Az indoklásom alapján, hogy jön le az apukámmal való kapcsolatom?

Apukám mindig is egy olyan ember volt akinek szüksége volt arra, hogy irányítsák, támogassák.

Erre volt anyukám, és mamám (az ő anyukája)

Mindig is olyan volt mint egy nagy gyerek, a pénzhez nem értett, ha a kezébe került inkább vett magának új számítógépet, tv-t, bármit, de 70%-ban arra költötte amit ő szeret, amit ő jónak gondolt.

2011-ben meghalt mamám, aki ekkor az egyik fő támogatója volt anyagilag a családunknak, ugyanis anyukám ekkor már évek óta daganatos betegséggel küzdött.

Ebben az időszakban apukám gyakran csak alkalmi munkákból élt, álmai munkahelyén 15 évet töltött el, de 1999-ben kirgúták, és ez volt az első lépés ahhoz, hogy meginduljon a lejtőn, de ugye még volt támogatás mögötte, így nem zuhant össze.

De nem tudott elhelyezkedni a munakerőpiacon (nem is akart), úgy ahogy kellett volna.

Mamám 2011-es halálával elkezdett titokban inni, aminek voltak jelei, de sok idő volt mire úgy feltűnt, meg utólag raktuk össze a képet inkább.

Mindeközben munkanélküli volt, vagy ahogy említettem csak alkalmi munkái voltak, mert nagyon válogatott. (ez 10-12 éven át így volt!)

Anyukám kemoterápiákat követően 3-5 nap pihenés után ment dolgozni, 2014 februárjában már áttétes volt a rák a májára, és sárga volt a bőre, úgy ment dolgozni.

Ez volt az utolsó hónap, hogy dolgozott, végül 2014.júniusában halt meg.

Volt, hogy megkérte apukámat egy kemo után, hogy menjen érte kocsival a kórházba, mert nagyon rosszul van nem akar 40 percet tömegközlekedni. Azt mondta neki, hogy nincs benzin, nem megy. (miközben otthon tespedt)

Amikor anyukám meghalt én és a húgom (ikertestvérem) 15 évesek voltunk a bátyánk 20

Ő 1 évre rá a barátőjéhez költözött, mi a húgommal nem tehettünk semmit, és innentől kezdve "a pokolban éltünk."

Folyamatos stressz, nincs pénz, nincs pénz, kikapcsolták az áramot, vagy épp a vizet.

Apukám eladta a kocsit, az összes családi ékszert, és első dolga volt, hogy ment a kocsmába.

A nővére (nagynéném) segített sokat anyagilag is, meg hogy visszakapcsolják a lekapcsolt szolgáltatásokat (de többször is megesett, hogy ez vagy az le lett kapcsolva)

Télen nem lehetett 15 fok fölé fűteni, de apukánknak volt villanyradiátora, így nála meleg volt, nekünk azt mondta hogy öltözzünk fel, és takarózzunk be.

Közben talált valami minimálbéres munkát ahol semmit sem kellett csinálnia, ő abból eltengődött, minket leszart. Illetve nem, kajtatott a segélyszervezetek után, szóval ilyen úton mindig kaptunk ezt-azt, így túléltük.

A végtelenségig sorolhatnám az aljasságait, mind amit anyukánkkal tett, mind amiket velünk.

A bátyám nem haragszik rá, a húgom és én igen.

Viszont onnantól, hogy leérettségiztünk, lett fix munkánk, és nem szorultunk rá, egészen más lett.

Azóta sokkal normálisabb, kedvesebb, anyagilag is jobban el van, talán kevesebbet is iszik.

Viszont szerintem ezt nem lehet megbocsájtani.

A húgom is meg én is lekezelően beszélünk vele sokszor, akár mások előtt is.

Ebben benne van az is, hogy agyilag szépen leépítette már magát, meg a kora sem segít rajta, és persze egy jókora harag is van bennünk.

Valahol sajnálom is, egy nagyon gyenge jellemű, de valahol jószívű ember ő.

Gyerekként szerettem, szép emlékeim vannak róla, foglalkozott velünk.

"Kidőlt" mellőle a két támasza, akik ha nem is a támaszai lettek volna akkor is egy erős jellemű embert is megvisel, hogy 3 éven belül az anyukája, és a felesége is meghal.

De akkor is ott volt 3 gyereke, akik közül még ketten iskoláskorúak, akikért összeszedhette volna magát...vagy akik miatt összekellett volna szednie magát.

Sokszor azonnal, vagy utólag kapom vissza akár a feleségem rokonaitól, hogy mekkora tapló vagyok apukámmal.

Annyit szoktam elmondani, hogy mindennek oka van, és hogy mi ez az ok, de soha nem megyek bele részletesen. Amit itt leírtam az is csak a hab a tortán, nincs annyi karakter, nincs olyan ember aki végigolvasná, hogy teljesen megértse.

A feleségem is csak a 60%-át tudja ezeknek, mert nem akarom hogy utálja apukámat, a gyerekeink nagyapját.

Sajnálni fogom ha meghal, és hiányzoni is fog. Az az ember fog hiányozni aki gyerekkoromban voltam, és egy kicsit az aki most.

De azzal az emberrel aki a kettő időszaka között volt soha többé nem akarok találkozni, azt az embert megölném ha tehetném.

Összeségében azt gondolom, hogy ha ő halt volna meg anyukám helyett, akkor én most egy sokkal kiegyensúlyozottabb, erősebb, egészségesebb ember lennék.

Minden jobb lenne, de az élet sajnos nem kérdez.

Aki végigolvasta ezt a regényt, és még maradt ereje válaszolni, elmondaná mit gondol?

Érthető, hogy így gondolkozok róla, így állok hozzá?