Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ha úgy érzem, hogy megromlott...

Ha úgy érzem, hogy megromlott a viszonyunk, akkor én vagyok a hibás?

Figyelt kérdés

Bár mindig szerettem a szüleimet és ők is engem, de a kapcsolatunk már gyermekkorom óta hideg velük. A magánéleti problémáimat, gondolataimat soha nem osztottam meg velük, én úgy nőttem fel, hogy normálisnak tekintem, hogy ezeket magamban kell lerendezni. Erre nagyon pontosan emlékszem, hogy miért. Óvodás voltam és volt egy kislány aki tényleg a legszebb volt. Most, több mint 20 év múltán pedig egy gyönyörű nő lett. Ezt büszkén elmondtam az apámnak, hogy ő a szerelmem. Erre ő leszólt, hogy ne is gondoljak én a lányokra még, majd 18 évesen. Ez nagyon bennem maradt. Sokszor rácsodálkoztam, hogy másoknak milyen nyílt a kapcsolata a szüleivel.

Aztán ahogy múltak az évek úgy jött el a pályaválasztás időszaka. Anyám mindig azzal nyaggatott, hogy márpedig belőlem tanár kell hogy váljon. Soha nem akartam az lenni, de gondoltam legyen, adok neki egy esélyt és megpróbálom az egyetemen beiratkoztam a tanárképzőre is mellékesen. Gyűlöltem mindig is, persze, hogy nem lettem az. Ezt mikor végérvényesen elmondtam szerintem nagyon megharagudott rám. Mindegy mit dolgoztam azóta, (27 vagyok most) semmi sem jó, minden alávaló, csak a tanári szakma lett volna a csúcs. A végső löketet az adta meg, amiért én is haragszom most már, hogy a saját keresetemből jóformán nem vehetek semmit, amit szeretnék. Értem ezalatt a hobbi űzését. Nem keresek rosszul, nem vagyok amúgy sem egy herdálós típus akinek kifolyik a kezéből a pénz és azért van is megtakarításom. Soha nem támogattak, amit nem is bántam, mert mindig úgy alakítottam, hogy jusson az ilyen "értelmetlen potyaságokra". Most már azonban, ha szeretnék költeni néhány százezer forintot, akkor szabályosan tiltják és zsarolnak, hogy míg itthon élek és eszek, addig nem fogok semmire költeni, aminek semmi értelme. Más korombeli vígan éli az életét, akkor is, ha otthon élnek. Ez nagyon rosszulesik, mert nincs senkim, nincs hova költözzek, az amúgy jó munkám is helyhez köt.

Nem is nagyon beszélek velük, bár nem mutatom különösebben, de haragszom rájuk mélyen.

Nyilván ettől vannak problémásabb kapcsolatok is, de nekem ez így is elég.



okt. 6. 21:27
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

Nem kell, hogy mindenben egyetérts a szüleiddel. Tanuld meg tiszteletben tartani azt, hogy ők bizonyos dolgokat máshogyan látnak - de közben a saját véleményedet is tartsd tiszteletben: csak azért, mert nem egyezik az ő véleményükkel, nem kell a szőnyeg alá söpörni a tiedet sem.

Tanulj meg együttélni azzal, hogy mindenki mindenről mást gondol - de attól még minden felnőtt ember önállóan dönthet arról (te is!), hogy mit hogyan csinál, hogyan éli az életét.

Hallgasd meg, hogy ők miről mit gondolnak, próbáld megérteni, hogy mi miatt lehet, hogy máshogy látnak egy adott dolgot, gondold át, hogy ahogyan ők csinálnának ezt-azt, az nem lenne-e logikusabb, egyszerűbb, praktikusabb, gyorsabb, stb., mert lehet, hogy nagyon is jól járnál, ha rájuk hallgatnál. Szóval ne az legyen, hogy csakazért is mindig az ellenkezőjét csinálod annak, amit mondanak, hanem mindig te dönts végül, de előtte mérlegeld az összes felmerülő szempontot - minél nagyobb horderejű dologról van szó, annál inkább.

okt. 8. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!