Rájöttem, hogy anyukám igazából nem is szeret. Mit kezdjek ezzel az érzéssel?

Ezt most nagyon nehéz volt leírni. Mindig abba a hitbe tettem magam, hogy mégis és valahol szeretném azt hinni, de mi van ha mégse. Nem tudom már mit gondoljak. Próbálom megmagyarázni magamnak , hogy igen hiszen ez is ez de mégsem érzem igazán ezt. Mióta látom mit csinál. Nem tudok rá úgy gondolni, mint régen. Eleve a gyerekkorom egy hazugság volt pozitív köntösbe bebugyolálva. Nem érzem jól magam ha erre gondolok. De akkor se ha azt gondolom hogy szeret mert már látom miket csinál még ha nem is direkt vagy nem tehet róla. Valahogy rosszul érzem magam elszorul a torkom szivem mintha megállna a pocakom fáj és minden az egyik pillanatról a másikra üres lesz. Nem tudom leírni mi történt pontosan sajnálom hogy kézzelfogható tények híjján írom ki ezt. De egyszerűen csak nem értem mi történik de az is lehet inkább nem akarok szembe nézni vele mert fáj. Nem akarom azt se hogy mások rosszul lássák még itt se mert szeretem, de mégis amiket tett/tesz rosszul érint. Lehet szó itt rejtett érzelmi bántalmazásról ?esetleg valaki érzett már hasonlót?