Most ezt jól érzem, hogy kisemmiztek? Mit tehetek?
Van egy kétgenerációs ház, alsó rész nagyszülőké volt, felső a mi családunké (anya, apa, gyerekek).
Nincs két külön lakássá nyilvánítva.
Nagyszülők nem élnek már, az alsó részt apám örökölte pont.
Anyám màr meghalt, így a felső szint eszerint oszlik (apàm meg mi köztünk).
Többen vagyunk testvérek, nem rég apám kitalálta, hogy odaajándékozza a kedvenc gyerekének a házat, az otthonunkat, azt amiben felnőttünk. Úgy van beadva, hogy csak az alsó szintet adja oda neki, de valójában a felső szinten is van a kedvenc gyerekének még tulajdonjoga.
Apám élete végéig ott élhet, mint haszonélvező. Nekünk többieknek egy picike rész maradt csak meg, de nem apám, hanem anyám felől mindössze, ami egy szobát takar kb.
Jogilag felfogtam hogy ez szabályos, mert tulajdonképpen a saját döntése kinek mit ad ajándékba a tulajdonából. De akkor is, ez milyen undorító dolog?
Nem is házról van szó, meg örökségről. Hanem a tény, hogy apám akiben megbíztam, akiről úgy gondoltam, hogy mindig hazamehetek hozzá, mindegy hány éves vagyok, hiszen az otthonom, most fogja magát és mindent elvesz tőlem is, mert egy másik gyerekét jobban szereti.
A fenti picike szoba részével semmi nem vàltozott, az eddig is anyám felől az enyém volt.
Igazából nem értem az egészet ez mire jó? Arra is gondoltam hogy apám megint ivott, aztán részegen rábeszélte a kedvenc gyereke hogy adja neki oda a házat.
Nem írtam alá még semmit, szóval nem hatályos meg érvényes még, szeretném, ha módosítanák annyiban a szerződést, hogy a fenti részről teljes egészében lemond a kedvenc gyereke, az alsót puszira megkapta ajándékba, minek neki a felsőből is még tulajdonjog. Persze ez nem tetszik nekik és én vagyok a mocskos szar most.
Nagyon igazságtalannak tartom, mondhatjuk, hogy kisemmiztek. Ha jelenleg nem a páromnál élnék, akkor utcára tettek volna.
És persze lehet mondani, hogy de ott a párom, van hol éljek akkor mit akadékoskodok, de ez most nem a pàrom vagyonáról, lakásáról szól. Az otthonomhoz akkor is van jogom nekem is, ha már máshol élek, mert felnőttem.
Sokkal igazságosabb lett volna, ha az egész házat eladja apám úgy ahogy van és akkor mindenkinek jogosan kifizeti a részét, ő meg vesz egy pici lakást/hàzat magának.
Sajnos a kis fenti szoba résszel anyum felől, nem megyek semmire. Nem fogok haza költözni, főleg hogy évek óta nem is vagyok szívesen látva otthon vendégként sem. Ez apám kedvenc gyereke miatt van, ugyanis bármi van sosem vàr apám szívesen haza.
Tavaly karácsonykor kérdeztem hogy szenteste mikorra menjek át, és azt a választ kaptam, hogy ne menjek, mert a kedvence nem szereti ha ott vagyok, ezzel ő nem tud mit csinálni, inkább ne menjek.
Simàn semmibe vesz.
"Az otthonomhoz akkor is van jogom nekem is, ha már máshol élek, mert felnőttem." nincs
Felnőttél, vágd el a köldökzsinórt.
Igen, eshet szarul, de ez nem a semmiből jött, főleg ha nyilvánvaló ki a kedvenc gyerek.
A felső szintből a szobám, ami van abból később úgyis az lesz, hogy jaj neked van hol éljél, azt add oda a másik testvérednek.
Magyarán a másik kettő mindent megkap, én meg menjek éljek a pàrommal.
Nem semmiznek ki, mert nem veszítesz el semmit, ami eddig jogosan a tiéd volt.
Amit apád csinál (meg a tesód) az jogos-e? Igen. Apád a tulajdonrészével azt kezd, amit akar.
Etikus-e? Nem. Ha nem követtél el semmit ellenük, akkor nem etikus ilyen szintű megkülönböztetés a gyerekek között.
Tudsz-e tenni ellene valami? Szerintem nem. De hátha van itt valaki, aki ezügyben tud hasznosabb válasszal szolgálni.
Tehát egy helyrajzi szám van?
Az a baj, hogy a jog nem tesz különbséget egy ház felső és alsó része között. Édesapádnak felvethetnéd, hogy ez neked anyagi hátrányt jelent, hogy szeretné ezt orvosolni?
Bár nem tudjuk meg, hányan vagytok testvérek, ha feltételezzük, hogy nagymama-nagypapa-apuka-anyuka voltak eredetileg 1/4-1/4-1/4-1/4 részben a tulajdonosok, akkor jelenleg apád birtokolja a ház 3/4 részét, míg ti a testvéreiddel a ház maradék 1/4 részének annyiad részét, ahányan testvérek vagytok. Nincs alsó-felsőrész, nem értelmezhető definíciók ezek sem jogilag, sem pénzügyileg.
Mennyit ér a ház? Apud nagyon nagy összeget ad így az egyik gyerekének, ez így igazságtalanság. Ha a hát jelenleg ér mondjuk 100 millió Ft-ot, akkor 75 millió Ft-ot ajándékoz oda apud az egyik tesódnak.
Én már itt elakadtam: "Van egy kétgenerációs ház, alsó rész nagyszülőké volt, felső a mi családunké (anya, apa, gyerekek)."
Konkrétan kinek a tulajdonában volt ez a 2 generációs ház és most kinek a tulajdonában van és kinek milyen jogcímen van a tulajdonjoga? Van-e haszonélvező bejegyzve? Az hogy a "felső rész a mi családunké", jogilag nem értelmezhető, főleg az nem, hogy a gyerekeké is...
Kevered azt, hogy kinek mihez van joga, mik a kötelességei és mit jelent az, hogy ott lakhatsz valahol, meg mit nevezünk "otthonunknak"?
A gyerekeknek semmilyen joguk nincs a szüleik tulajdonjogával kapcsolatban, amíg a szülők élnek, de ha valamelyik szülő meghal, a házastársa holtig tartó haszonélvezetet kap, így még az sem számít, ha tulajdonjogot szerez a gyerek, a túlélő házastársnak joga van élete végéig ott lakni.
Nem tudjuk, apukád konkrétan milyen okok alapján döntött úgy, hogy a testvérednek ajándékozza a részét, az is lehet, hogy később tőle várja az eltartást, gondoskodást. Nem lehet, hogy eltartási szerződést kötnének? Ezeket tisztáztátok?
Láttad már a ház tulajdoni lapját?
Van olyan a két lakrész között, hogy Használati Megállapodás?
Mivel ez még nem örökség, nem semmiztek ki, hiszen amíg apád él, nincs mit szétosztani. Ha a kedvenc gyerek ott él vele, ő gondozza, ápolja éveken át, neked meg felé sem kell nézned, nem kell erre gondod legyen (minthogy úgysem látnak szívesen), szerintem jogos is, ha az ingatlant ő kapja.
Neked meg ez persze, sz*vás, meg érthető, ha sz*rul esik, de úgy kellene felfognod, hogy egy csomó ember nem örököl ingatlant a szüleitől, mert nem marad (pl a szülőnek sem marad ingatlanvagyona a halála idején, mert feléli öregkorában pl ápolási díj miatt, beköltözés miatt öregotthonba stb)
Amúgy miért is tartanád a kapcsolatot egy olyan szülővel, aki inkább nem akar látni karácsonykor sem a másik gyereke miatt???? Ha meg nem akarod látni, akkor minek akarsz örökölni tőle (jog szerint így is örökölhetsz, de morálisan?) Inkább örülj, hogy ha rossz lett a kapcsolat, legalább nem kell gondot sem viselned rá és éld a magad életét!
Ami meg azt illeti, hogy a "gyerekkori ház meg a régi kis szobám", az emberek sokszor költöznek, ha örökölnél is ingatlant, apád abból a házból, amiben felnőttél, már százszor elköltözhetett volna. Érzelmi értéke van az ilyennek, de semmi egyéb. Ahogy írod is, használni úgysem tudnád, tehát jobb a múlton továbblépni.
Azt a kis tulajdonrészt egyszer majd feltehetően kivásárolják (ha erre nem hajlandóak, kérhetsz rá bérleti díjat), így valamennyi pénzed majd lesz.
Két lakás, mindkettőnek van bejárata kívülről külön.
Sosem lett A meg B részre nyilvánítva, mint pl egy társasház.
Alsó rész nagyszülőké volt, arra építettek egy lakást felülre a szüleim.
Anyám már meghalt, tulajdonképpen apámé minden, mi mint gyerekei a felső szintből örökölünk ha nem lesz, anyum után meg már most is papíron jár egy kis rész, hiszen ő meghalt.
Egy ház, de most a használati szerződést úgy akarják megíratni, hogy alsó részt megkapja ajándékba apámtól a kedvenc gyereke, a felső marad apámé, másik testvéremé meg az enyém plusz a kedvenc gyereké.
Mindent odaad neki. És ez azért szemétség, mert én miatta nem mehettem már eddig sem haza, de ezután vègképp nem fogok tudni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!