Hogyan magyarázzuk el apámnak, hogy nem reális a félelme?

Apám állandóan azon aggódik, hogy nem eszünk eleget, nem tudunk gondoskodni magunkról. Otthon állandóan tömni akar, ha elmegyünk otthonról, már be van pánikolva, hogy rosszul leszünk az éhségtől. Például Pécs mellett lakunk, a 20 éves öcsémnek fel kellett mennie Budapestre a hétvégén. Csomagolt magának kaját, el is vitte, de apánk már indulás előtt is azon aggódott, hogy nem lesz nála elég kaja, mi van ha rosszul lesz az éhségtől. Amint elment nem sokkal később már azon aggódott, hogy ha elájul az éhségtől, akkor nem lesz, aki segítsen rajta, meg honnan szerez kaját, ha esetleg nincs nála elég.

De nálam is, ha már csak a szomszéd városba megyek át azon aggódik, hogy mit fogok enni, nehogy valami bajom legyen abban a pár órában, amíg nem vagyok otthon.

De elég ha ő elmegy valamiért már azon aggódik, hogy nem fogunk eleget enni, amíg ő nincs itthon, rosszul leszünk teli hűtő mellett az éhségtől huszonévesen. Munka után amikor először találkozunk, mindig azzal kezdi, hogy együnk, mert egész nap nem látott minket enni.

Többen mondták, hogy örüljek neki, hogy nem sajnálja tőlem a kaját és nem is az a bajom, hogy ad enni, hanem hogy szerintem ilyen szintű aggódás már nem egészséges. Ráadásul más miatt nem aggódik ennyire, olyat nem mond, hogy mi van, ha nem iszok eleget, vagy nézzek szét rendesen mielőtt átmegyek az úton, azon aggódik állandóan, hogy nem eszünk eleget.

Azt mesélte, hogy az anyja dolgozott, piacolt, barátnőzött, így volt hogy főtt étel nélkül hagyta őket akár napokra, de ez indokot ad ilyen szintű féltésre?