Mások szerint is undorító a gyerekeknek hazudni?

A meséket eredet szerint két nagy csoportra oszthatjuk: „népmese”, mely kezdetben szájhagyomány útján terjedt és szerzője ismeretlen, illetve „műmese”, ahol a szerző személye ismeretes.

A klasszikus mese többnyire csodás, valószerűtlen elemekkel átszőtt általában fiktív térben és időben lejátszódó eseményeket ábrázol, a csoda természetes benne.

A reális világot képviselő szereplők többnyire csak típusok (legkisebb fiú, öreg király, özvegyasszony, okos lány).

Az események is valószerűtlenek, de egy sajátos, mesei logikán belül maradva az egyik esemény már lehetőbbé teszi a másikat.

A szereplők élesen elkülönülnek jókra és rosszakra, a végkifejletben mindig diadalt arat a jó, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését.

Hagyományos mesének tekinthető tehát minden olyan fejlemény, amely a károkozástól vagy hiánytól különféle közbeeső funkciókon keresztül a házasságig, meggazdagodásig vagy más megoldás értékű funkcióig vezet.

A világképe jellemzően egyszerű, történet és karakter ábrázolásban átmenetek nincsenek.

A MESE LÉLEKÉPÍTŐ!

Azt mondja Móricz Zsigmond, az egyik nagy mesélő:

“ Akinek a lelke jól van megépítve, s ha rá marad a választás, a szépség és igazság forrásai után kutat.”

Az összes regény, novella, film = mese.

Elbeszélése, elmesélése valamely törtènetnek.

Te nap mint nap hagyod magassd becsapni. 😁😂