Ti8 hogy tudatosítottárok a szüleitekben, hogy sok amit csinálnak és kell a magánszféra amit tartsanak be?

Nem tudom.

Engem 30 évesen is anyum etet, mos rám, ellenőriz fürdéskor, vásárolni is együtt megyünk, sok mindenbe beleszól. Nem tudok vele mit kezdeni. Igaz anyám egyedül van én is egyedül vagyok. Sosem volt párom, nem is tudom valaha lesz, annyira megfojt anyám a szeretettével. Hiába mondom neki elég, meg szeretnék önállósodni, nem engedi. Közmunkám van, nem tudok külön költözni se, meg így bármennyire is gáz, kihasználom anyámat, hogy ilyen. De nem jó ez se. Nem tudom mi a jó megoldás, mert fejben és érzelmileg ott tartok mint egy 15 éves. Ezt úgy képzeld el, ha vmi nagyon negatív ér akkor elsírom magam és anyumhoz fordulok vagy nem merek úgy elmenni itthonról, hogy előtte ne szóljak neki. Szóval megértelek kérdező, de az vígasztaljon nem vagy egyedül, sajnos mindenki élete más és mindenkinek megvan a nehézsége.

Én nem tudtam tudatosítani. Eljöttem 1000 km-re és új életet kezdtem. Bár ennyire nem volt durva, mint a kérdezőnél.

Én majdnem beházasodtam egy családba, ahol számomra is volt hely, amikor összevesztünk és szétmentünk, hazamentem pár hónapra (inkább talán hétre), 29 évesen, míg találok más munkát a közelben stb., de pokol volt a pár hét.

Folyamatos veszekedések, hogy hogy gondolom, hogy éjfélkor megyek haza (saját lakásom volt, be tudtam menni zavarás nélkül), meg a folyamatos parancsolgatás.

Korábban 28 évesen, amikopr épp nem éltem velük, vettem egy motort, fel voltak háborodva, hogy hogy képzelem, hisz korábban, 17 évesen megtiltották, és megkaptam a másodautójukat, hogy ne motorozzak. :)

33 éves korom óta nem igazán részi az életemnek.Párszor beszélünk évente.