Idős szülőért mennyi áldozatot kell hozni?
A gyereket a szülők vállalják, nekik van kötelezettségük ellátni amíg felnő.
Ez visszafelé nem érvényes.
A szülőknek egy életük volt gondoskodni magukról, ha ezt nem tették meg, az az ő bajuk.
Van aki olyan szülő volt, hogy jobban jár, ha nem a gyerek ápolja.
Ismerek ilyet, jobban járnának a legolcsóbb otthonnal, mert a fiuk bosszút áll a gyerekkoráért.
Semmit nem "kell". A gyerek a szülő döntése volt, amit kapott, azt a következő generációnak adja tovább. A szülő felelőssége hogy az életében gondoskodjon idős koráról.
Viszont én majd ha úgy alakulna fizetném a házi ápolót (tesóimmal együtt). Valószínűleg nem kell majd nagy segítség, szüleim elég jól terveznek előre.
"A szülő felelőssége hogy az életében gondoskodjon idős koráról."
Ó, tényleg? A nagyszüleim vidéki bolti eladók voltak, szerényen de normálisan éltek. Amíg aktívak voltak, a gyerekeiknek adták minden felhalmozott fölöslegüket, amikor azok kirepültek. Idős korukra volt egy kis házuk vidéken, a nyugdíjuk pedig elég volt a megélhetésre, jól megvoltak. Aztán az egyik meghalt 10 éve, a másik már 90 feletti, Alzheimeres, demens, pelenkázni kell és állandó felügyeletet igényel. A nyugdíja messze nem fedezné az àllandó ápoló díját, de az otthonban való ellátását sem. A rezsire meg a kajára épphogy elegendő.
Hát így járt, gondolt volna arra 1950 és 1990 között (a szocializmusban, amikor az állami gondoskodás dívott), hogy nem elég végigdolgoznia az életét, hogy méltóságteljes időskora legyen, hanem tessék felhalmozni legalább egy plusz ingatlant e célból, mert 2025-ben már az lesz az elvárás, hogy igenis neki kellett volna előre gonsoskodnia a jövőjéről...
A szüleim már valóban felhalmoztak jelentős megtakarítást, hogy idős korukra rendben legyenek, ők most hatvanas korosztály, de ők a ksh jövedelmi adatai szerint a felső 10%-ba tartoztak. Szerintem a lakosság felétől már az sem elvárható, hogy egy kazáncserére elegendő megtakarítása legyen, nemhogy öregkorra! Ti nem látjátok, mi van itt? Hogy milyen iszonyú nehéz megélni is? Olyan könnyen dobálózik valaki azzal, hogy hát gondoskodnia kellett volna az idős koráról...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!