Mások szerint is undorító a gyerekeknek hazudni?

Ha lenne gyerekem, nem erőltetném ezt a Télapó / Fogtündér vonalat, mindenesetre attól is elég távol vagyok, hogy undorítónak gondoljak egy ilyen szokást.

Mindenképpen van egy varázsa, de szerintem nem éri meg a későbbi csalódást. Ha valaki úgy gondolja, hogy igen, akkor az majd úgy csinálja. Egyikkel sincs baj.

Ez szerintem nem számít hazugságnak. Előbb-utóbb összerakja a gyerek, és ha hagyjuk magától rájönni, nem is sérül közben. Ha 5-6 évesen leülteted, hogy na fiam/lányom, most már elég nagy vagy, hogy megtudd, apáddal mi vesszük az ajándékot és a karácsonyfát, az lehet megrázó, ha a gyerek még hinni akarna, de anyuapu összetöri a varázst.

A gyerekeknek (és felnőtteknek is!) kellenek a rituálék, mesék, amik körbeveszik az ünnepeket.

Nekem kisebb tesóim vannak. A legkisebb akkor született, amikor én másodikas voltam. Kategorikusan megtiltotta anyu, hogy elmondjuk a kicsiknek, így mi nagyobb gyerekek is sorban beálltunk a játékba. Komplett csapatot találtunk ki magunknak (a Jézuska, Santa Claus az amerikai filmekből és a családi angyalkák mind együtt dolgoztak, mint egy nagy cég).

Mind felnőttek vagyunk, adott ponton (olyan 8-9 éves korban) mindenki számára világos volt, hogy mi az igazság, de a családi nyelvünkben még mindig "angyalkázunk", hozzá tartozik az ünnephez mint a kirepedt bejgli és a pulyka.

Én egyáltalán nem csalódásként éltem meg, hogy nincsenek ilyen lények, fokozatosan jöttem rá, de amíg hittem bennük, még jobban imádtam az ünnepeket. Örülök, hogy szüleim így csinálták.

De anyukámnak van egy ismerőse, ahol a 11 év körüli kislány konkrétan nem akarta elhinni, hogy nem létezik a „Jézuska", vagy hasonló, amikor az anyuka már végül úgymond bevallotta neki, mert egyre kínosabb volt a dolog. Szóval lehet, valakinek nagy törést okoz az ilyesmi, nekem hála Istennek nem volt az.