Vállni szeretnék de férjem mondja hogy gyerekeknek szüksége van apjára ez igaz de nem is nagyon foglalkozik velük ! Ti mint apa munka után vagy hétvégén mennyit foglalkoztok a gyerekeitekel?

Nem a foglalkozás mennyisége, hanem a minősége számít.

Nyilván az az ember, akinek nincs érzelmi intellgienciája, ezt soha nem fogja megérteni.

Nektek nincs.

Érdemes lenne párterápiát elkezdenetek, ahol a kommunikációtok is fejlődhet.

Láttam családokat, ahol sajnos az anya kiszervezte magának a gyerekekkel való foglalkozást, így vagy úgy. Az évek alatt ki tud ez fejlődni, például úgy, hogy az anya megköveteli magának, hogy gyermek ügyben mindig övé a végső szó, és hogy apa foglalkozik velük, akkor anya mindig megjegyzéseket tesz. Ez eredményezheti azt, hogy a végén az apának nincs közös hangja a gyerekekkel.

Persze olyat is láttam, ahol az apa a kezdektől nem foglalkozik a gyerekekkel, és anya csak szükségszerűségből foglalkozik kizárólagosan a gyerekekkel.

Innen nem tudom megmondani, hogy nálatok melyik áll fenn. Alapvetően igaza van a férjednek, kell apa a gyerekeknek. Mindenesetre, ha nincsenek kibékíthetetlen ellentétek, én javasolnám, hogy próbáljátok meg normalizálni a kapcsolatotokat, és tegyetek lépéseket annak éredekében is, hogy apa is kötődjön a gyerekekhez és vica-versa. Ha van affinitása, hogy fürdesse meg egyen velük, akkor van mindenképpen van benne némi önérzet, és kis lépésekben végül eredményesnek lehet lenni.

Ne legyen mindig a válás az első megoldás. Persze, ez csak akkor működhet, ha nincsenek kibékíthetetlen ellentétek köztetek.

Az én gyerekeim apja azóta sokat többet foglalkozik velük, mióta két hete van kipihenni őket :D Na meg amikor nála vannak, akkor bűntudatból ezer program, ajándék, még tanul is velük.

Amíg együtt voltunk, hazaesett 9-10-re, aztán hétvégén csak nyöszörgött, hogy sosem lehet pihenni, nincs csönd és nyugalom. Szerintem nem neki való volt a családosdi, a munkába menekült (és én is dolgoztam, kb. ugyanannyit kerestem, és nem kellett volna túlóráznia, nem szorultunk rá, de ezeket ha kértem pont azért, hogy pihenhessen és még együtt is lehessünk, párként meg családként, akkor meg nem értékeltem őt).

Aztán addig túlórázott, amíg ott összeszedett egy nőt és mikor tök véletlenül lebukott, végre kiraktam. Ha ez nincs, tuti most is húzom az igát és mentegetem, hogy szegény értünk szenved.

De szerintem ennyit most még élvez a gyerekeiből, akikre nagyon büszke, mutogathatja őket a nagyszülőknek meg biztos a munkahelyén, mert barátai nem véletlenül nincsenek. Engem ugyan továbbra is vegzál, hogy mindent rosszul csinálok, pedig azóta már mindketten újraházasodtunk, de már nem érdekel.

Ja és a férjem abszolút kiveszi a részét a mindennapokból is, a gyerekekkel is normális a kapcsolata, nem ilyen tekintélyelvű elvárások és megsértődések játszmái, sőt tud még kommunikálni is :D Szóval nagyon nagy változás az exemhez képest, hogy nem még egy gyerekem van, aki féltékeny a többire és folyton lealáz mindenkit, hogy magát felmagasztalja, hanem társam, aki tisztel. Nem ideális persze, de jobb későn, mint soha, hogy normális példát is lássanak.

Jaj, 1-es, hagyjuk már ezt a dumát, hogy minöségi időt tölt együtt napi 10 percben a gyerekeivel, míg megeszik a kaját.

Egy normális apa/szülő nem ennyit tölt a gyerekeivel minősegileg sem.

Az enyém 5kor, fél 6kor ér haza és siman leül velük este játszani, beszélgetni, mesét olvasni vagy nyáron kint a kertben szaladgálni. Akinek elég annyi a gyerekiből, hogy leül velük zabálni, az nézzen magába.