosoknak, a gyógyszereket beszerezni, ápolást szervezni (vagyis ezt csak én akartam), de természetesen etetni és wcre járni is, ha úgy jött ki.
Mikor kiderült, hogy várom a kisfiam, próbáltam kerülni, hogy mamát emelgetnem/pelenkázni kelljen. Mivel szülésig főállásban dolgoztam, az esküvőnket szerveztem, volt egy korábbi vetélésem és a kisfiammal is voltak bajok, kicsit kevesebbet vállaltam magamra.
Anya felmondott és főállásban ápolta eközben mamát, amiből sokat vállalt az öcsém és a húgom is. Közben megjelent az apja, a nagyapám, szintén halál betegen, de rááadásul őt 25 éve kb nem láttuk.
A kapcsolatunk már korábban is tett egy lépést hátra, mikor leszoktam róla, hogy minden nap munka után anyáéknál ülök és, hogy anyát dolgozni hordom állandóan, mikor még egy lépést visszaléptem mama ápolásából, teljesen kiestem anya kegyeiből.
Mama meghalt mikor 5 hónapos terhes voltam, de így maradtunk. Egyedül készültem az esküvőnkre, egyedül vásároltam be és mostam a babaruhát. (A férjem külföldön volt, hogy szülés után itthon maradhasson minél többet velünk.)
A kisfiam majd egy hónappal hamarabb jött, férjem még Németországban, hívtam apukám, hogy vigyen át a szomszéd városba, ahol szülni akartam.
Az egész család anyám vezetésével odacsődült. Sürgősségi császár lett, s anyám addig erősködött, hogy bejön, hogy hamarabb kapta meg a kisfiam mint én (Aranyóra, férjem sehol, mai napig nem tudom mi történt, ahogy beértem ctg után futás volt a műtőbe).
Az első dolog amit megéreztem a kisfiamon, az a cigiszag amit anya ragasztott rá. Nem is tudom, hogy hogy engedhették meg, hogy egy PIC-re kerülő kisbabát a folyosón valaki, akiről nem is tudják kicsoda (be senki sem jöhetett kísérőnek), felmarkolhat és megölelgethet.
Ez azért fontos, mert anya később többször hangoztatta, a kisfiamnak, hogy engem szeretsz bebebeee, mert én fogtalak meg először. Mindezt a férjemnek címezve, aki azóta is küzd a bűntudattal, hogy lemaradt a szülésről.
Szülés után, volt némi gyermekágyi depresszióm, úgy a fiam 3-4 hónapos koráig. Rendszeres volt, hogy kérdés nélkül, alvásidőben ránktörték az ajtót (egyszobás kis garzon, nem lehet elvonulni, hogy a kicsi békében aludjon), anya állandóan mászott a fiam aurájába, ki akarta venni a kezemből, idióta beceneveket adott neki (hinta). Én ezt nehezen viseltem, senkinek sem akartam odaadni a fiamat. Szépen el is mondtam neki, hogy kérem legyen türelmes, nem érzem jól magam, nem szeretem, ha más megfogja és legyenek kedvesek szólni, ha jönnek, hogy ne kilógó cicivel, az alvásból verjenek fel minket.
Sétálni rengetegszer hívtam, hogy menjünk, hogy ne gubbasszak egyedül, sosem jött, nem akar felöltözni. Mikor próbáltam nyitni, hogy nyugodtan adjon a fiamnak enni, pelusozni, játsszanak, mindig nem volt a válasz, az az anyja dolga.
A sztori ott eszkalálódott, mikor a 9 hónapos gyerek mellett olyan rosszul lettem, hogy nem bírtam normálisan lábra állni. Faltól falig mentem, rángatózott a szemem, fekve is forgott az ágy. Hálistennek kiderült, hogy egy kristály vált le a fülemben. De hiába hívtam anyát nem jött: a 25 éve nem látott apját ápolta. Egy hétig ránk sem nézett (de körmöshöz elment a ház előtt).
És elérünk a fő konfliktushoz: a fiam 1 éves korában 4 órában visszementem dolgozni. Ő bölcsiben, minden rendben volt, csak már az első héten beteg lett. Amit meg is oldottam, csak meséltem anyának telefonon milyen nehéz így indítani.
Elkezdett pattogni, hogy magamnak csináltam, oldjam meg (nem is kértem segítséget), mert én fintorogtam amikor az újszülöttel kivertek az ágyból és így nem jön hozzánk mert nem érzi otthon magát. Azt is letagadta, hogy amikor rosszul voltam, hívtam hogy segítsen. Amúgy sem segítene, mert neki sem segítettem mamával meg a félig ismeretlen nagyapámmal. Közölte, hogy nagyapám fontosabb, mint az unokája, és hogy jobb lesz, ha megszakítjuk a kapcsolatot.
Ennek egy éve. Egy éve nem beszélünk, nem látta az unokáját, holott mikor született mindenáron vele akart lenni. Amit sosem akadályoztam, szimplán az első 2-3 hónapban nem szerettem, ha az apján és rajtam kívül más felveszi.
Nem tudom nekem kellene-e nyitnom (nem akartam eddig engedi, hiszen kijelentette, hogy nem vagyunk fontosak, de most elgondolkoztam). Nagyapám haldoklik és biztos vagyok benne, ha már nem kell ápolnia, elő fog kerülni. Nem tudom hogy reagáljak. És hogy, ha nem keres, nekem kellene?
Az én életemben ez az év semmi, de a kisfiam? Mi lesz, ha kibékülünk, nem úgy csinálok valamit ahogy gondolja és ismét megszakítja a kapcsolatot velünk? Ezer más aspektusa van a sztorinak, rengeteg sérelem (Elküldött már, hogy többet ne menjek hozzájuk haza, azért mert nem vettem észre, hogy csörög a telefon mert jönnének. Mikor mentem tisztázni a helyzetet gyakorlatilag kirakott a házból.)
Néha azt érzem, hogy jobb, ha nem is tartjuk a kapcsolatot (Például húgom is megzsarolta hogy kitagadja, ha ellent mond neki; mai napig más hordja dolgozni "helyettem", gyógyszer gondjai is vannak.)
Néha meg az hogy csak az anyám és valahol nagyon félrement a kommunikáció és rendbe kellene hozni.
Nagyon sok mindent kihagytam, de így is hosszú litánia lett. Mi a véleményetek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A szülés során tanúsított viselkedése miatt már lett volna egy komolyabb mosolyszunet, de legkésőbb ott, amikor raadasnak a ferjedet piszkálni kezdte ezzel.
Segíteni meg persze hogy nem ment, nem akart ő soha segíteni, hanem a kisbabát babusgatni meg kedvére okoskodni. Ez nem segítség, nem fog egy totyogós után szaladni vagy valami értelmeset játszani vele. Nem értem mi a kérdés, semmiképp nem kell közeledni felé, pláne úgy hogy ő nem is keres. Ha nyitsz felé azzal megerősíted abban, hogy nincs következménye a viselkedesenek, tehát nem is hibázott semmiben. Megvaltozni, jobb belátásra térni nem fog, ez biztos. Ha ő keresne fel téged, akkor is legyél óvatos. Jól látod amint nem úgy tancolsz ahogy ő fütyül ki fog akadni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#8 tudod, nem kellett választania semmi között. Tudott volna egyszerre nagymama, anya és gyerek is lenni. Csak közben nem várja el, hogy valaki az ő dolgát végezze el pláne úgy, hogy az a valaki a saját gyereke, ami álltal veszélyeztette volna az unokája és a gyermeke életét is. A szülés utáni depresszió nem gyerekjáték, szerető család kell az ember mellé, hogy átvészelje, és nem egy olyan anya, aki még belerúg az emberbe.
Ha neki is mentális problémája van, amivel semmi probléma nincs, kezeltesse magát, vagy ne másokra vetítse le.
Igen, szép dolog, hogy az apját még ezek után is tudja gondozni, de ne várja el a saját gyerekétől, hogy egy kvázi idegent gondozzon úgy, hogy van egy 1 éves gyereke plusz dolgozik is már. Az neki bőven elég, nem kell még az is, hogy pelenkázzon egy vénembert a gyerek után is.
Plusz még ott van, hogy egy öreg, aki 25 évig el volt tűnve kitudja miket nem szedett össze, amivel ártani tud q gyereknek és az anyukának is? Így is kéne menni plusz ápolni, mert juhuuu, hazatért, amikor már nem volt senkije és úgy érezte, ha egyedül marad a saját sz@rában döglik meg egy kórházi ágyban, ahol senkinek eszébe nem jutna megmenteni, mert költséges és hiábavaló lenne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Tipikus családminta, hogy az idősebb úgy tekint a gyerekére, hogy öregkorban legyen ki ápolja. Lásd 25 éve nem látott rokon, és nagyi.
Anyád ezt tanulta, így él ő is.
Te meg felejtsd el őket, és majd tanítsd másképp a fiad,hogy te nem ezért szülted meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem kell pitizned. Ő döntött, tartsátok ehhez magatokat.
Bár saját tapasztalat, hogy az ilyen keménykedő, amikor az érdeke úgy diktálja, majd előjön, mintha misem történt volna. Na, akkor kell észen lenned, és nem hinned neki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én biztos nem keresném.
Ha ő keresne engem, elkuldenem a picsaba
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem nem kellene keresned őt.
Nem változtatna úgysem a viselkedésén. Nem normális anya az olyan aki 1 évig nem keresi a gyerekét. Ezt én tudom a legjobban mert az én anyám egész gyerekkoromban lelkileg bántott
és ezt egy ideig tűrtem neki
miután elköltöztem akkor is vissza jártam segíteni neki.
Aztán úgy alakult hogy volt
egy döntésem amit nem tudott elfogadni és megszakította velem a kapcsolatot. Azóta eltelt 5 év.
Nem keresett ez idő allatt
ha mégis akkor csak veszekedett
velem meg bántott.
Én sem kerestem őt
tudtam hogy nincs értelme
mert a saját nézetein
nem tud változtatni, úgyis
csak ugyanazokat a köröket futnánk
és csak bántana meg belém rúgna.
Az anyám viselkedéséhez nagyban hozzájárul az hogy mentálisan
nagyon beteg..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Rendesen felment bennem a pumpa, ahogy olvastam. Borzasztó káros családi minták vannak nálatok. Olvass utána a parentifikációnak. Anyád a szüleit ápolja erején felül és velük foglalkozik, miközben sem a saját, sem a gyerekei problémái nem érdeklik. A saját dolgait veletek intézteti (pl. munkába bejárás), de fordítva már nem érdekli, ő nem segít nektek.
Hát ez a minta: mindenki elhanyagolja magát és a gyerekeit, és inkább a szüleit ápolja, még akkor is ha azok bántalmazóak és akár évtizedekre is eltűnnek. Aztán ha ő kerül bajba, akkor meg jön az elvárás, hogy akkor lehet őt is ápolgatni, meg a dolgait intézni helyette.
Vagy belemész ebbe a játszmába, és pedig már benne vagy jócskán, hiszen ahelyett, hogy magatokkal foglalkoznál, anyádon agyalsz, aki rátok sem szarik, vagy elmész terápiára, felismered a mintákat, a bántalmazásokat és nem hagyod tovább bántani is kihasználni magad.
Sziasztok!
Köszönöm szépen a sok választ.
Alapvetően azt hiszem megerősítést vártam, sokkal kevesebb feszültség van amúgy az életemben mióta nem tartjuk a kapcsolatot.
Igazából a testvéreim és apukám miatt nehéz még a helyzet, olyan nekik mintha szét kellene szakadniuk két fél között. Apukámat hetente 2 órát látjuk így, nincsenek családi összejövetelek (vagyis mi kimaradunk, a szüleim tesóimékkal nyilván összeülnek).
Kicsit olyan, mintha az egész családom elvesztettem volna anyámmal.
Egyébként azt kihagytam, a depresszió részből, hogy anyukámnak igen komoly gyermekágyi depressziója volt öcsém után (pszichózisig jutott), ezért számítottam sokkal több megértésre.
Nekik mamával szintén brutális mérgező kapcsolatuk volt (ez sem 5 perces sztori), nem akarom tovább vinni a fiammal vagy jövőbeli menyemmel ezt.
Meg mindig azzal hitegetem magam, hogy nem is érti mit csinál és nem rossz szándékú.
De kitartok egy éve. Ez az az egy év, amikor elindult az unokája, elkezdett folyékonyan beszélni, bepakolja a mosógépet, megtanult rollerezni és profin motorozni. És ő ezt mind kihagyta.
Akárhogy is lesz, na ez az amit nem lehet jóvá tenni...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Apád és a szüleid felnőtt emberek, ez az ő döntésük, hogy ha anyád nem partner benne, akkor ök sem tartják jobban a kapcsolatot. Attól még nálatok össze lehetne ülni anyád nélkül is - ha akarnák, akarnátok.
Az, hogy megtöröd-e a mintát, a te döntésed. Nagyanyádat is ápoltad, miközbdn azt írod, ő is brutál mérgező volt. Egyszer belestél már ebbe, ne ess bele megint.
El kell fogadnod, hogy olyan család jutott neked, akik nem szeretnek, akiknek nem vagy fontos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!