Tényleg nagyot hibáztam?

Egyetemi vizsgáról van szó.

Sajnos belehúztam abba a tételbe, amit nem annyira tudtam.

Gondoltam, erőmön felül megpróbálok annyit összekaparni, ami talán elég lesz egy gyenge ketteshez. S ha nem elég, akkor így is- úgy is bukás, de legalább megpróbáltam.

Megpróbáltam, az oktató csak hallgatott, mikor végeztem, csak annyit kérdezett, hogy ennyi? Mondtam, hogy gondolkozom, mert most hirtelen nem jut eszembe több.

Nem tett fel segítőkérdést, hanem mondta, hogy jó, akkor ez elégtelen.

Elfogadtam, ez van, kijöttem.

Még megvártam a többieket, és kiderült, hogy aki volt olyan t@kös, és már a húzásnál visszadobta a tételt, hogy sajnos ezt nem tudom, kérem az egyest, annak adott egy második esély, és húzhatott még egy tételt. Gyakorlatilag mindenki így ment át.

Erre én nagyon elkeseredtem, mert ezt én nem tudtam, s így én nem kaptam még egy esélyt, csak a többiek.

Mindenki biztatott, hogy menjek vissza, kérdezzem meg, hogy ad-e nekem is egy második esélyt, mert nem tudtam erről a lehetőségről.

Visszakopogtam, nagyon udvariasan elnézést kértem és megkérdeztem.

Gyakorlatilag kidobott, hogy szó sem lehet róla, én döntöttem úgy, hogy nem adom vissza a tételt, a vizsga véget ért, viszontlátásra.

Apám itthon meg síkidegre kiakadt, hogy mit műveltem, ahogy ő mondja: "nagyot hibáztam", mert mit képzelek én magamról, hogy csak úgy visszamegyek, ezt nem lett volna szabad, és hogy mostmár egy életre megjegyzett, és egy életre elvágtam magam nála.

Tényleg nagyot hibáztam?