Hogyan dolgozzam fel az apámmal való rossz kapcsolatomat és a rossz gyerekkoromat?

Már kiskoromban sem volt valami jó a kapcsolatunk apámmal, sosem voltunk igazán közel egymáshoz és valamiért nem is emlékszek a vele töltött időre, mintha a gyerekkoromban nem is létezett volna. Csak pár darab emlék maradt meg bennem kiskoromból, viszont ezek negatív élmények, amik nagykoromra elég nagy traumát okoztak. Nem bántott sosem fizikailag (legalábbis nem emlékszem) azon a két pofonon kívül, amit 15 évesen kaptam tőle. Mindig tartottam tőle, sosem tudtam vele önfeledten beszélni, már csak ha rám nézz feszengek és rosszul érzem magam ha a szemébe kell nézni, ezért kerülöm a szemkontaktust. Gyerekkoromban úgy egy és fél évig külföldön volt és egyáltalán nem láttuk őt, csak néha hívott, aztán hazajött. Anyámmal újra összejöttek és ezután 3 évig nagyon rossz körülmények között éltünk (nem volt gyerekszoba, fürdőszoba, wc, elég nagy szegénység volt), ami szintén nagyon stresszes volt 10-13 évesen. Anyámmal sem igazán jövök ki, elégge nárcisztikus személyiség, viszont jóval több kötődést érzek iránta.

Apám nem dolgozik, ami egy másik tüske, mivel most már egy jó lakásban élünk és sokkal jobban élünk, meg vannak az alap dolgaink, de több pénzre lenne szükségünk. Anyám dolgozik egyedül, én jövőre érettségizem és emelett próbálok diákmunkát találni, de mivel kisvárosban élünk, eddig nem sok sikerrel jártam.

Úgy érzem apám nem igazán szeret és én sem érzek már különösebben nagy kötődést hozzá. Semmi nincs a szüleimben, amit értéknek tartanék. Szégyenlem őket és utálom őket azért, amin át kellett mennem nekem és a testvéremnek. Nem tudom mit csináljak. Úgy érzem már nem nagyon bírom itthon. Szeretnék összeköltözni már a barátommal, de tudom, ha elmenekülök, a rossz gyerekkor és a szüleimmel való kapcsolatom mindig kísérteni fog. Mi tévő legyek?

18/L